Karmesterekről vizuálisan – Bevezető
Számtalan dolog befolyásolja ítéletalkotásunkat, véleményünket az élet bármely szeletével kapcsolatban. Ez alól embertársaink, és ezen belül a nagy művészek sem kivételek. Akár a kamera mögött áll, akár előtte, vagy netán ha pingál valamit, avagy a kőbe próbál életet lehelni, esetleg ha énekel, vagy a vonót húzza egész nap, teljesen mindegy, mindenkinek mindenkiről van élménye, véleménye. Most történetesen azokról szólok, akik egy vékony pálcával a kezükben kalimpálnak a színpadon.
Egyfajta vélemény kialakulásának csak egyik, bár kétségkívül legfontosabb tényezője az adott művész pályafutása. Ehhez egy sor olyan összetevő adódik, ami a befogadó oldalán vastagon érinti a szubjektum hatáskörét: CD-felvételeinek hangminősége, kora, az interpretációkkal való találkozás körülményei, időpontja, de nem mellékes az sem, hogy milyen minőségű hanghordozón volt módunkban meghallgatni egy-egy felvételt. De meghatározó az is, hogy az adott művészt láttuk-e személyesen, olvastunk e róla. Mindezen élmények, tapasztalatok, és nyilván még egy csomó minden más oda vezet, hogy konkrét, szinte vizualizálható belső kép alakul ki bennünk egy adott előadóművész életművéről, személyéről, sőt egy-egy felvételéről.
Sok ember számol be arról, hogy konkrét képek vizualizálódnak benne zenehallgatás közben. Mozartot hallgatva virágos rét, Bach muzsikájába merülve egy katedrális belseje jelenik meg lelki szemeik előtt. Értetlenül állok az ilyen nyilatkozatok előtt, bár lehet, hogy bennem van a hiba. Velem még sosem fordult elő ilyesmi. A zenében épp az a fantasztikus, és semmivel sem összehasonlítható, hogy nem akar materializálódni, konkrét formát ölteni, és bár korábban volt olyan elvetemült ötletem, hogy képzőművészeti eszközökkel próbálok vizuális formába önteni zeneműveket, később némi alázattal letettem erről.
Más a helyzet egy-egy karmester felvételeivel kapcsolatban, így ugyanis a zeneművek áttételesen jelennek meg. A „túl sok” zenehallgatásnak az-az egyik hátulütője, hogy egy idő után az előadóról kialakult megítélésünk hozzáadódik a meghallgatott zenemű bennünk élő hangulatához, a hozzá kapcsolódó érzeteinkhez. Igaz, ez egyúttal izgalmas kaland is: egy sokszor hallott klasszikus szimfóniát egész másként élünk meg két különböző karmesterrel, pláne, ha jelentős művészekről van szó. Teljesen más utazás például Beethoven Hetedikje Carlos Kleiberrel, és egészen más Karajannal.
Elkövetkező írásaimban arra teszek kísérletet, hogy az elmúlt száz esztendő jeles karmestereiről értekezzek, egyfajta speciális, vizuális szemüvegen keresztül. Mert, bár sötét barlang, vagy szivárványos mező sosem jelenik meg számomra, mikor zenét hallgatok, meggyőződésem, hogy bizonyos vizuális élmény mindenki számára kiegészíti a zenehallgatás csodáját, ám ezt a belső képet nagyban befolyásolja az interpretátor személye. A két tényező együtt vezet el a végső lelki, szellemi, és egyben vizuális élmény megéléséhez.
