Keserű középszer (A Carmen Glyndebourne-ból)

BIZET: Carmen
Maria Ewing, Barry McCauley, Marie McLaughlin, David Holloway
The London Philharmonic Orchestra
Bernard Haitink
Warner DVD
4509-9494-2

Van valami irritáló azokban a felvételekben, amelyek sem nem elég jók ahhoz, hogy az egekig magasztaljuk őket, sem nem elég rosszak a földbedöngöléshez. Az alábbiakban tárgyalt Carmen (a Glyndebourne Festival Opera 1985-ös produkciójának filmfelvétele) az egyik legtipikusabb példája az efféle se hús, se hal előadásoknak. A problémák ott kezdődnek, hogy - egy kivételtől eltekintve ­- nincsenek benne igazán jó énekesek, márpedig, legyen akármilyen jó is egy opera (esetünkben Bizet legismertebb szerzeménye), valamirevaló énekesek nélkül semmit sem ér.

Kezdjük az igazi feketelevessel: a DVD hátoldalán a nagy ígéretként beharangozott amerikai tenor, Barry McCauley a leggyengébb Don José, akit valaha hallottam. Õszintén megvallva: Glyndebourne sosem a legnagyobb énekesek nevétől volt hangos, de ennél azért jobbra számítottam. Az még csak hagyján, hogy McCauley nem egy Domingo, még csak nem is Carreras, ám az ilyen technikailag képzetlen, csúnya hangú, és színészileg is harmatgyönge tenoristákat még a vidéki operaházakban is rejtegetik a közönség elől.

Hasonló \"szépeket\" mondhatnánk az Escamillo szerepében fellépő David Holloway-ről, ám az ő fogyatékosságai közel sem annyira szembetűnők, lévén szerepe sem olyan összetett. Mindazonáltal érzésem szerint kizárólag a lemezfelvétel technikusainak köszönhető, hogy egyáltalán lehet őt hallani.

A hölgyek - miként mindig, most is - nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mégis nézhető ez a produkció. Micaela nem különösebben bonyolult, ám remek énekelnivalókat kínáló szerepében Marie McLaughlin teljességgel elfogadható. Hangban nagyszerűen hozza az ártatlan vidéki árva lányt, aki a megbocsátás hírét hozza. A figura ehhez képest nem annyira kislányos, de ez a legtöbb rossz, ami elmondható róla.

A címszerepben Maria Ewing látható-hallható, és ő az, aki miatt érdemes végignézni az előadást. Ewing némiképp szakít az előadói hagyományokkal, és szerencsére Carmenjét a szokottnál közönségesebbre hangolta. A 2. felvonás elejének őrületbe átcsapó áriája jó példa erre. A Csempészötösben pedig jól érzékelhető az a közöny, mi több flegmaság, amellyel bejelenti, hogy ő bizony szerelmes. A kiváló mezzoszoprán hangilag is győzi a szerepet, ám egy-két helyen (például a Seguidillában) az éneklése sajnos modorosnak hat. Furcsán, beszédszerűen formálja meg a hangokat, ami némileg önkényesnek tűnik. Összességében azonban: soha rosszabb Carment, helyenként már-már Waltraud Meier 90-es évekbeli szuverén alakítását idézi (Metropolitan Opera, sajnos hivatalosan nem elérhető adathordozón…).

A rendezés Peter Hall munkája, és meglepően sok hasonlóságot mutat a direktor Met-beli Carmenjével (szintén hozzáférhető DVD-n, Baltsával és Carreras-szal). Persze, nem szégyen a lopás, kivált, ha saját magától csór az ember, és mindkét előadás jóval több, mint korrekt iparosmunka. A Metben azonban James Levine az úr, aki véleményem szerint nagyságrendekkel jobb karmester a glyndebourne-i produkciót vezénylő holland Bernard Haitinknál. Haitink nagy tudású, felkészült dirigens, azonban csak igen ritkán nyújt kiemelkedőt. Sajnos, ezúttal sem…

Egy szó, mint száz: a frissen megjelent Carmen DVD csak a legelvakultabb gyűjtők és a Maria Ewing-rajongók számára kötelező karácsonyi ajándék! Aki pedig Bizet remekművének kifogástalan DVD-felvételére vágyik, az Levine vagy Karajan munkáit keresse.