Kétszer adtak, szívből adtak (Ágai Karola-emlékkoncertek)
Szeptember 16. / 18.
Duna Palota / ELTE ÁJK Aula Magna
Ágai Karola-emlékkoncert
*
Ágai Karoláról emlékezhetett meg az őt szerető közönség szeptember közepén: a Duna Szimfonikus Zenekar bérleti hangversenyének programján a Duna Palotában 16-án, a Bel Canto – Operabarátok Magyarországi Barátok szervezésében pedig az ELTE ÁJTK Aula Magna termében 18-án adóztak tisztelettel a magyar operajátszás tavaly elhunyt egyik legnagyobb alakja előtt. Az est résztvevői között mai jeles énekeseinket hallhattuk, akik tiszteletdíj nélkül vállalták a fellépést. Szendrey-Karper László emlékét Eötvös József gitárművész idézte fel. A meglehetősen hosszúra nyúlt, a zenekar és karmester számára bizonyára roppant fárasztó, de a közönség által végig nagy figyelemmel és tetszéssel kísért műsort, mely a barokktól Mozarton és a romantikán át a nagyoperettig tartalmazott népszerű részleteket, a koncert szervezője, Clementis Tamás szerkesztette egybe.
A két est programja kissé eltért egymástól, mivel a pénteken még fellépők közül Csák József és Sümegi Eszter betegség miatt sajnos kénytelenek voltak lemondani a vasárnapi koncertet.
A hangverseny nyitószáma a Szöktetés a szerájból nyitánya volt, melyet magával ragadó dallamai ellenére is ritkán hallhatunk hangversenyszámként, pedig remek indítás egy operaesthez, s ez így volt most is. A zenekarnak ezen a két estén más lehetősége nem is igen volt hangzásvilágának önálló megcsillogtatására, hiszen a műsor hátralévő részében be kellett érniük a kísérő szerepével, ami persze tartogatott szép pillanatokat egyes hangszeres szólisták számára is. Külön kiemelendő a La Grange-ária kísérete, melyben a verbunkos motívumokat a vonósok dűvőzése tette a megszokottnál is autentikusabbá. Deák András karmester ez alkalommal is bebizonyította, hogy tudja, hogy kell énekes (és általában szólista) mellett dirigálni, szinte végig az énekeseket figyelte, akik olykor saját elképzeléseiket is be akarták mutatni. Érdemes lenne őt a zenekari árokban is kipróbálni, bizonyára onnan is remek összhangot tudna teremteni zenekar és szólista között.
Mozartból soha nem lehet elég, így a következő öt szám során is Mozart operáiból válogattak a szereplők: Schöck Atala és Mark Zimmermann A Così fan tuttéból Dorabella és Guglielmo duettjét adta elő, mindkét alkalommal hibátlanul, gyönyörű hangon; Zimmermann később Guglielmo II. felvonásbeli áriájával még egyszer bizonyította, hogy mestere a mozarti hangzásnak. A kettős után két tenorária következett: Kiss Péter Pedrillo II. felvonásbeli áriáját a Szöktetésből a vasárnapi előadáson meggyőzőbben énekelte, mint pénteken, bár mindkét alkalommal kissé nyersnek és túl harsánynak hangzott; Boncsér Gergely viszont igazán szépen formálta meg Tamino Képáriáját, a szerep mintha rá lett volna kitalálva mind alkatát, mind korát illetően. A Figaro házasságából Susanna és a Gróf kettősét Kertesi Ingrid és Clementis Tamás magyarul adta elő, ami talán szintén a magyar nyelvű operajátszás idején fénykorát élő Ágai Karola előtti tisztelgés volt. Mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtottak, nemcsak hangjukkal, hanem mimikával és testbeszéddel is segítve a duett színpadi körülményeinek felidézését.
A Mozart-folyamot átmenetileg megszakítva a francia romantika egyik kevéssé ismert képviselőjének, a zenei impresszionizmus előfutárának, a fiatalon elhunyt Chaussonnak eredetileg zongorakíséretes dalciklusából az Éjjel és az Ébredés című duetteket hallhattuk Kolonits Klára és Schöck Atala szívmelengetően szép előadásában. Csak sajnálni lehet, hogy Schöck Atala hangját nem élvezhettük szólószámban is, pedig a két kettős, majd a koncert zárószáma bizonyította, hogy ő is legnagyobb közé tartozik, talán nem túlzás azt állítani, nemcsak itthon, de a világban is.
Clementis Tamás a Figaro házasságából énekelte a Gróf II. felvonásbeli áriáját. Valódi klasszisként megint megfigyelhettük meleg, olykor kissé nazális hangzású baritonja mellett színészi kvalitásait is.
Cilea Az arles-i lány c. operájából Federico románca a verizmus egyik legszebb, közkedvelt és közismert darabja. Csák József már betegen állt ki a színpadra, és bár a torka a magas hangoknál cserbenhagyta, az ária művészi felépítésével, dinamikájával és frazeálásával bizonyította, hogy méltó társa volt az est többi résztvevőjének.
Erkel Hunyadijából Gara Mária híres Cabalettája pianóival és koloratúráival próbára teszi az énekest, de Kertesi Ingrid nem hátrált meg, és elbűvölte közönségét.
Az operairodalom egyik leghosszabb duettje a Traviatából Violetta és Germont kettőse, melyet ez alkalommal Ardó Mária és Németh Gábor adtak elő. A két érett hang nem mindenben talált egymásra, különösen ami a dinamikát illeti, de rutinjuk segítségével be tudták mutatni Verdi zenéjének sok szépségét.
