Budapesten
Fischerék már másodszor adnak elő a Mahler-ünnep zárókoncertjén egy konkrétan erre az alkalomra rendelt művet. A kezdeményezést nem tudjuk eléggé dicsérni, hisz így a hagyománytisztelő és kényelmes közönségből is kikényszerítik az elemzést, az új befogadását és persze az állásfoglalást.
Budapesten
Zakatolás, sziszegés, kopogás, csattogás, susogás és egyéb zörejek, amelyek egy város lüktetésében természetes masszává alakulnak. Majd időnként, teljesen váratlanul egy-egy ismerős foszlány jön át a súlyos masszán. Beethoven! És az ember hirtelen boldog lesz.
Budapesten
Mintha maga a zenekar csak most érne a próbaidőszak végére. Több tételnek kell eltelnie, mire mindenki összeszedi magát és a másikkal is összeszokik. A végére aztán maga a mű is jobban kezd működni, bár lehet, hogy csak azért, mert nem vagyok egy önsanyargató típus, és addigra megtanulom, mire érdemes figyelnem, hogy élvezhessem a hangversenyt.
Budapesten
Valószínű, hogy jobb lett volna a műsorszámok közül egyet feláldozni annak érdekében, hogy a többi kiforrottabb, átgondoltabb előadásban kerülhessen a közönség elé. Így talán a Mozart-mű sem lett volna olyan kapkodó a koncert elején, s a közönség sem álmosodik el annyira az est végére.
Budapesten
Nagyon erősen törekszik a gondolat – nem először fogalmazom meg –: a Liszt Ferenc Kamarazenekar élőben, hangversenyen nekem mindig nagyságrendekkel nyújtott többet, mint felvételről. Most is ez a helyzet.
Budapesten
Eschenbach ezen az estén (el)varázsolt: egy tehetséges, ám korántsem kiforrott zenészekből álló együttest ihletett, maradandó emlékű produkcióra sarkallni nem kis teljesítmény. Most pontosan ez történt, hiszen mindhárom, a koncerten elhangzó műben volt valami kis plusz, amiért érdemes koncertre járni.
Budapesten
A Kossuth-díjas művész-tanár 75. születésnapja alkalmából rendezett hangversenyen nemcsak a zenéé volt a "szó" - Balassa Sándor beszélt is a művekről, azok címéről, létrejöttük körülményeiről.
Budapesten
Gondoltuk (reméltük), hogy mihamar egy kicsit fénylőbb, modernebb, de lényegében ugyanazon teremben hallgathatunk újra valamit, de megszokhattuk már, hogy a világnak ezen a táján Isten malmai lassan őrölnek, ha éppen nem forognak visszafelé. Feltehetőleg nem lepődött meg igazán senki, hogy még június elején is ellátogathattunk a "patináját" töretlenül őrző terembe.
Budapesten
2006 óta minden év májusának végén számíthatunk az UMZE Ligeti összes művét bemutatni kívánó sorozat-koncertjére, és az idei már megint kiemelkedőre sikerült. Nem tudom, hány évre lehet majd beosztani a folytatást, de ha egyszer majd véget ér, remélem rögtön elkezdik elölről.
Budapesten
Egy örökifjú művésznő pályájának 34 évében eljutott végre Budapestre. Ha többet nem jön, akkor is beírta nevét a nagykönyvbe. Arany betűkkel!
