Utóhang (A Capilla Flamenca a Bazilikában)
2010. október 14.
Szent István Bazilika
Capilla Flamenca
AGRICOLA, DES PREZ és ismeretlen szerzők művei
Már a koncert helyszíne várakozással tölt el, hiszen a Szent István Bazilika csodálatos épület. Bár a székesegyház alig több mint 100 éves, mégis olyan töményen érzékelhető a történelem sok évszázada, hogy tehetetlenül hagyom az időt sustorogni a fülemben, agyamban. Hatalmas platánfák jutnak eszembe, melyeknek az alsó és felső ágai közt ötszáz év telik el. Pont az az ötszáz év, ami elválaszt a koncerten hallható művektől és szerzőiktől.
Szerencsére igen sokat kell várni a fellépőkre, így a szemnek, szívnek, gondolatnak van még ideje táplálkozni és emlékezni. Talán mégis különös, hogy Agricola zenéje ezen a szent helyen fog felcsendülni. Hiszen az elsők között volt, aki énekesként, hegedűsként, zeneszerzőként nyitott a világi élet, az udvari, vagy polgári kultúra felé. Sőt! A hegedű hangját csaknem az énekhang fölé emelte. Agricola világpolgár volt, életútja Németalföldtől Nápolyon át Párizson keresztül Spanyolországig ért. Zenéjét némelyek őrültnek, mások magasztosnak tartották.
Bár megtisztelő a magyar közönséggel szemben az a bizalom, hogy Európa ötszáz évvel ezelőtti zenéjét minden segítség nélkül érteni fogja, mégis jó lenne, ha némi támpontot kaphatna legalább a koncertműsor összeállításával kapcsolatban.
De nem! In medias res!
És, édes Istenem! Jajj! Senki nem számolt a templom irdatlanul hosszú utóhangjával? Senki nem gondolt a vonósok és az alt blockflöte kicsiny hangjára? Arra sem készült senki, hogy a sok polifonikusan szerkesztett szólam kibogozhatatlanul összegabalyodik? Az énekeseknek szép hangjuk van, de még szólóban sem kivehető a dallam. Szegény, szegény vonósok csak ciripelnek a hatalmas térben. A szoprán blockflöte még csak-csak hallatszik, de az alt már igazán felesleges is. A következő egy óra kínszenvedés - vagy azért, mert jóformán semmit sem hallok, vagy azért, mert összefolyik minden hang. Felmerül bennem, hogy nem véletlenül Capilla Flamenca (Flamand Kápolna) az együttes neve: nem székesegyházba való a kis létszámú, kicsiny hangú konszort. Menekülnék, ha nem tartana vissza az előadók iránti tisztelet. Talán érdemes lett volna meghozni azt a döntést, hogy diszkrét térmikrofonokkal élvezhetővé tegyék a megjelent ötszáz ember számára a koncertet.
Az előadás helyszínétől búcsúzva megüti fülemet egy beszélgetés egy idős és egy középkorú hölgy között:
- Jaj, kedvesem! Én semmit nem hallottam jól, nem volt jó ez a koncert!
- Ó, Margit néni! Ez, ha hangosabb lenne, nem is volna olyan jó!
Keserű megjegyzésemet lenyelem, és elhatározom, hogy jobban utánanézek az együttes munkájának.
Hazaérve az internetre vetem magam. Nem titkolom a szándékot: igazolást keresek arra, hogy a fellépő muzsikusok profik és igazán jó zenét játszanak. És most nem kell csalódni! Az együttes honlapján számos felvétel található, jobbnál jobbak. Kiderül, hogy több zenetudóssal dolgoznak együtt annak érdekében, hogy a választott zenék valóban autentikusan szólaljanak meg. Tevékenységük értékes, munkájuk hatalmas. Több évtizedes tevékenységük hatással van a mai zenei élet alakulására.
Tudom: amennyiben kisebb térben találkozhatok velük, nem hagyhatom ki a hangversenyt.
