Főtéma
Remélem, senki nem felejtette el, hogy ma van a jelentkezési határidő az MR3-Bartók Rádió felhívására, melyben klasszikus zenei műsorvezető munkakör állásának betöltésére alkalmas személyt keresnek.
Főtéma
Vannak még lepusztult épületek, százéves Daciák, de Temesvár hihetetlen tempóban fejlődik. Ráadásul olyan Pillangókisasszonyt láttam, amely a benne szereplő Carmen miatt marad emlékezetes.
Főtéma
Pozsonyban Bohémélet és sztrapacska, Prágában Görög passió, Aida és baconba göngyölt szarvas, Bécsben sem a Bájitalra, sem a Medeára nem volt már erőm - sebaj, jövök még ide.
Főtéma
A brüsszeli operaház programja rendkívül változatos, barokk művektől a kortárs bemutatókig sok minden színre kerül. Március 4-én egyik kedvenc operámat, a Wozzecket tekinthettem meg.
Főtéma
Amikor „hivatalosan kellett volna” megemlékezni róla, nem tudtam megfogalmazni gondolataimat. Nézzék el, hogy „késve”, a mai koncert apropóján idézem fel egykori tanáromat.
Főtéma
Németországban másodszor próbálják rekonstruálni Johann Sebastian Bach arcvonásait. Az első próbálkozás 1894-ben történt, amikor megtalálták a komponista földi maradványait.
Főtéma
Az ének, mint tantárgy, úgy él a kollektív emlékezetben, mint amit csingilingi gyerekhanggal, kislánycopffal, barna bociszemekkel, avagy jólfésült-kisfiús mosollyal már bőven ötösre lehet abszolválni.
Főtéma
Idén több mint fél évig fog tartani az egész! Van-e így egyáltalán értelme körképnek nevezni azt az egyébként örömteli tényt, hogy időnként vidéki zenekarok is fellépnek a MűPában?
Főtéma
Tudta, hogy új neve van a BFZ-nek, kiadták lemezen Kocsis Zoltán összes keringőjét, és Ferencsik írt egy Requiemet? Ha igen, akkor Ön is olvasta a Media Markt ünnepi reklámfüzetét.
Főtéma
Kéziratainkban idén is felleltünk - még megjelenés előtt - jó néhány olyan hibát, amelyek mintha kifejezetten a szilveszteri válogatás miatt keletkeztek volna. Hiába: javíthatatlanok vagyunk.










