Ligeti idén, tavaly, jövőre (Az UMZE hangversenye a MűPában)

2010. május 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

UMZE Kamaraegyüttes
Concerto Budapest
Szent Efrém Férfikar
Keller András - hegedű; Zempléni Szabolcs - kürt; Várjon Dénes - zongora
Vez.: Rácz Zoltán

LIGETI:
Nonszensz madrigálok (1988-1993)
Trió hegedűre, kürtre és zongorára (1982)
Lontano (1967)
San Francisco Polyphony (1973-74)

Rácz Zoltán elszámolta magát, és mégis neki lett igaza.
A koncert előtti rövid bevezetőben elmesélte, hogy a Ligeti összes művét bemutató sorozat idei hangversenyére szánt darabokról hamar sikerült dönteni, de a sorrend meghatározása már komoly fejtörést okozott.
Négy darab tizenhatféleképpen(!) állítható sorba - mondta Rácz, és nehéz volt eldönteni az igazit.

Nos, a variációk számát nem négyzetre emeléssel lehet kiszámítani, a négy faktoriálisa viszont már huszonnégy, ellenben abban Rácznak tökéletesen igaza lett, hogy a koncertet a kiírthoz képest valóban szerencsésebb volt a Nonszensz madrigálokkal kezdeni, a szimfonikus zenekari kompozíciókat pedig a második félidőre hagyni. Így a koncert végleges sorrendjében valószínűleg maga Rózsáné, több muzsikusnemzedék kétségbeesetten kitartó matektanára sem talált volna kivetnivalót.

A sziporkázó szellemességű, szövegében, karakterében, hangvételében páratlan - és rendkívül nehéz - Nonszensz madrigálokat a King's Singers számára komponálta Ligeti (meg is jelent a Sony életmű-sorozat 4. kötetében).
Most a Szent Efrém Férfikar hat tagja vállalkozott az előadására, Bubnó Tamás vezetésével, és minden aggályunk dacára, a számukra talán kevésbé megszokott stílusban is ragyogó teljesítményt nyújtottak. A bonyolult, disszonáns harmóniák sem okoztak gondot nekik, a hangsúlyt mégis a dalok humorára helyezték. Felhőtlen előadói parádé volt az egész. Hiányérzetem csak egyetlen ponton volt. Teljességgel méltatlannak találtam, hogy egyik műsorfüzet és szórólap sem tüntette fel a nevét annak a tízéves forma kislánynak, aki a dalok szövegét előzetesen elmondta. Nem csupán tökéletes érthetőséggel, hanem művészi szintű, értelmező hangsúlyozással beszélt.

A koncert csúcspontja egyértelműen a Kürt-trió volt.
A darab maga rendkívüli! Szerkezete és az egész zenei anyaga is kifejezetten konzervatív. Igazi kamaradarab, ahogy az a klasszikus korok óta kikristályosodott. Nagy ereje talán éppen abban van, hogy teljes korokat integrál, lát és láttat fölülről. Benne van háromszáz év zenei hatása, feszültsége és - ha hiszik a kortárs zenétől tartózkodók, ha nem - minden szépsége. Ahogy játsszák, az is magával ragadó. Keller András éteri tisztaságú üveghangokat húz, Zempléni Szabolcs kürthangja pianissimókban is magvas és telt, Várjon Dénes pedig "rajta van", irányít és követ egyszerre.
Visszautalva a bevezetőre (az este négy művének a sorrendjére), azt hiszem, ez a trió nem állhatott volna sehol máshol. Ha ezzel kezdenek, akkor agyonnyomja a folytatást, de a koncert legvégén sem lehet, rögtön ez után ugyanis képtelen lennék hazamenni. Sokáig hatása alatt vagyok. Remekművet hallottunk, remek előadásban.

A szünet után az UMZE kiegészül a Concerto Budapest zenekarral. Vagy fordítva? A lényegesen nagyobb létszámú szimfonikus együttes egészül ki az UMZE tagjaival?

Rácz Zoltán dirigálását nem először érzem kissé "statikusnak". Emiatt a Lontano kissé beszűkül, lehetne egy kicsit több levegője. A San Francisco Polyphony viszont eleve mozgalmasabb, és úgy érzem, a karmester ezzel több mindent tud kezdeni, végre van mit csinálnia.
Maga a zenekar (tehát nagyrészt a Concerto Budapest) sokkal intenzívebb, koncentráltabb, mint amire számítottam. A lelkesedés érezhető, de átjön - és ragadós - a feszült figyelem is. Végül is mindkét kompozíció nagyon szép, ihletett előadásban szólalt meg, de mindehhez még hozzájárul meg valami. Egy különös hatás, amire már többször felfigyeltem, de Ligeti eleve "sűrű" zenekari hangzásán még inkább felmérhető. Egy klasszikus szimfóniát is jobb élőben meghallgatni, mint hangfelvételről, de ezek a művek úgy tudnak megszólalni a Nemzeti Hangversenyteremben, ahogy semmilyen hangrendszeren, semmilyen hangfalon. Ahol ennyire összetett harmóniák szólnak, ott egy sokkal analitikusabb élő előadás pótolhatatlanul nagyobb élmény.

2006 óta minden év májusának végén számíthatunk az UMZE Ligeti összes művét bemutatni kívánó sorozat-koncertjére, és az idei már megint kiemelkedőre sikerült.
Nem tudom, hány évre lehet majd beosztani a folytatást, de ha egyszer majd véget ér, remélem rögtön elkezdik elölről...