Händel Hangja - a Rondelinda DVD-n

HÄNDEL: Rodelinda
Anna Caterina Antonacci - Rodelinda
Kurt Streit - Grimoaldo
Umberto Chiummo - Garibaldo
Louise Winter - Eudige
Andreas Scholl - Bertarido
Artur Stefanowicz - Unulfo
Orchestra of the Age of Enlightenment
Vez.: William Christie
Rendezte: Jean-Marie Willégier
Warner - 3984-23024-2

A múltkor rosszkedvű írás született Händel Rodelindájának CD-felvételéről. A karmesteri és zenekari munka dicséretes volt, de a legjobb esetben is csak megfelelő énekesek teljesítménye nem tette kifejezetten ajánlhatóvá a lemezt. Jóval pozitívabban lehet nyilatkozni a képpel együtt felvett Glyndebourne-i előadás kiadásáról. Egy 1998-as színrevitelt láthatunk, amelyet zenei nagyfőnökként William Christie, rendezőként Jean-Marie Willégier jegyez.

Előbbi természetesen biztos kézzel, stílusosan irányítja mindvégig az előadást három és egy harmad órán át. A karmesteri és zenekari munkára itt sem lehet tehát a legkisebb panasz sem.

Willégier egy olyan színpadi képi világot álmodott meg, amelynek sem a középkori lombardokhoz, sem Händel korához nincs köze. Egészen pontosan talán valahol a húszas években járunk, a némafilmek korában, erre a szereplők onnan kölcsönzött gesztusaiból is következtethetünk néha. Mindemellett nincs különlegesebb ötlet- és gegparádé, mindenképpen megnyugtató, hogy ezen a világon belül következetesen működik a szereplők mozgatása, egységesek a jelmezek és a kevés díszlet.

A külső borító hátlapjára csak a három felvonásos mű angol nyelvű szinopszisa fért rá, a szövegkönyvet a képernyőn olvashatjuk valamelyik választott nyelven. Eszerint a középkori Lombardiában járunk, de a történet akárhol, akármikor játszódhatna: Grimoaldo letaszítja Bertaridót a trónjáról, és mindenki meg van győződve arról, hogy az elűzött király halott. Ezért Grimoaldo arra készül, hogy feleségül vegye Rodelindát, aki szörnyű feltételt szab számára: szeme láttára ölje meg Bertaridótól való kisfiát, tudván, a tirannus így olyan bűnt vállalna magára, amely emberként, uralkodóként örökre beszennyezné nevét.

Bertarido közben visszatér Hunniából (tk. Magyarországról). Álruhában van - ha a díszlettervező valamit tudott volna erről, talán díszmagyarban lenne, így csak egyszerű hosszú fekete bőrkabát jut neki, a többiek eleganciáját ezzel is üti, és ha kell, vaknak is álcázza magát. Ez jó ötlet, ugyanis egyik áriájában a vak szerelemről énekel.

A palotába megy, hogy feleségével találkozzék, elfogják, és börtönbe vetik. Unulfo, aki titokban híve maradt, és nővére, Eudige segítségével megszökik. Az időközben bűneitől meghasonlott Grimoaldót - aki a gyermekáldozatot nem vállalta a hatalomért - Garibaldo, terveit meghiúsulni látván, álmában megölné. Bertarido épp idejében érkezik, hogy ezt megakadályozza, és ő intézi el Garibaldót. Grimoaldo felébred, lemond a trónról, így Bertarido a házastársi hűséget megtestesítő feleségével újra Lombardia törvényes uralkodója lehet.

Az abszolút főszereplő tehát Rodelinda. Alakítója, Anna Caterina Antonacci dekoratív külsejű színpadi jelenség, és van annyira jó szoprán, hogy a Händel-áriák világában is otthonosan mozogjon. Csak itt-ott bizonytalanodik el hangja, de ez nem magasság- vagy nehézségfüggő. Egyszerűen ingadozik teljesítménye, a második felvonásban például első áriája kevésbé, a második kitűnően sikerül. Sajnos, mint énekes háttérbe szorul a legjobbak mellet, hiába az övé a leghangsúlyosabb jelenlét a színpadon.

Grimoaldo tenor szerepében Kurt Streit nem túl szép hangon énekel, és a magasságokkal is bajai vannak, nem is kell nagyon felmennie szólamának, hogy intonációja, hangképzése elbizonytalanodjék.

Szép, és jó énekes Luisa Winter mint Eudige. Kitűnő színésznő is, az egyik legjobb kisebb jelentőségű szereplő az előadásban.

Szorosan mellette fut Unulfo, akit itt a kontratenor Artur Stefanovicz alakít (eredetileg kasztrált szerep). Bár valójában nemes, igazi szolgalélek; ki is fejti: minden vágya, hogy cselekedeteivel urának, Grimoaldónak javára váljon. (Jutalma: az véletlenül megsebesíti kardjával a sötétben.) Ezért helyes, hogy az örök szolga alakjában jelenik meg, kissé kövérkés, némileg esetlen, de abszolút pozitív hős, és kiválóan énekel, ő is az előadás egyik erőssége.

Garibaldo a sötét intrikus. Ami menthetetlenné teszi, hogy a gonoszkodással a végén sem hagy fel. Umberto Chiummo nagyon kulturált bariton hangon jeleníti meg. Második felvonásbeli áriája rendezési telitalálat, itt Chiummo azt a bravúrt is véghez viszi, hogy égő, füstölgő cigarettával a szájában énekel, mindemellett mimikája is tökéletes.

A Hangot azonban, ami nélkül nincs opera, Andreas Scholl hozza a színpadra. A mű által megkívánt teljes hangterjedelemben egységes hangszínnel és hangerővel rendelkezik. Abszolút ismerője a händeli stílusnak, virtuózan énekli ki a fioritúrák tizenhatodjait, és a staccatós, tremolós díszítéseket is. Ott énekel pianót, fortét, ahol akar, érzékenyen fejezi ki az áriák által megkívánt szövegbeli, zenei hangulatokat. Õ irányítja a hangját és nem fordítva.

Nem néztem utána, de egy új operafelvétel három lemezen, négynyelvű ismertetővel, szövegkönyvvel biztos drágább, mint egy ilyen DVD. Egy zseniális énekes kitűnő társakkal, és egy elfogadható képi megvalósítás azonban ezt leszámítva is sokkal ajánlhatóbb Rodelinda-megvalósítást eredményezett. És még valami: néhány kihúzott recitativo sor kivételével itt is a teljes művet kapjuk.