Budapesten
Lajtha és Weiner – a két szerző, akik miatt ott voltam. Azért éreztem kötelességemnek, hogy elmenjek erre a hangversenyre, mert komolyan tartom és hirdetem: mindkettőjüket sokkal gyakrabban kellene játszani. Persze, nem biztos, hogy így.
Budapesten
Békebeli, műkedvelő szalon-hangulatot, kamarastílt árasztott minden, kivéve a Vlach Quartet produkcióját, melyet nem nevezhetünk kellemes, könnyed, harmonikus házimuzsikálásnak – annál sokkal, de sokkal többet nyújtott ez az együttes.
Budapesten
Azt hiszem, nem árulok el titkot senkinek azzal, ha ismét leírom: az I Musici di Roma fantasztikus zenekar. Minden szó igaz, amit a kritikák írnak. Mennyei hangzás, kivételesen érzékeny vonókezelés és megfellebbezhetetlen stílusismeret jellemzi játékukat.
Budapesten
Rahmanyinov talán populárisabb, behízelgőbb a kelleténél, Szkrjabin zenéjén pedig túlságosan is érződik, hogy szerzőjük egy obskúrus teozófiai eszme apostola, de azért állandóan kísérletezünk velük. Lehet, hogy pont ezeket a tulajdonságaikat szeretjük?
Budapesten
Amennyire figyelemmel kísértem személyesen, vagy beszámolók alapján azt a munkát, amit Vashegyi az utóbbi években végzett, azt kell mondanom, a kép vegyes. Elmarasztalásra és dicséretre egyaránt adtak okot a produkciók. Most szerencsére csupa jót írhatok.
Budapesten
Maxim Vengerov valószínűleg a szívből jövő, érzelmes, áradó zenélést tartja fontosnak, és ez alapvetően nagyon helyes is. Mindegy, mit játszik, mindig egyformán gyönyörűen hegedül. Igen, gyönyörűen. És igen, egyformán.
Operabemutatók
Akiért érdemes volt ezt az estét az Andrássy úton tölteni, az Sümegi Eszter. Rettentően eltalálta a szerep. Arabellája már nem az a hamvas csitri, ezért is van gondban. Okos lány, aki szülei nem igazán sikertörténet házassága láttán rájön, hogy ha másképp szeretne megöregedni, másképp kell párt választania. Sümegi nemcsak mindent tud a női lélekről, hanem mindent a straussi dallamvezetésről is.
Budapesten
A műsor-összeállítás nagyon tudatos és átgondolt volt, ami nyilvánvalóan a karmester, Kocsár Balázs érdeme. Magyar zeneszerzők művei a múlt század harmincas–negyvenes éveiből. Kodály és Bartók a szinte teljesen ismeretlen Lajtha mellett. És hogy Lajtha neve egyáltalán felmerült? Születésének idén százhuszadik, halálának jövőre ötvenedik évfordulója lesz.
Operabemutatók
A helybéliek nyilván sokkal jobban tudják, ki milyen állapotban van, miből gazdálkodhatnak, és képesek úgy intézni, hogy egymást segítve, egyfelé húzva, a legjobbat hozhassák ki szerény lehetőségeikből. Ennek a módszernek a jelentőségén ki-ki gondolkodjon el, vesse össze más operaházakban (és az egyéb házakban) uralkodó állapotokkal – aztán tartson velünk Szegedre, ez a legjobb, amit tehet.
Budapesten
A legelső dolog, ami a Borogyin-művet hallgatva feltűnt, az a cselló dominanciája volt. Itt még billegett a mérleg, hogy ez minek köszönhető, aztán a Sosztakovics-darabban már egyértelművé vált, hogy a hangzásbeli aránytalanság oka nem a partitúrában keresendő.
Budapesten
Szokolov az idén is jött, látott és győzött, egy szemernyi esélyt sem hagyva arra, hogy a tökéletessége felől bármi kétely merülhessen föl. Azt a típusú muzsikus ő, aki bármit ad elő, azt oly természetességgel „csinálja”, hogy a hallgatóban egy pillanatig nem merül föl, hogy azt másképp is lehetne.
Budapesten
Három – különböző aspektusból – elszigeteltnek tekinthető alkotó, három rejtett utalásokat tartalmazó darab. Önmagában már a kódfejtés is nagy élmény, de hát egy koncerten mégiscsak a zene játssza a főszerepet. Meg az előadók. Hát: ez nagy játék volt!
Budapesten
Lehet, hogy Bach véleménye mégiscsak fontosabb, mint Paul McCreeshé? És Brucknerről kinek a véleményét higgyünk el: Eduard Hanslickét vagy Fischer Ivánét? A véleményünket elmondjuk, de nem mi szabjuk meg a művész útját – ha minden jól megy, ők változtatnak meg minket.
Külföldön
Beethoven és Brahms között Kalabis 1. hegedűversenye. Ami nagyon ritkán történik meg hangversenyen: nem mint egy kötelező penzum hangzott el, két rendszeresen játszott darab között, az indítás tuttijánál már egész másként szólt az együttes, mint a Beethoven-nyitányban.
Budapesten
Rengeteg kortárs bemutató, kevésbé hálás ritkaságok, háttérmunka, ilyesmik jutnak eszembe, ha Kovács László karmesteri működésére gondolok. Most is megerősítette ezt az érzésemet a Miskolciak élén.
Budapesten
A zömmel ismeretlen műsor alapján a nézőtéren tapasztalható kisebb foghíjak nem okoztak meglepetést, mindazonáltal a létszám egyáltalán nem volt méltatlan, sőt a körülmények ismeretében akár sikernek is tekinthetjük a majdnem teli földszintet. Nem egyedül engem érdekel egy különleges, ritkán hallható műsor, és persze a mifelénk szintén ritkán hallható zenekar.
Budapesten
Szó, mi szó: a drasztikus műsorváltozás, a lehetetlen együttesnév, a zavaros kommunikáció révén tripla hendikeppel indult nálam az előadás, s utólag sem tudom biztosra ígérni, hogy évek múltán meghatározó koncertélményként fogok visszaemlékezni rá. Azonban:…
Budapesten
„Mozart más! ... Ha a szőke bige nem lett volna, felőlem akár az ének ki is maradhat. ... A bennünk kialakult képhez hozzá tudnak-e adni valamit? … Ha az eszünkbe juttatják, már boldogok vagyunk. ... Az univerzum, amit Mozartnak hívnak...”
Külföldön
Persze, ahányszor hallja az ember a Cseh Filharmonikusokat, szinte mindig azt gondolja, még sosem játszottak ily jól. Ez az együttes ezen az estén egy 87 muzsikus alkotta élő organizmus volt, olyan hangzással, amit nem vagyok képes írásban jellemezni.
Külföldön
Tömve a Bécsi Állami Operaház, csak néhány szabad állóhely maradt. Pedig, ha azt írják ki, hogy „Günther Rennert rendezése nyomán”, akkor nagyon sokszor mehetett már ez a produkció. Teljes joggal.
