Budapesten
Látszólag sima ügy. Az egyik legnépszerűbb versenymű, az egyik - ha bizonyos tekintetben nem a - legnépszerűbb szimfónia, mindkét mű ugyanazon szerző tollából. Világhírű szólista, s az évek során a nevéhez méltóvá váló zenekar, emblematikus vezetővel.
Budapesten
Úgy tolmácsolták nekünk a világ megszületésének eseményeit, mint ahogy egy egyszerű ember képes azt elmondani. Sehol sem vagyunk Isten nagyságához képest. Felfogni sem tudjuk, amit ő véghezvitt, de érzékeljük és élvezhetjük annak minden gyümölcsét.
Budapesten
Az ember nézi őket a színpadon, és egyszeriben borzasztóan sajnálja, hogy nem ülhet közöttük. Mert ennek az együttesnek a tagjain olyasvalamit látni, amit ma Magyarországon csak nagyon kevés helyen: élvezik a munkájukat.
Budapesten
A legszebb ünnepünk spirituális és profán. Intim, bensőséges, ugyanakkor szertelenül vidám. Befelé fordulás és társas dőzsölés egyszerre! Az NFZ karácsonyi hangversenyén pedig tényleg mindenből jutott.
Budapesten
Úgy érzem, lassanként felnőtt korba lép Vashegyi György (régi)zenészsége. Végre kezdi előtérbe tolni az érzelmeket, a hangulatokat is, s lassanként kiderül, nem csak egy zenetudósi elme, de igazi muzsikus is rejtőzködik a tartózkodó külső mögött.
Budapesten
Gidon Kremer egy zseni. Ezt persze mindenki tudja, de nem baj, ha újra elismételjük. Ilyen hegedűhanggal, csodálatos technikával és ekkora művészi alázattal ritkán találkozni.
Budapesten
Nem sokkal a hangverseny előtt vált csak ismertté, mi is szerepel majd a műsoron, de a telt ház bizonyította, Kocsis Zoltán koncertjére akkor is érdemes megvenni a jegyet, ha a program zsákbamacska.
Budapesten
Khatia Buniatishvili - és jól jegyezzük meg ezt a nevet -, a mindössze huszonhárom esztendős zongoraművésznő olyasmit művelt ezen az estén, amivel klasszikus zenei koncerten még soha életemben nem találkoztam.
Budapesten
Keller nem fogta vissza a zenekart, hangsúlyozottan élt a Bruckner-művekben oly fontos mélyvonós kar alapozásával, a rézfúvósok hol fanfáros fényárjával, hol mélyen zengő alapbasszusaival, és mégsem volt üres durrogtatás és zengedezés az egész, pedig ez oly sokszor előfordul!
Budapesten
Másfél órányi wertheri szenvedés után nekem kissé későn jönnek az izgalmak. Addigra teljesen belefásultam, belealudtam a sok egyformán gyönyörű hangba. Az biztos, hogy az életmű eme része nem véletlenül maradt háttérben.










