Budapesten
Nehéz, vagy inkább lehetetlen dologra vállalkozik, aki a középkor zenéjének előadását tűzi ki célul. Hiszen, mint tudjuk, mélységes mély a múltnak kútja - vagy talán inkább feneketlen. Ami nem csak azt jelenti, hogy felderíthetetlen a mélysége, hanem azt is: sok minden felszínre hozhatatlanul elsüllyedt benne.
Budapesten
Pergolesi sokat játszott operájában Uberto ezúttal gazdag vállalkozóként, egy laptop segítségével intézi ügyeit, Serpina pedig rózsaszín selyemköntösben libegő dívaként igyekszik behálózni őt.
Budapesten
Senki nem számolt a templom irdatlanul hosszú utóhangjával? Így a koncert egy óra kínszenvedés - vagy azért, mert jóformán semmit sem hallok, vagy azért, mert összefolyik minden hang.
Budapesten
Nagyszabású, négyrészes koncertet adott az Új Zenei Stúdió a Budapesti Őszi Fesztiválon. Délután öttől kezdődően négy hangversenyen mutatták be az elmúlt negyven év termésének egy-egy szeletét.
Budapesten
A Keller András vezette együttes egyenletes fejlődést mutat. Még az (általam is) oly sokat kritizált hegedűszólam is határozottan javult, az összjáték pedig letagadhatatlanul pontosabb lett.
Budapesten
Szép kezdeményezés volt a MűPa részéről, amikor a szimfonikus zenekarokat bemutató sorozatban szorgalmazta egy kortárs mű elhangzását. És most szintén a MűPa ad otthont a Budapesti Vonósok új sorozatának, ahol egy klasszikus művel párban szólalnak meg ma élő szerzők kompozíciói.
Budapesten
A Rómeó és Júlia előadása igen hosszú időt igényel, csaknem két és fél órás hangversenyen vehettünk részt, de az idő sokkal gyorsabban telt el. A zenekar egyre jobban játszott, s a vége felé Bogányi is egyre jobban uralta a művet.
Budapesten
Nem akartam beszámolni erről a koncertről. De Snétberger Ferencről muszáj írni, hogy minél többen tudják: el kell menni a koncertjére, és meg kell őt ismerni. Mert az élet jobb lesz tőle.
Budapesten
Különös történet egy zabolázatlan ifjú váratlan felnőtté válásáról (Piotr Anderszewski zongoraestje)
Nem marad más hátra, mint megköszönni Jakobi Lászlónak ezt a lehengerlő estét, annak minden különlegességével, s hogy idehozta nekünk ezt a bölcs művészt, Piotr Anderszewskit ezzel a páratlan műsor-összeállítással.
Budapesten
A Zene Világnapjának estéjén három olyan fiatal zenészt ismerhettünk meg, akik minden pillanatban azért dolgoztak, hogy a kottába írt hangok a lehető legtökéletesebben szólaljanak meg. Ráadásul mindezt nagy élvezettel és példás alázattal tették.