A koncert első részét szintén a Traviatából Violetta I. felvonásbeli áriája zárta; pénteken Sümegi Eszter, vasárnap Kolonits Klára tolmácsolásában. Mindkét énekesnőnk szépen csillogtatta hangját a koloratúrákban, ahogyan azt a közönség el is várta tőlük.
A szünet után Ágai Karola férjét, a klasszikus gitár utolérhetetlen mesterét, Szendrey-Karper Lászlót idézte meg Eötvös József Villa-Lobos 1. etűdjének megszólaltatásával, majd Kertesi Ingrid gitárkísérettel adott elő két barokk dalt.
A zenekar visszatérte után ismét Ardó Máriát hallhattuk, aki Gounod Faustjának Ékszeráriáját énekelte magyarul; bár a mélyebb fekvésekben gondjai támadtak, magas hangjai erősek és erőteljesek voltak.
Flotow Mártájának III. felvonásából Lionel áriáját Kiss Péter adta elő, vasárnap ezt is sokkal kiegyensúlyozottabban, mint pénteken.
Az operettirodalom egyik legnépszerűbb darabja Lehártól a „Vágyom egy nő után”, mely A mosoly országában hangzik el, Szu Csong dalaként is ismert. Mindkét esten Boncsér Gergely énekelte, vállalva a túl népszerű szám előadásával járó kockázatot, szépen felépítve az áriát.
A Faust tercettjét szintén magyarul hallhattuk, Ardó Mária, Clementis Tamás és Kiss Péter előadásában, a három énekes mindkét alkalommal harmonikus hangzásvilágot teremtett, majd Donizetti Szerelmi bájitalából Belcore I. felvonásbeli áriáját Geiger Lajos kellemes basszusa keltette életre. A Rigolettóból Kertesi Ingrid Gilda II. felvonásbeli áriáját kivételesen szép megformálással varázsolta elénk; majd pénteken Sümegi Eszter adta elő a Don Carlos IV. felvonásából Erzsébet áriáját, mely a vasárnapi koncerten elmaradt.
Talán nincs is még egy olyan nehéz szopránária az operairodalomban, mint Erkel Hunyadijából a La Grange-ária: mind hangterjedelme, mind technikai követelményei egyszerre várják el a koloratúr- és a drámai szoprán hangot. Nem véletlen, hogy csak kevesen merik vállalni megszólaltatását, különösen az ismétlésekkel nem. Kolonits Klárának is voltak kisebb problémái egyes mélyebb fekvésű részekkel, de az ária egésze hátborzongatóan gyönyörűre sikerült, valóban Ágai Karola emlékét felidézve.
Más miatt volt kockázatos a következő műsorszám előadása: a Bánk bán nagyáriája magyar közönség előtt a legszentebbnek tekintett dallamok egyike, melyet még az is ismer, aki soha életében nem járt operában – és amikor hallja, általában Simándy József legendás felvételét játsszák le neki. Pénteken Boncsér Gergely, vasárnap Daróczi Tamás kapta ezt a megtisztelő, de fölöttébb nehéz feladatot. Bár mindkét tenor tisztán, szép hangon adta elő az áriát, Daróczi zeneileg és lelkileg is sokkal érettebben, a nagy elődökhöz méltóbban formálta meg a művet.
Egy ilyen ária után már nem lehetett fokozni a hangulatot, és valljuk be, az idő is igencsak előrehaladt már, így csak egy nagy, közös zárószámra várhattunk. Ez a Lammermoori Lucia szextettje volt, melyben még egyszer megcsodálhattuk Kolonits Klára, Schöck Atala, Clementis Tamás, Csák József (pénteken), illetve Daróczi Tamás (vasárnap), valamint Geiger Lajos és Kiss Péter hangját.
Az est egésze valóban az Ágai–Szendrey-Karper házaspár emléke köré épült, ezt a közönség számára azzal is érzékeltették, hogy a vasárnapi koncert alatt a zenekar háta mögött Ágai Karola nagy szerepeiről, a házaspár koncertfellépéseiről készült fotókat vetítettek ki, a műsor kezdete előtt az Ágai–Szendrey-Karper Alapítvány elnöke, Hollós Máté pedig mindkét este néhány szóval méltatta az énekesnőt, és röviden bemutatta az alapítvány működését és céljait. Meglepetésként a vasárnapi koncert elején egy videófelvételről magát Ágai Karolát is hallhattuk-láthattuk: Rimszkij-Korszakov Aranykakasából énekelte a Naphimnuszt.
Nagyjainkra emlékezni soha nem múló kötelesség. Ágai Karola ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely az ország elzártsága miatt nemigen kaphatott lehetőséget nemzetközi karrierre, holott minden adottsága megvolt ahhoz, hogy igazi világsztár legyen. Voltak mások is az ő generációjából, pályatársai között hasonló helyzetben. Az előadó-művészet azonban mindig az aktuális jelennek szól, a színpadi művészt halála vagy a színpadról való távozása után sajnos gyorsan elfelejti a közönség. Az utódoknak azonban feladata kell hogy legyen nemcsak saját karrierjének építése, de a régiek, az elődök emlékének méltatása, ápolása is. Ezt ma mások nevében és mások helyett is Clementis Tamás személyesen és a Bel Canto Társasággal együtt teszi meg, a Duna Szimfonikusokkal karöltve. Clementis Tamás már másodszor rendezett ilyen jellegű emlékhangversenyt (korábban Melis György előtt tisztelegve). Hálásan köszönjük neki önzetlen munkáját, mellyel életben tartja a nagy előd operaénekesek emlékét.
