A frissen megjelent, 2-2 CD-t tartalmazó albumokat hallgatva legkivált talán a tűz és víz ellentétével lehetne a legrövidebben jellemezni e két nagy pálcaművész különbségét. Noha persze számos azonosság fedezhető fel pályájukon.

Az 1812 nyitánynak ezúttal a kórussal előadott változata hallható, melynek érdekessége, hogy a magyar karmester japán kórust vezényel, akik oroszul éneklik a szöveget - mi ez, ha nem a globalizáció jótékony hatása?!

Az első pillantás, és különösen az első meghallgatás után nyilvánvaló, hogy miért volt érdemes kiadni, és miért érdemes birtokolni. Informatív ez a lemez, sok kérdésünkre ad választ.

Abbado vezényletével a mi Soltink alatt naggyá lett chicagóiak hihetetlen teljesítményt nyújtanak ezen az 1984-es felvételen, minden szólam virtuóz és az utolsó hangig kidolgozott.

Ha másért nem, ezért a sorozatért érdemes volt létrehozni az Európai Kamarazenekart. Harnoncourt Beethoven felvételei után most két fantasztikus Schumann előadásra csodálkozhat rá az ember.

Klemperertől a második, \'50-ből, Bouleztől a harmadik, 2002-ből. Klemperer elszántan rohan át a darabon, Boulez hideg fejjel élvez. De mindkettőjüktől megkapjuk azt a többletet, ami nincs benne a kottában.

Kocsis érzékenyen és hihetetlen zenekarismerettel nyúl Debussy és Ravel műveihez. Köztük olyanokhoz is, melyekből már egy-egy (vagy akár több) tételt maga Ravel is meghangszerelt.

Kevés olyan szerző van, aki 104 szimfónia alatt ekkora utat járna be, mint Haydn. De olyan is kevés, akinek korai művei (a tojáshéj ellenére is) ennyire élvezhetőek lennének.

Holst halálakor már, ha vázlatosan is, de készen állt a mű. Csaknem hetven év után Simon Rattle vette magához a kezdeményezést és talált szponzorokat az eddig soha el nem hangzott darab véglegesítéséhez.

Vannak olyan lemezek, amelyek meghallgatásához valami felfokozott, várakozásteli izgalomra van szükség. Ilyen a második bécsi iskola három prominensének zenekari műveit tartalmazó CD is.