Ormándy hangzó hagyatéka a XX. század egyik legterjedelmesebb ilyen jellegű teljesítménye. A magyar származású dirigens közel ötven év munkájaként mintegy négyszáz hanglemezt hagyott maga után, nagy részük a Philadelphia Zenekar közreműködésével készült el.

Budapest, Bécs, Salzburg és Milánó sztárja volt, vezényelte őt mások mellett Karl Böhm, Wilhelm Furtwängler, Erich Kleiber, Otto Klemperer, Hans Knappertsbusch, Ormándy Jenő, Tullio Serafin és Bruno Walter is. Tutsek Piroska ma lenne 105 esztendős.

Angolszász kritikusok akként méltatták Koussevitzky bostoni tevékenységét, mint aki sikerrel vegyíti Stokowski színgazdagságát és hajlékonyságát Toscanini rigorózus és szárazan precíz hangzásképével. Európaiként hozzátehetjük: van benne valami Furtwängler csalhatatlan drámai érzékéből is.

Mitropoulos nem sokat adott a zenekari játék tökéletességére, kicsiszoltságára, interpretációira inkább a spontaneitás kalandja, vagy ha tetszik, a zaklatottság jellemző, s kétségkívül hiányzik belőle a könnyedség, az elegancia.

Nem utal semmi nyom arra, hogy a reneszánsz korban lett volna Magyarországon fafúvós hangszerkészítés, és mindezidáig korunkban sem készültek olyan furulyák, amelyek megfelelők lennének koncerten való megszólaltatásra. Így zenei interpretációtörténeti pillanatra került sor a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének olvasótermében 2010. június 15-én.

Kemény, szikár vonások, nemesen ívelt arcél, rigorózus tekintet. Megalkuvást nem tűrő munkamorál. Elfojtott szenvedély, nobilisan egyenes tartás. Többen így emlegették: "a magányos sas".

Számos kritikus véleménye szerint Klaus Tenntedt halálával a német karmesteri hagyományok egyik utolsó letéteményese távozott a zenei életből. A dirigens után maradt hangfelvételek, koncertrögzítések nagyrészt valóban igazolni látszanak e kijelentést.

Bár a holborni Southampton Row és a Royal Albert Hall között csupán néhány kilométernyi távolság húzódik, mégis hosszú és munkás út vezetett a külvárosi olasz kolóniából a világhírű londoni zenekarok feltétel nélküli szeretetéig és szakmai elismeréséig.

Mondják: ő volt a legnagyobb. Vele kezdődik a karmesterség mítosza és étosza. S Nikisch Artúr nem csupán korának legnagyobbja volt, de jelentősége a zenei interpretáció-történet folyamatában gyakorlatilag túlbecsülhetetlen.

Takashi Asahina érdemei, erőfeszítései, melyet a japán szimfonikus zenei műveltség kiterjesztéséért végzett, gyakorlatilag túlbecsülhetetlenek. Fél évszázadon át volt az ország első számú, mondhatni zászlóvivő dirigense.