Unalom és szenvedély (A Suisse Romande Zenekar a MűPában)

A nehezen és fáradtan induló koncert a szünet után váratlanul új lendületet vett és végül Saint-Saëns Orgonaszimfóniájában a Suisse Romande Zenekar hírnevéhez méltó, számomra mindenképpen emlékezetes produkciót nyújtott.

A szimfóniát a koncert elején hallott fiatalkori Strauss-művel egyetemben még hosszasan dicsérhetném. Ragozhatnám a karmester és a zenekar kiemelkedő produkcióját, ha a kettő között nem történt volna még valami, ami felülírt és elhomályosított mindent.

A nyúlon túl (Macujev, Boldoczki és az LFKZ a Tavaszi Fesztiválon)

A programmal való kirakós játéknak ezúttal nagyon is volt értelme: a koncert zárásaként időzíteni a Sosztakovics-koncertet jó döntésnek bizonyult volna akkor is, ha más szólistával hallhatjuk a művet, most azonban, hogy Gyenyisz Macujev szólaltatta meg azt, úgy hiszem, így kellett lennie.

A Florilegium egyedi összeállítású kis kamaraegyüttes. A legfontosabb benyomás velük kapcsolatban, hogy az egyéniségek ereje dominál, mikor muzsikálnak. Együttzenélésük persze harmonikus, egységes és roppant muzikális, összhangzásuk pedig rendkívül selymes, már-már simogató.

Kevésbé jutott most a közönségnek az ifjonti harci lázból (hát igen, huszonöt éve zenélnek már együtt), a túlhajszolt tempókból, az időnként kissé öncélú feltűnősködésből, ezen az estén tökéletes arányban volt a szenvedély, az érzelmi telítettség, a fantázia, és a zenei alázat.

Erwin Schrott mindenkinek csalódást okozott, aki nem tud szabadulni az európai kultúrkörben nevelkedett énekes generáció, és a nálunk szokásos színpadi hagyományok kliséitől. Ő ugyanis valami egészen mást hozott, mint ami errefelé szokás.

A koncert tanulsága kettős. Legközelebb a budapesti parkoláshoz viszek aprót és nyugtatót, a Moszkvai Szólisták koncertjére pedig akkor megyek, ha tudom, hogy nem Basmet zeneszerzői ambícióit kell megismernem, hanem a zenekar karakterének megfelelő darabokat látok műsorra tűzve.

Amennyiben Prunyi Ilona valóban az ismertetőben is említett magyarországi Dohnányi-reneszánsz vezéregyénisége, akkor át kell értékelnünk a hallgatóban eddig élő képet, mely szerint a szerző darabjaiban és zongoratechnikájában egyaránt "fölényes-briliáns".

Az Uránia Nemzeti Filmszínház valószínűleg a Zeneakadémiát helyettesítette, amikor rá esett a választás e két zongoraest megszervezésekor. Az épület ugyan csodaszép, ám az akusztika hiányosságai és a légkondicionáló berendezés zaja miatt mégsem túl szerencsés választás klasszikus zenei előadások számára. Az elhangzott hangversenyeken azonban nem ez volt a legnagyobb probléma.

Az ötvenegynéhány tagú kórussal mintegy húszfőnyi közönség nézett farkasszemet. Néhány rokon - és mi ketten a feleségemmel. Ha maga koncert rossz, ha a kórus gyenge és készületlen, akkor legfeljebb vállat vonok. Istenem, amatőrök, de sebaj, egy próbát megért. Ám egészen másról van szó.