Budapesten
Kobayashi hetvenen túl is ugyanazzal a vitalitással és energiával dirigál, mint amit megszoktunk tőle évtizedeken át, de ez nem vezetett kifogástalan zenekari teljesítményhez. Összességében ahhoz mindenképp kellett a japán karmester, hogy mindezek ellenére ne csalódottan távozzunk. Mert a végére valahogy mégis az volt az ember érzése, hogy megérte meghallgatni e két ismert darabot.
Külföldön
A címszereplő úgy ötven körül járhat, de nem néz ki többnek hatvannál, sajnos, a voce ennél öregebb. Edgar hanganyaga nem rossz, a stílus annál inkább, pár napja eljöttem már Prágából, de lehet, hogy még mindig egy fermatán „ül”. Sajnálatos, mert amúgy minden benne volt ebben az estében, hogy emlékezetes legyen.
Külföldön
A 77 éves zenekar október 28-i, „Hangverseny a Köztársaságért” elnevezésű, a Lengyel Intézettel közösen szervezett különleges koncertjére a fiatal Łukasz Borowiczot hívták meg vendégkarmesterként. Nem csodálkoznék, ha 15-20 év múlva ő lenne a Lengyel Nemzeti Zenekar főzeneigazgatója.
Budapesten
A Drumming egy önmagáért való darabka a világmindenségből, egy mandala. Létrehozása olyan rituális esemény, amit egyszer az életben mindenkinek át kell élnie. Igen, de én egyszer már átéltem! Most viszont minden más volt, mint anno.
Külföldön
Ez a rendezés 327. (!) alkalommal került színre. Nem véletlenül. Jómagam is vagy tucatszor láttam már, szinte mindig telt házzal. Az, hogy ez az előadás mindig megmarad majd az emlékezetemben, az Abigélt Prágában első alkalommal alakító Boross Csillának köszönhető.
Budapesten
Bár egy zseniális előadás otthoni meghallgatása sohasem fogja pótolni még egy közepes színvonalú élő koncert élményét sem, az atmoszféra megteremtéséért igenis meg kell dolgozni. Akármennyire ismerte is Verdi az énekhang sajátosságait, akármennyire is „dolgozik alá” a szólistáknak, ettől önmagában nem lesz jó az előadás.
Budapesten
A két, emlékekkel terhelt hétvége között keresve sem lehetne jobb hangversenyprogramot szerkeszteni – a nyitó darabot köthetjük októberi forradalmunkhoz, a Requiemet Halottak napjához, s bár konkrétan egyikhez sem kapcsolható, a két pillér közé illesztett versenymű a Sosztakovicsra jellemző tónusok miatt tökéletesen passzol e keretbe.
Operabemutatók
Stefanutti Verdi zenedrámáját szép pillanatképekre zsugorította, de nem foglalkozott az átmenettel. Azzal, ami a szép képek között van. Énekes-színészei így akadálytalanul a kedvükre pózolhattak, ki-ki ízlése és képessége szerint. Halmozottan igaz volt ez a második szereposztásra.
Operabemutatók
A zenei megvalósításból a szegényesség érzett, sőt, merek így fogalmazni, a silányság. Tényleg hatásos Sparafucile felbukkanása a zárófelvonásban, de az este első számú gyilkosa nem ő volt, hanem a dirigens.
Budapesten
A Budapesti Fesztiválzenekar három koncertjén neves vendégkarmester, a lenyűgöző diszkográfiával rendelkező amerikai David Zinman irányította az együttest, a versenymű szólistája pedig a norvég Truls Mørk volt.
Operabemutatók
Enrique Pína Serra elegáns megjelenésű, vonzó hangmatériával rendelkező tenor, mégis hagy valami hiányérzetet, Miksch Adrienn viszont hatalmas felfedezés. Szükségtelen részletezni, hogy miért, ha azt írom, hogy egy „chi” szócska jelentésén elgondolkodik az ember, talán minden litániánál többet mond.
Budapesten
Ma már talán függetleníteni lehet a művet a kortól, amelyben született, és csak hálásak lehetünk Kocsis Zoltánnak és a Nemzeti Filharmonikusoknak hogy egy újabb, Magyarországon ritkán hallható, fontos mű (ismét) bekerülhet a zenei köztudatba.
Budapesten
A hangverseny első félideje számos emlékezetes momentumot tartalmazott. A második rész is kellemes időtöltésnek bizonyult, de nem ért olyan magasságokba, mint az első. Aztán jött a satöbbi…
Budapesten
Ágai Karoláról emlékezhetett meg az őt szerető közönség szeptember közepén: a Duna Palotában 16-án, az ELTE ÁJTK Aula Magna termében 18-án adóztak tisztelettel a magyar operajátszás tavaly elhunyt egyik legnagyobb alakja előtt.
Operabemutatók
Mint ismeretes, utoljára a 90-es évek elején játszották Verdi egyik legkomorabb zenedrámáját a Magyar Állami Operaházban. A premier alapján elmondhatjuk, hogy közel két évtizedes várakozás után a tragikus sorsú genovai dózse visszatérése, ha nem is diadalmasnak, de mindenképpen örömteli ténynek bizonyult.
Budapesten
A legrosszabb időszakok legnagyobb előnye, hogy onnan már leginkább csak felfelé vezethet az út. Ha innen nézzük az MR Szimfonikusok jelenlegi helyzetét, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy abban bízunk, ez az állapot nem tart már soká.
Budapesten
Strauss Don Juanja többé-kevésbé minden zeneszerető számára képben van, de bevallom, Dohnányi művét most hallottam életemben először, Rachmaninov II. szimfóniája pedig a távoli múlt homályos emlékeként derengett bennem. Elhatároztam, hogy gyarló mivoltom teljes beismerése mellett a koncert primer élményei alapján ítélek.
Budapesten
Az előre kiadott programhoz képest a sorrend megváltozott, és az első félidőben hallhattuk a Bartók-művet. Ahogy később kiderült, jobb, hogy a közönség a Mahler-mű emlékével mehetett haza a koncertről.
Budapesten
Giordani jóképű, tagbaszakadt mackó, korunk hiány-hőstenorja. Mélysége gyakorlatilag nincs, a középregiszter fölső felétől számít igazán hangnak, fölül viszont szépen kinyílik, ám ott kevéssé érces. De néhány trükkel egész jól eladja magát. Komlósi ütősen indít, majd takarékosan folytatja, de a végén elviszi a show-t a kolléga elől. Rutinosan.
Budapesten
Nem lehetünk eléggé hálásak a Concerto Budapestnek és merész vezetőjüknek, Keller Andrásnak azért, hogy mindjárt az évad első hangversenyén, hogy úgy mondjam, belenyúltak a sűrűjébe, s a „könnyed bevezetés” csábereje helyett egy markáns kulturális toposzra, a haláltánc motívumára fűzték fel koncertjüket.
