Könyvek
A Gödel, Escher, Bach nem könnyen besorolható alkotás, még az sem egyértelmű, hogy a matematikához, a képzőművészethez, netán a zenéhez illeszkedő műről van-e szó. Ahogy haladunk előre a könyv olvasásával, fejezetről fejezetre változik érzésünk, sőt, hogy a téboly teljes legyen, még az irodalom, a biológia és a filozófia is többször előtüremkedik. Azután a terjedelmes alkotás vége felé tartva az Olvasóban kezd összeállni a kép: valami egyetemes tudományközi izét tart a kezében.
Opera
Franco Corelli és Leontyne Price együtt debütáltak a Met deszkáin, mégpedig 1961-ben, a Trubadúrban. A szerencsések, akik jelen lehettek azon az estén, szenzációs előadásról és hatalmas sikerről tudósítottak, a csupán egy fokkal kevésbé szerencsések viszont most felidézhetik a premiert követő első előadást.
Kamara
Egy pillanatig sincs a hallgatónak olyan érzete, hogy egy szimpla Bartók-epigont hallana. Veress ugyan nem alkotott önálló formanyelven, de művei saját gondolatokat tartalmaznak, mélyenszántó és kidolgozott alkotások.
Filmek
Renée Fleming nem hagy kétséget afelől, hogy Armida az ő szerepe, bármit is gondoljunk róla; vagyis hiába a gyilkos koloratúrák, mellyel meg-megküzd a hősnő, cseppet sem nehéz elhinni róla, hogy szupernaturális hatalmakkal cimborál, ahogyan azt sem, mikor valósággal „leolvad” róla a bűbáj.
Filmek
„Mi történik, amikor egy bencés apátság vezető kortárs zeneszerzőket, radikális színházi és képzőművészeti alkotókat hív meg falai közé? Mi történik, amikor évről évre – a szakrális helyszín és a különböző művészeti ágak együtthatásaként – valamiféle sajátos exercitia spiritualia részesévé válunk?”
Vokális művek
...azon kapom magam, hogy az ablakon kibámulva a felhők bodrozódásában gyönyörködöm de Niese művészete helyett, meg azon bosszankodom, hogy pont a csúcsponton lesz hamiskás, és ugyan már miért nem hallja ezt senki abban a stúdióban.
Vokális művek
Ha a lemez legfőbb értékét egy mondatban kell meghatározni, az a zongorista-karmester mély affinitása Mahler gondolkodása iránt. Daniel Barenboim érzi, és zenekarán, a Chicagói Szimfonikusokon keresztül velünk is éreztetni tudja Mahler világát.
Könyvek
Krénusz József 40 esztendőn keresztül dolgozott a világ egyik vezető dalszínházában, a New York-i Metropolitan Operában. Könyve szerteágazó, kaleidoszkópszerű, helyenként bevallottan bulvár ízű, mégis igen élvezetes olvasmány.
Könyvek
A népes alkotógárda a magyar zenei múltat huszonegy fejezetre bontotta, és ezek mindegyikét az adott téma avatott szakértője készítette el. A rendkívüli tudásanyag rendkívüli illusztrációs kísérettel társult. A könyvet több mint 400 színes fotó, grafika, fakszimile levél- és kottarészlet teszi érthetővé és élvezetessé, s két CD-nyi igényesen válogatott hanganyag teljessé.
Vokális művek
A dalok mellett a lemez másik nagy felfedezése a fiatal baritonista, Orendt Gyula, viszont amilyen váratlan és kellemes meglepetést jelentett az ő produkciója, épp oly csalódást okozott Wiedemann Bernadett.
Hangszeres művek
Dacára annak, hogy ha egyetlen zeneszerzőt kellene választanom, akinek a zenéjét mindenképpen magammal vinném egy lakatlan szigetre, vagy a Marsra, vagy akárhova, az nem Liszt lenne, ennek a lemeznek mégis minden másodpercét élveztem.
Kamara
Korai és kései művekkel zárja le mintegy hároméves, nagy vállalkozását az Auer Vonósnégyes: „dobozban van” immár és a nagyközönség számára is hozzáférhető Lajtha László vonósnégyeseinek hangzó összkiadása.
Könyvek
Ha az üstökösszerű karrier legfőbb mozgatóiról akarunk értesülni, azt nem Sass Sylviától kell várnunk. Nekünk be kell érnünk azokkal a morzsákkal, amiket egyebek mellett ebben a könyvecskében találunk. Hogy tudjuk: az olyan akciók, mint próba nélkül beugrani Lady Macbethként egy ismeretlen rendezésbe és ismeretlen partnerekkel, vagy egy hét alatt megtanulni egy új szerepet és elénekelni a Scalában, alkalmanként hány millió idegsejtet öl ki még a legrákészültebb énekesekből is.
Kamara
Hallható, hogy a muzsikusok pontosan tudják, mit és miért tesznek, mindezek ellenére valami hiányzik erről a lemezről. Persze rögtön felmerül a kérdés: nem lehet, hogy Quantz a ludas ebben?
Hangszeres művek
Joanna MacGregor neve a jazz kedvelőinek talán ismerősebben cseng, mint a komolyzene elkötelezett hívei számára, mindazonáltal az interpretációtörténet hű krónikásai a kortárs zenék csatamezején jegyezték fel legodaadóbb haditetteit.
Opera
Nagy a kihívás abban az esetben, ha valakik jó negyven évvel ezelőtt (a szóban forgó felvétel készítésekor még csak jó harminc éve) már elkészítették az azóta is etalonként működő, szinte tökéletes felvételt.
Vokális művek
Caldara alibinek használta fel István király történetét. Az oratórium szövege ugyanis leginkább egyfajta üzenetként szolgált XI. Kelemen pápa számára, aki nem volt hajlandó áldását adni VI. Károly uralkodásához.
Vokális művek
A zene kissé langyosan csordogál, s a szélsőségekben gazdag alkotás máskor páratlan hatású effektjei minden esetben letompítva szólalnak meg. Vagy talán a hangszeres múltú karmester nem találta meg a kulcsot az a cappella kórusmuzsikához?
Könyvek
Kunkorodik bennem a kérdőjel, miközben a kötetet olvasom lapról lapra: mégis, mi szükség van arra, hogy Dohnányi cseppet sem a nyilvánosságnak szánt levelezése boldog-boldogtalan számára hozzáférhető legyen?
Vokális művek
Aligha várható, hogy a túléléséért küzdő Hungarotont Kodály férfikarait tartalmazó CD-je fogja egyenesbe tenni, a kiadó mégis nagy jelentőségű tettet hajtott végre e lemez megjelentetésével.




















