Karmesterportrék XXXIX. – Paul Paray

Parayt nem okvetlenül soroljuk a XX. század nagy formátumú karmester-egyéniségei közé, azonban a Detroiti Szimfonikusokból az ’50-es évek közepére egy kiváló képességű, és – nem mellékesen a hanglemezeknek hála – nemzetközileg is jegyzett együttest faragott.

Karmesterportrék XXXVIII. – Fritz Busch

Valóságos antitézise volt a szigorú „német karmester” sztereotípiájának. Személyiségének varázsát nem a parancsoló tekintet, a határozott arcél és a diktatórikus vezetéskultúra következetes alkalmazása biztosította, hanem a tiszta zene felé való józan odafordulás és a gondjaira bízott muzsikusok iránti elkötelezettség, lojalitás és szeretet.

Karmesterportrék XXXVII. – Fricsay Ferenc

Előadásait teljes kontroll alatt tartva önmagát a zeneszerző szószólójának, tolmácsának tartotta – kemény munkamódszereit csak nehezen tudta összeegyeztetni szelíd művészi lelkiismeretével.

Karmesterportrék XXXVI. – Ernest Ansermet

Kivívta Debussy és Ravel elismerő szavait, lenyűgözte a kényes-mogorva Stravinskyt, elfogadtatta a modernista irányzatokat a nyárspolgári Svájcban és több helyütt külhonban, a riadt német közönség elé vitte a Tavaszi áldozat egzaltált ritmusait, s mindeközben megalapította, és közel félévszázadon át nevelte hazája kirakatzenekarát.

Karmesterportrék XXXV. – Victor de Sabata

Alapvonalaiban a Toscaniniéhez hasonló erények határozzák meg karmesteri technikáját és stílusát. Honfitársa azonban aligha rendelkezett a – szerinte – „széles” és „rikító” gesztusokkal vezénylő de Sabata teremtő spontaneitásával, olvasatainak eredeti színgazdagságával.

Karmesterportrék XXXIV. - Rudolf Kempe

Kempe vezénylésében érződik valamiféle kettősség, melyben a tárgyilagos, kottahű és az egyéni hangú, szubjektív előadásmód között egyensúlyoz. Muzsikálása így egyszerre lehetett a maga módján expresszív és mégis higgadt hangon kontemplatív.

Karmesterportrék XXXIII. – Paul Kletzki

Bár zeneszerzőnek készült, be kellett érnie a vezényléssel. Mint karmester azonban – különösen mint vendégkarmester –, korának legkeresettebb muzsikusai közé számított, ezt az LP-korszak "adventi" időszakában született számos lemezfelvétele is bizonyítja.

Karmesterportrék XXXII. - Széll György

Zenekarát mint "saját instrumentumát" kezelte, betegesen sokat próbált, totális személyes kontroll alatt tartotta az együttest és az előadásait. A tiszta és átlátható építkezés, a részvéttelenül objektív megközelítés volt az ideája

Karmesterportrék XXXI. - Carl Schuricht

Gyökereit tekintve Carl Schuricht ahhoz a nagy német dirigens-generációhoz és interpretációs iskolához tartozik, melyet Furtwängler, Klemperer, Erich Kleiber vagy Bruno Walter neve fémjelez, ám korántsem futott be olyan fényes karriert, amilyennel említett pályatársai büszkélkedhetnek.

Karmesterportrék XXX. - Rafael Kubelík

Soha nem emelte fel a hangját a próbákon, vezénylő mozdulataiból hiányzott minden parancsoló gesztus, muzsikusait csak "kedves barátaim" megszólítással instruálta, úgy hitte, nem utasítani, hanem meggyőznie kell a zenészeit, hogy elképzeléseit kövessék. A tiszta zenei kifejezés hitelességét nála semmi sem írhatta felül.