Gondolatok a zsenikről, az orosz hegedűiskoláról, és a mázliról (Gidon Kremer és az Orosz Nemzeti Zenekar)

2010. december 15.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Orosz Nemzeti Zenekar
Gidon Kremer - hegedű
Vez.: Mihail Pletnyov

DVOŘÁK: Három szláv tánc
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr hegedűverseny, Op.35
SOSZTAKOVICS: IX. szimfónia, Op.70

Kezdjük a mázlival: Szilgyo kollégának közbejött valami, és nem tudott jelen lenni szerdán este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Így én mentem helyette...

Gidon Kremer egy zseni. Ezt persze mindenki tudja, de nem baj, ha újra elismételjük. Ilyen hegedűhanggal, csodálatos technikával és ekkora művészi alázattal ritkán találkozni. Hallottam ugyan én is azt a néhány kevésbé tökéletes hangot, meg hogy megcsúszott a vonó is, de kit érdekel, ha olyan pianókat hallunk, amelyek a terem másik végén is tökéletesen érzékelhetőek, olyan tiszta intonációt és hihetetlenül beszédszerű zenélést, hogy aki abból nem ért, az szegény már teljesen reménytelen.

Csajkovszkij hegedűversenye végtelenül érzékeny és minden problémát alaposan kitárgyaló zenei elbeszélés lett. Egyszerűen nem lehetett nem szeretni. (Bár a mögöttem lévő sorban képes volt valaki a lassú tételt végigrecsegtetni a cukorkája kibontogatásával, szóval vannak azért kétségeim, hogy mindenki nyitott füllel és szívvel megy-e be a koncertterembe.)
Csajkovszkij egyébként ezt a koncertet eredetileg Auer Lipótnak ajánlotta, de ő nem volt hajlandó azt a bemutatón előadni, mert túl nehéznek, szinte eljátszhatatlannak ítélte. Később át is dolgozta kissé, s mindig azt játszotta hangversenyein, s tanítványainak is ezt a verziót tanította.

Fogadni mertem volna, hogy Gidon Kremer hegedülése is visszavezethető valahogyan Auer Lipótig, aki - mint azt néhány hete megtudtam -, a méltán világhíres orosz hegedűiskola tulajdonképpeni megalapítója, és kezd rögeszmémmé válni, hogy egyike volt a világ legnagyobb pedagógusainak. És bizony sikerült felgöngyölíteni, hogy Kremer tanára David Ojsztrah volt, akit Piotr Stoliarsky tanított, őt Emil Mlynarski okította a hegedülésre, amit nem mástól, mint a mi veszprémi születésű Auer Lipótunktól tanult. Úgy áll tehát a helyzet, hogy lényegében Gidon Kremer is Auer-tanítványnak tekinthető.

Ahogyan valószínűleg az Orosz Nemzeti Zenekar összes hegedűse, mert ilyen gyönyörű hangszínű és tökéletes összhangú hegedűszólamot nem sokszor hallottam még koncerten.
Jó tudni, hogy azért lehet ezt így is. De nem csak a hegedűsök, az egész zenekar kiváló. Lényegében hibátlan a hangzás, nem igazán lehet belekötni semmibe. Dvořák három szláv tánca fokozatos fejlődést mutatott, ahogy a tempó fokozódott, úgy melegedett be az együttes is, jöttek az érzelemdús dallamívek, a szenvedélyes fortissimók.
De a zenekar igazi formáját mégis a Sosztakovics-szimfóniában élvezhettük.

Mihail Pletnyov egyáltalán nem vezényel. Legalábbis nem a szó általánosan vett értelmében. Sokkal inkább nevezhetném gesztusoknak a mozdulatait. Egy-egy hangulati jelzésnek, néhány nagyon is világos és markáns, helyretévő legyintésnek. Szó sincs ütemezésről, legfeljebb a bonyolultabb helyzetekben int be, fogja össze tényleges vezényléssel az együttest. Máskülönben inkább csak élvezi a zenekari hangzást. Ráadásul pálca és partitúra segítsége nélkül.

Ráadásként Bach Airjét kaptuk, kissé romantikus előadásban, s ha ez az értelmezés hozzám nem is állt túl közel, el kell ismernem, hogy nagyon szépen, sok-sok érzéssel és megdöbbentően tiszta intonációval játszották.
Azért én szívesen hallanék tőlük egyszer valamit például a klasszika korából is, kíváncsi vagyok, tudják-e nélkülözni előadásmódjukból az áradó romantikát.

Örök hálám ezért az estéért Szilgyo kollégának, Gidon Kremernek, az Orosz Nemzeti Zenekarnak és Mihail Pletnyovnak. És tulajdonképpen Auer Lipótnak is.