Amit látunk, az a madridi Teatro Real előadása, de maga a produkció a lisszaboni Teatro São Carlos Színházzal együttműködve jött létre. Mindent összevetve van egy mérsékelten színvonalas rendezés, egy rendkívüli minőségű zenekar és egy világszínvonalú Almaviva (Juan Diego Flórez). Félsiker, de olykor ez sem kevés!

Bár historikus felvétel, de nem kíván interpretációtörténeti megközelítést Harnoncourt huszonnégy évvel ezelőtti remeklése, mint ahogy nem törekszik szigorú történeti hűségre sem - sokkal inkább az ünnepélyes belső tartalom kibontakoztatására. Nézzük, hallgassuk - többről fog szólni utána az ünnep!

Van valami irritáló azokban a felvételekben, amelyek sem nem elég jók ahhoz, hogy az egekig magasztaljuk őket, sem nem elég rosszak a földbedöngöléshez. Ez a Carmen (a Glyndebourne Festival Opera 1985-ös produkciójának filmfelvétele) az egyik legtipikusabb példája az efféle se hús, se hal előadásoknak.

Ami az August Everding rendezte operafilm címszereplőit illeti, nem panaszkodhatunk. A kis Jancsit Brigitte Fassbaender alakítja, meggyőző színészi játékkal és hiteles hanggal. Ennél is több karakter felvillantását teszi lehetővé Juliska szerepe, akinek bőrébe Edita Gruberova bújt ebben az 1980-81-es produkcióban.

Élvezhető is, meg nem is. Kaptam is valamit, meg nem is. Ízelítőt a posztmodern operából és a posztmodern filmből. Igazából kissé retro is: a 80-as, 90-es évek művészfilm- és operavilágát idézi. Az, hogy ez a két műfaj már a XXI. században találkozott, csak a véletlen, illetve Mundruczó Kornél és Tallér Zsófia műve.

A két \"majdnem egyfelvonásost\" egy este adni kitűnő gondolat. A Zeffirelli-Melano-Levine triász mindezt megfejeli két közös szereplővel is, Juan Pons és Teresa Stratas személyében. És itt van még két világsztár; A köpenyben Domingo a tépelődő fiatalember, míg Pavarotti a clownok királyát alakítja.

A DVD történelmi jelentőségén túl (ez volt az első élőben sugárzott operaelőadás Európában) azért is fontos, mert Fritz Wunderlich születésének 75. évfordulója apropóján jelent meg. A lemezcég szándéka tehát igen tisztességes, de az is biztos: ilyen furcsa operaelőadást még soha nem láttam.

Túltermelés mutatkozik az egy magyar operarajongóra jutó Attilák számát illetően. Legutóbb a Philips Gardelli vezényelte kiadványáról ejtettünk szót, s máris a boltokban a Warner multimédia-változata Nyesztyerenkóval, aki Steven Seagalra maszkírozva, rezzenéstelen arccal, kifürkészhetetlen tekintettel uralja országát.

Nem néztem utána, de egy új operafelvétel három lemezen, négynyelvű ismertetővel, szövegkönyvvel biztos drágább, mint egy ilyen DVD. Egy zseniális énekes kitűnő társakkal, és egy elfogadható képi megvalósítás azonban ezt leszámítva is sokkal ajánlhatóbb Rodelinda-megvalósítást eredményezett.

A realista rendezés szabad teret enged a partitúrának. Nem akarja világrengető ötletekkel önmagára irányítani a néző figyelmét, megelégszik azzal, hogy a helyszínek megválasztásával, a szereplők vezetésével gördülékennyé teszi a három felvonást. A glyndebourne-i előadás bájosan naiv és műfüvesen is zöldellő.