Az etalon a régi maradt (Bánk bán / Kiss B.)

ERKEL: Bánk bán

Kiss B. Atilla, Marton Éva, Rost Andrea, Gulyás Dénes, Kováts Kolos, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor, Réti Attila
Orchestra for Hungarian Millenium
Nemzeti Énekkar
Honvéd Férfikar
Pál Tamás

Warner
2564 67436-4

*

Bárhogyan is próbálom visszatuszkolni, minduntalan csak felszínre törekszik egy szó, és lelki szemeim előtt hatalmas fáklyaként lobog: miért?
De még mielőtt belemennék ennek a kérdésnek a boncolgatásába, meg szeretném jegyezni: ez a lemez jó. De semmi több ennél…

Adva van egy opera, Erkel Bánk bánja, amelyet nemzeti operánkként tisztelünk, ezt valószínűleg nem sokan vitatják. S ha van nekünk egy gyönyörű szép nemzeti operánk, azt ugye becsben tartjuk és szeretjük. Ez sok mindenben megnyilvánulhat. Elsősorban például abban is, hogy állandóan operaházunk repertoárján tartjuk, lehetőleg méltó előadásban.

Megnyilvánulhat úgy is, hogy lemezre vesszük (megfilmesítjük), és megörökítjük. Ebben az esetben kínosan ügyelnünk kell rá, hogy az előadás közelítsen a tökéleteshez, hiszen az egész világ számára világossá kell tennünk, milyennek is kell lennie egy igazi magyar Bánk bánnak. Különösen nagy a kihívás abban az esetben, ha valakik jó negyven évvel ezelőtt (a szóban forgó felvétel készítésekor még csak jó harminc éve) már elkészítették az azóta is etalonként működő, szinte tökéletes felvételt. Ilyenkor egyetlen ok miatt lehet szükség új lemez készítésére. Hogy az új jobb lesz még az etalonnál is.

Káel Csaba filmjének zenei anyaga azonban nem lett jobb. Igaz ugyan, hogy a szereposztásban igen jól csengő, világhíres nevekkel találkozunk, azonban megvan rá az esély, hogy a lemez meghallgatása után az utókor úgy tekint majd az ezredforduló környéki magyar operajátszásra, mint arra a keserves korszakra, amikor egyetlen hazai tenoristánk sem volt, aki hitelesen (mondjuk úgy, az etalonhoz méltón) alakította volna Bánk bán szerepét. Nem teljesen értem, miért kell ennek a cseppet sem dicsekvésre okot adó ténynek még emlékművet is állítani. Kiss B. Atilla ugyan nagyjából megfelel a szerep elvárásainak, de itt a „nagyjából” egy kicsit kevés. Hangja nem eléggé egységes, a magasabb fekvésekben erőltetett, a mélyekben elvész. De mindezeknél is sokkal nagyon bajnak érzem a kifejezőerő hiányát.

Sajnos nem sokkal jobb a helyzet a darab világhíres szereplőit illetően sem. Rost Andrea Melindája kissé üres, felszínes, kívül marad a történésen, mintha magában énekelgetne valamiről, ami alig-alig érinti meg érzelmileg. Kicsit kevés ez a tisztalelkű, szerény, őszinte és mérhetetlenül szerelmes Melinda alakításához. Marton Éva a tőle megszokott erővel, igazán drámaian, de időnként már inkább kiabálva és bántó lebegésekkel énekel. Nem szívesen mélyednék bele Gulyás Dénes Ottójának elemzésébe, röviden csak annyit, nem érzem jó választásnak. Számomra igazán hiteles alakítást csak a Petúr bánt alakító Sólyom-Nagy Sándor és Tiborc szerepében Miller Lajos nyújtanak, bár utóbbi művész inkább csak a kifejezőerejével, mint hangi állapotával győzött meg.

A lemezen játszó zenekar az Orchestra for Hungarian Millenium hangzatos nevet kapta. A hangzás, remek zenészekről lévén szó, teljesen rendben is van, s Pál Tamás a tőle megszokott profizmussal, nagyszerűen összetartja az együttest. De a zenekari hangzásból is az hiányzik leginkább, ami az egész lemezről, de, hogy mi is az, azt nagyon nehéz pontosan megfogalmazni. Valamiféle átszellemült koncentráltság, szívből jövő őszinte átélés, elhivatottság, lelkesedés és nagyon pontos munka. Olyasmi, ami a hajdani, etalonfelvételből ma is letagadhatatlanul sugárzik.
És akkor ugye kézenfekvő a kérdés: miért?