Bartókkal Bartók nélkül – a Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye

2012. március 16.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Szűcs Máté – brácsa
Agócs Gergely – ének
Vez.: Kocsár Balázs

KODÁLY: Felszállott a páva – változatok egy magyar népdalra (Páva-variációk)
BARTÓK: Brácsaverseny
LAJTHA: Hortobágy – szvit, op. 21/b (A Hortobágy című, 1936-ban készült film vetítésével)

*

Tavaly, számomra úgy tűnt, csak azért lett Misha Maisky és a Prágai Kamarazenekar a Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyének résztvevője, mert ők értek éppen rá a kérdéses napon. Ennek megfelelően műsoruk összeállítása is eléggé szedett-vedett volt. Az persze vita tárgya lehetne, kik legyenek az előadók ilyenkor, és milyen legyen egy olyan magyar fesztivál nyitó díszelőadásának programja, amelyet annakidején létrehozói hangsúlyozottan külföldi turistáknak találtak ki – mégpedig azért, hogy idevonzzák őket egy olyan időszakban, amikor egyébként nem nagyon jönnének.

Az ez évi nyitóhangverseny műsorának összeállítása mindenesetre nagyon tudatos és átgondolt volt, ami nyilvánvalóan a karmester, Kocsár Balázs érdeme, aki a fesztivál zenei igazgatója is. Magyar zeneszerzők művei a múlt század harmincas–negyvenes éveiből. Kodály és Bartók a szinte teljesen ismeretlen Lajtha mellett: a Hortobágy-szvit ebben a formában még nem hangzott el itthon. És hogy Lajtha neve egyáltalán felmerült? Születésének idén százhuszadik, halálának jövőre ötvenedik évfordulója lesz.

A nyitóhangverseny műsorát Kocsár a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén vezényelte. Már a Páva-variációk kezdő ütemeiben feltűnt: ideális párost alkotnak. A zenekar szólistái híven követték a frázisok tagolására vonatkozó instrukciókat, szépen szóltak a kürtök és a többi rezek, az egész hangzás azt a minőséget hozta, amit az együttes a legjobb pillanataiban tud, csak a forte tuttik voltak túl élesek. És persze Kocsárnak mindezeken túl arról is pontos elképzelése volt, miről szól a mű. Talán nem is rajtuk múlt, hogy bennem mégis maradt hiányérzet.

Mielőtt zenekaron megszólalt volna, Agócs Gergely elénekelte a variációk alapjául szolgáló népdalt. Az ő szerepéről is később, most csak annyit, a koncert előtt osztogatott, egyébként nem túl alapos kis műsorlapocska (Agócs bemutatása például lemaradt róla, emellett nem a filmet, csak részleteit vetítették…) írója idézi Dalos Annát, aki szerint Kodály Felszállott a pávája mind a forma, mind az eszmeiség tekintetében igen szoros kapcsolatban áll az azonos című Ady-verssel. Akkor tehát igazából azt kellet volna valakinek elmondania? (De mégiscsak voltak külföldi turisták…)

A harmincas évek közepén megtalált Páva-dallam (addig csak szövege volt ismert) felvételéről nem csak Kodály, Bartók is készített lejegyezést, így nem csoda, ha a Brácsaversenyben feltűnik motívuma. Amely Brácsaverseny – a vele foglalkozó minden írás erre a következtetésre jut – a Serly Tibor által közzétett formában nem tekinthető a nagy zeneszerző alkotásának. A fennmaradt, Bartóktól származó eredeti anyag egyszerűen kevés, nem lehet rekonstruálni belőle, mit akart igazán.
Mindenesetre előadható mű, helye lehet a koncertpódiumon, és ha olyan szuggesztív interpretátorai akadnak, mint a már dicsért zenekar–karmester páros, és mellettük a szólista, a virtuóz, de zeneileg is megbízhatóan játszó Szűcs Máté, akkor sok pillanata hatásos tud lenni. Megrendítő, vagy felemelő, vagy éppen élvezetes.

Georg Höllering osztrák filmrendező Bartókot kérte fel előbb, ő azonban Lajtha Lászlót ajánlotta a feladatra, hogy a Hortobágyon forgatott képsorai alá zenét írjon, illetve illesszen. Ugyanis Lajtha szintén zeneszerző és tudós népzenekutató volt, így a filmben magában és aláfestésként is sok eredeti népi muzsika is megszólal. A magam részéről jobban örültem volna, ha Agócs Gergely éneke helyett ezekből játsszák be valamelyiket.
A Műpa színpadán lajbiban éneklő „városi népzenész” egyszerűen giccs, legyen produkciója bármily autentikus, illetve pont azért. Azt a szellemet idézi meg, amely elől annak idején mind Höllering, mind Lajtha sikerrel menekült.

A szvit opusszáma melletti „b” egyébként azt jelzi, lényegében magról a komponált filmzenéről van szó, hat tételben, koncertdarabbá kerekítve. (Az eredeti filmzene száma 21.) Létezik még egy 21/a jelzetű Hortobágy-szvit is, amely csak kéttételes.
Mindezzel azért érdemes ilyen részletesen foglalkozni, mert tényleg az est legerősebb zenei anyaga volt, amit a filmvetítés alatt?, mellett? hallottunk. A két kérdőjel jogos, Lajtha zenéje nem sorolható a szimpla filmzene kategóriába. Maguk a képsorok is megállnának nélküle, de a zene sem igényli a képeket. Lajtha olyan zenei struktúrát épített fel, amely önmagában magáll, ez a zene mint műalkotás tart valahová. (Ezt hiányolom a Páva-variációkból.)

A szvit inkább afféle „négy évszak” a magyar pusztáról. Alszanak, majd ébredeznek a pásztorok, vágtatnak a lovasok, kitör a vihar stb. A változatos zenei anyagú partitúra megjelenítése hálás feladat volt a zenekar és a karmester számára, remekeltek az ütősök, sejtelmesesen zizegtek a vonósok.

Összességében tanulságos és sok részletében szép este volt, ugyanakkor arra is rávilágított, milyen fájóan hiányozna Bartók azokból az évtizedekből. Illetve, mivel „mi lett volna, ha” nem létezik: milyen fájóan hiányzik egy ilyen műsorból.

© Felvégi Andrea