Esszék és tanulmányok
Az utolsó befejezett mű, amely így mégiscsak az életmű legmagasabb csúcsa, egyfajta Non Plus Ultra. Van ragadványneve, amelyet sokan elutasítanak, bár nehéz lenne tagadni, hogy az Apokaliptikus jelző több ponton is jól illeszkedik erre a zenére.
Esszék és tanulmányok
A hetedik valamiért Bruckner azon szimfóniája, amely a közös nevezőt jelenti a szélesebb körű alaprepertoár és a különc osztrák mester művei között. Nem nehéz belátni, hogy főként melyek lehetnek ennek az okai, kettő is van belőle: az egészen kivételes lassú tétel, és a nem kevésbé kiváló 3. tétel, azaz a scherzo. A népszerűségi rangsorban holtversenyben a negyedikkel áll párban, de összességében talán kevésbé megterhelő a szélesebb közönség számára, mint korábbi társa. És az is igaz, hogy e mű bemutatásával élte meg Bruckner élete legnagyobb sikerét: mikor Arthur Nikisch a Gewandhaus zenekara élén bemutatta 1884. végén a szimfóniát, végre-valahára megízlelhette a siker édes és oly régóta várt ízét.
Esszék és tanulmányok
A hatodikra valamiért nem fogsz rögtön gondolni. Ez az, ami ott van a sorban, de nemigen veszed észre. Ha már Bruckner, legyen nagy és hatalmas, vagy méltóságteljes, vagy áradó, vagy olyan, ami felkelti a szakma és a közönség érdeklődését. Az A-dúr szimfónia sem nem hatalmas (mármint Bruckneri mértékkel mérve), sem nem magasztosan áradó...
Esszék és tanulmányok
Nem is lehetett másként, mint hogy az ötödikkel új komponálási korszak kezdődött. Valóban: szerzője tudatosan, és szorgalmasan fedezett fel eleddig nem érintett alkotói területeket. Technikai értelemben éppen ezért erre a szimfóniára sokan kísérleti műként tekintenek.
Esszék és tanulmányok
Tavaly lett volna 100 esztendős Tóth Péter karmester, az Operaház egykori korrepetitora és dirigense. Ha valakire illik a kettétört életpálya megfogalmazás, akkor rá biztosan.
Esszék és tanulmányok
Ha valaki azt kérdezi – nem sokan, de azért vannak ilyenek! –, hogy melyik szimfóniával érdemes kezdeni az ismerkedést, ha Bruckner zenéjéről van szó, akkor a legtöbben a negyediket ajánlják, merthogy ez a legnépszerűbb. Ezen kívül a hetedik az, amelyikre ugyanezt szokták mondani, nem csoda, hogy ezt a kettőt adják elő a legtöbbször.
Esszék és tanulmányok
Azt gondolom, hogy Anton Bruckner felnőtt, sőt idős korában is valahol megmaradt gyermeknek. Nagy-nagy tehetsége ellenére többek között ezért nem tudott betagozódni az elismert komponisták közé, ezért vannak pl. üres fanfárok a szimfóniáiban, ezért mozgott idegenül, félszegen, naivan a világban, és ezért van az, hogy a fanfárokon túl is vannak néha megütközést keltő zenei témái. De akkor mi végre az egész? Miért figyelünk rá, és tartjuk egyre többen kiemelkedő mesternek?
Esszék és tanulmányok
Épp ezek a kis írások adnak, adtak alkalmat arra, hogy kicsit erőteljesebb, tudatosabb fókuszt irányítsak az életmű első szakaszára. A múltkor azt írtam, hogy a nulladik szimfóniát jobban kedvelem, mint az elsőt. Ám, mint tudjuk, egy bármilyen zenével való összebarátkozás javarészt csak meghallgatási mennyiség kérdése. A Beatles régi új számát, a Now and then-t is csak a második meghallgatásnál kezdtem kapizsgálni, és csak negyedikre esett le, hogy milyen szép... Mit várunk hát egy 50 perces szimfonikus mű esetében?
Esszék és tanulmányok
A minap a gyermekeimet elkísértem a közeli könyvtárba. Amíg keresgéltek, kiszúrtam egy gyermekeknek szóló képes zenetörténet könyvet. Nem emlékszem a szerzőre, nem is néztem meg igazán, egy nem túl régi külföldi kiadvány magyar kiadása volt. Belenéztem, persze a bruckneriánusok cinikusan kétkedő alapállásával: benne van-e?
Esszék és tanulmányok
Szóval, magától nem megy, hogy egyszerűen elfogadott szerző legyen Anton Bruckner? Miért van az, hogy egy jól sikerült előadás után gyakran csak halovány udvarias taps a jutalom? Vagy az, hogy vannak, akik kisétálnak az előadás közepén, mások pedig atrocitásnak élik meg ezt a zenét? De főképp: miért ekkora kérdés ez?
