Budapesten
Rost Andrea jubileumi gálakoncertjének programját retrospektív koncepcióval állították össze. Az első részben a művésznő egykori nagy szerepeiből válogatott, fokozatosan eljutva jelenleg énekelt repertoárjáig. Érdekes, de egyben roppant kockázatos vállalkozás, mert csak igen kevés énekesnő képes 25 év elteltével is olyan hangi, technikai kondícióban maradni.
Budapesten
A MÁV Zenekar az évadkezdéshez vendégül hívta Helen Donath-ot, a világhírű szoprán ezúttal Puccini-áriákkal mutatkozott be – a tőle megszokott színvonalon. A szünet után a Faust-szimfónia manapság ritkán elhangzó, három tételes ősverzióját adták, szintén nagyszerűen.
Budapesten
Ezek a művek viszonylag nagy rendszerességgel megszólalnak hazai koncerttermekben, de egy megfelelő előadásban megunhatatlanok és elcsépelhetetlenek. - Az előadók névsorából viszont okkal feltételeztük, hogy az előadás „megfelelő” lesz.
Budapesten
Nyolc hangverseny, nyolc év! Sok idő, talán túl sok is ahhoz, hogy „szokásos” zenei eseményként meséljünk róla, hogy értékeljük az előadókat, a műsorszerkesztést, a gondolatainkat, a hangulatunkat. Véget ért a MűPa „Hommage à Ligeti” sorozata.
Budapesten
160 éves jubileumát ünnepli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. Az április 28-i koncert pedig egyben Győriványi Ráth György, eddigi elnök-karnagy búcsúja, hiszen a dirigens már átadta tisztét utódjának. E koncert remek lehetőséget nyújt arra is, hogy röviden visszatekintve, méltassuk a zenekar, és azon belül a leköszönő Győriványi 2011 óta zajlott munkásságát.
Budapesten
Három remek énekes, egy pontos zongorakísérő és az előadás sűrűjébe kicsit váratlanul belecsöppent moderátor segítségével a Budapest Music Center hangulatos hangversenytermében vázolta fel a mára kissé elfeledett komponista, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov életútját dalai és operaáriái segítségével. Az este külön izgalmát egy betegnek tűnő, majd a publikum előtt felgyógyuló basszista jelentette.
Budapesten
Ez a műsor összeállítás arra vitathatatlanul alkalmas volt, hogy az egyes hangszerek és megszólaltatójuk, a legváltozatosabb formációkban mutathatták meg magukat.
Budapesten
Ezért a koncertért azért mentünk el, hogy a világhírű kontratenort, Andreas Schollt meghallgathassuk a nem kevésbé ismert lantjátékos, Edin Karamazov kíséretével. Ez így tisztán, mintegy három dal erejéig meg is valósult. Ugyanebbe a stílusba és minőségbe simult még három részlet, amikor a bosnyák lantos lant-improvizációt mutatott be egyedül, szigorúan a műsor hivatalos tematikájának, az angolszász daloknak szellemiségében.
Budapesten
A Tavaszi Fesztivál keretében megtartott Bartók születésnapi hangversenyek fő erénye az, hogy hiába ismétlődik évről-évre, hiába a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán az állandó főszereplők, soha nem merevedtek szertartássá, és a jelek szerint ilyesmitől ezután sem kell tartani.
Budapesten
Ugyan egyik-másik szimfónia szólistájaként többször volt lehetőségem Németh Judit Mahler-értelmezésével találkozni, de a hangversenyről kifelé jövet mégis egyre az motoszkált a fejemben, hogy vajon miért kellett ennyit várni, hogy kiderüljön, hogy a dalokkal is ilyen mély kapcsolata van?










