Elena Bashkirova és a Jeruzsálemi Kamarazenei Fesztivál Együttesének hangversenye a Tavaszi fesztiválon

2014. március 30.
Zeneakadémia Nagyterem
Haydn: G-dúr trió (Hob. XV:15)
Bartók: Kontrasztok (BB 116)
Beethoven: B-dúr trió, op. 11
Carter: Esprit rude
Schubert: B-dúr trió, D 898

Michaela Martin (hegedű)
Andreas Brantelid (cselló)
Guy Eshed (fuvola)
Shirley Brill (klarinét)
Elena Bashkirova (zongora)

Megvallom, eredetileg népesebb csapatra, velük egy Alban Berg-darabra, valamint Arnold Schönberg Kamarakoncertjére is számítottam. Ha nem néztem félre valamit, akkor – talán olyan, vagy hasonló címen, hogy „Bécs muzsikája”- hirdették meg eredetileg ezt a kamaraestet.

Minden felhang nélkül mondom ki hangosan a gyanúmat: velem ellentétben, a közönség egy része nem nagyon bánkódott a változás miatt. Nem vagyok benne biztos, hogy a napsütéses március végi vasárnapot, az összes jelenlévő szívesen zárta volna a második bécsi iskola zenéjével. Aztán persze lehet, hogy tévedek, hiszen Bashkirováról tudva levő, hogy túl azon, hogy a 20. század zenéjének lelkes tolmácsolója, számos ősbemutató is fűződik nevéhez.

Ez a műsor összeállítás viszont arra vitathatatlanul alkalmas volt, hogy az egyes hangszerek és megszólaltatójuk, a legváltozatosabb formációkban mutathatták meg magukat.

Az 1790-ben keletkezett Haydn triót Guy Eshed szólaltatta meg fuvolán, Andreas Brantelid csellón és természetesen Elena Bashkirova zongorán. Az arany fuvoláján gyönyörű hangokat előhívó izraeli fiú, pályafutásának a csúcsán van. Tudtuk, hogy firenzei Maggio Musicale és a berlini Statskapelle szólófuvolása, ám Budapesten, már az első darab hallgatásakor az is kiderült róla, hogy nagyszerű kamarazenész. Bár ebben a trióban lehetett volna az első az egyenlők között, szerencsére egy pillanatra sem hagyta el az arányérzéke, véletlenül sem törekedett ilyenre. Így jól hallhattuk a bélhúros hangszeren játszó, többszörös verseny győztes dán (más források szerint félig svéd) csellista szólamát is. A gordonkás fiú 1987-ben született.

A még 50 fölött is csinos Bashkirova részéről vélhetnénk zenei pedofíliának is, hogy ilyen partnerekkel kamarázik. Nevezzük bárhogy, remek együttest alkottak, ami elsősorban a zongorista világsztár érdeme. Ám a „világsztár” legalább olyan rosszul áll Bashkirovának, mint amennyire a „pedofil” durva és igaztalan. Miközben fantasztikus kiállású művész, minden általa megszólaltatott hang jelentőséggel bír, látszólag a háttérben marad. Persze a zongorahangja, ideális. Sőt azt a csodát is meg tudja valósítani, hogy a hangos Steinway kompatibilis legyen a bélhúros csellóval. Oly módon tudja segíteni a partnereit, hogy rá mégis egy ici –picit jobban figyelünk. Profán a sport példa, de egy kicsit olyan ezekben a kamara produkciókban a szerepe, mint egyes labdajátékokban a játékos - edzőnek.

Hölgyek játszották Kontrasztokat. Az előadás többfajta igényt is kielégített. Kellett 20. századi mű is. Bartók darabját a Zeneakadémián, magas színvonalon előadni az biztos siker. Ugyan három nagyszerű hangszerest hallottunk ismét, de nálam ez az interpretáció nagyon nem jött be. Közismert, hogy a művet Benny Goodman rendelte, még 1938-ban. Bartóknak régi vesszőparipája volt, hogy a hegedű és a zongora nem illenek össze. A világhírű jazz klarinétos felkérésének azért is örülhetett, mert a klarinét végkép nem passzol egyikhez sem. Legalább is a szerző szerint.

Amikor a Hanglemezgyártó Vállalat kiadta lemezen az 1940-s washingtoni koncert felvételét, ahol Szigeti József hegedül, Benny Goodman játszik klarinéton, és maga komponista játszik zongorán, azt a lemezt agyonhallgattam. Az ő előadásuk nekem a „kályha”, de itthon mások számára is etalonná vált. Michaela Martin egy fantasztikus hegedűs. Kevésbé ismert talán, mint a klarinétos hölgy, Shirley Brill, pedig idősebb. Az előadásmódjuk kizárólag külsőségekben volt kontrasztos. Bashkirovával (és egymással) kizárólag a harmóniára törekedtek, ami – szerintem – nem pontos értelmezés. Nagyon szép volt az összhangzás, de a lassú tételt (és számos egyéb részletet) halálosan untam.

Nem így a Beethoven-triót, amiben már a klarinétos hölgy gesztusai is „ültek”. Az 1798-ban keletkezett darabnak, nagyon élvezhető, szerethető előadása volt ez és lehetővé tette, hogy ismét Bécsre hangolódjunk. Bashkirován kívül itt hangszeresként, és kamarazenészként partnerei is megdicsőültek.

Szünet után a két fúvós előadásában ismerhettük meg a 104 évet élt Elliott Carter amerikai zeneszerzőnek a művét, melyet Boulez 60. születésnapjára komponált. Nagyon kellemes kicsit posztimpresszionista, kicsit franciás, kicsit boulezes darab. Egyszer jó volt meghallgatni.

Schubert B-dúr trióját viszont századszor szívesen hallgatom, kivált ilyen előadásban. A két vonós és Bashkirova egy éltre való élménnyel ajándékozott meg.

A szívet melengető bécsi muzsika hallgatása közben már nekem sem hiányzott annyira Schönberg.