Hommage à Ligeti

2014. május 7.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

LIGETI: Hamburgi koncert
Requiem
Zongoraetűdök, 3. kötet
Síppal, dobbal, nádihegedűvel

Íride Martínez, Kálnay Zsófia, Károlyi Katalin (ének)
Zempléni Szabolcs (kürt)
Fejérvári Zoltán (zongora)
Amadinda Ütőegyüttes
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara és Kamaraegyüttese
MR Énekkar (mb. karigazgató: Oláh Gábor)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Berki Sándor, Jánosi Péter, Molnár Olivér, Harsányi Péter (natúrkürt)

vez.: Rácz Zoltán

*

Elérkeztünk a MűPa megnyitása óta rendszeresen tartott sorozat utolsó koncertjéhez. Nyolc hangverseny Ligeti György 1956 előtt komponált néhány fontosabb – valamint az 1956 után keletkezett összes művéből.

Nyolc hangverseny, az nyolc – egyes számítások szerint kilenc – év! Sok idő, talán túl sok is ahhoz, hogy „szokásos” zenei eseményként meséljünk róla, hogy értékeljük az előadókat, a műsorszerkesztést, a gondolatainkat, a hangulatunkat...

Viszont ebben az esetben ennek nincs is nagy jelentősége. Ezek nem fontosak annyira, mint a tény, hogy Ligeti György művei minél jobban beépüljenek a köztudatba, hogy egy szakértő és rajongó rétegen túl is ismertté váljanak.

Izgalmasak, jók, szépek ezek a művek, és ha nincs a Művészetek Palotájában ez a sorozat, néhányukkal nem, vagy csak jóval később találkozhattam volna. Azt tudjuk, hogy például a Requiemet a kívülállók is ismerik, ha máshonnan nem, hát Kubrick filmjéből, de a Voluminát már ritkábban lehet hallani, és a száz metronómra írt szimfonikus költeményt sem nevezném elcsépeltnek.

Középpontban tehát a szerző és művei, viszont szeretném leszögezni, hogy a MűPa nagyszabású Ligeti-sorozata bármilyen fontos, nem kell, hogy szembemenjen trendekkel. Ugyanis, az már nem kérdés, hogy Ligeti György művei fennmaradnak, egyértelműen eldőlt, hogy azokat játszani és hallgatni fogják.

Csak érdekességképpen: az Interneten szétnézve látjuk, hogy a Requiem 1965-ös bemutatója óta nem nagyon van olyan év, hogy itt-ott ne adnák elő. Idén szeptemberben például az Amsterdam Concertgebouw műsorán szerepel, Kanadában most júniusban a zongoraversenyt hallgathatnánk meg, de más művei is rendszeresen „forognak”. A Berlini Filharmonikusok „digitális koncerttermének” adatbázisában Ligeti György több koncert műsorában fordul elő, mint például Britten, Grieg vagy Muszorgszkij...

Rácz Zoltán, az Hommage à Ligeti koncertek spiritusz rektora most az utolsó este előszavában elmondta, hogy a fő cél mégis a művek útjának egyengetése, a további előadások inspirálása, támogatása. Ezért döntöttek úgy, hogy a közreműködőként a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát kérik fel, remélve, hogy a következő generáció muzsikusai átveszik a stafétát és tovább gondoskodnak az életműről.

Az elképzelésben van ráció, itt érdemes megemlíteni, hogy a MűPa ezzel a sorozattal sokkal többet tett, mint hogy egyszerűen megszervezze egy-egy hangversenyt. Feltételezem, hogy az a művész, aki a felkérést elfogadva megtanul és sikerrel előad egy Ligeti művet, az megkísérli repertoárján tartani és később máshol is bemutatni azt. A Hegedű, kürt és zongora triót például Zempléni Szabolcs nagyon sokfelé eljátszotta már. (Én a MűPa-beli után egy évvel, a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon hallottam vele újra – nagy örömömre.)

És ha már szóba került:

Zempléni Szabolcs egészen kivételes muzsikus. Az eredetileg Marie Luise Neunecker számára komponált Hamburgi koncertet felvételről jól ismertem, de Zempléni legalábbis versenyben volt az ajánlás birtokosával, sőt.
Nem hiszem, hogy a mindig jelenlévő „élő-koncert” faktor csapott volna be, mert amúgy a kamaraegyüttesben most kisebb problémákat, hiányosságokat hallottam.

Ezzel együtt a Zeneakadémia fiataljaiból álló zenekar most sokkal biztatóbb összképet mutatott, mint pár éve, amikor utoljára hallottam őket.
Az állandóan cserélődő tagok, a kevéssé rendszeres próbák nyilvánvalóan nem teszik lehetővé, hogy a hivatásos zenekarokhoz hasonlóan összecsiszolt, érett és tömör hangzást produkáljanak, de ezzel együtt is felkészülten és lelkesen zenéltek.

A Requiem igazán szépen meg is szólalt. Az összevont két hivatásos kórusra sem merek panaszkodni, habár mióta ugyanezt a művet hallottam a Stuttgarti Kamarakórussal is, egy kérdés gyakorta fölmerül bennem. Ők sokkal kevesebben voltak a szokásos (előírt) létszámnál, de a pontosságuk és tisztaságuk még disszonáns hangfürtökben is könyörtelen pontossággal rajzolta ki a szólamokat. Hozzájuk képest az Állami Énekkar és a Rádiókórus néha – hasonló helyeken – szinte próza-szerűen mosódott össze. Ugyanakkor nyilván vannak a fenségesen nagyszabású hangzásnak is olyan előnyei, amelyekről rosszul esne lemondani.

Kálnay Zsófiát nemrég egy egészen másmilyen szerepkörben dicsértük. A Hoffmann meséiben visszafogottnak és lírainak kellett lennie, itt viszont - ugyanazzal tiszta és könnyű, teljesen lebegésmentes hanggal – markáns volt, erős és hatásos. Egyre jobban tetszik, Isten adjon hosszú életet a hangjának.

Íride Martínez is jó ismerősünk, tavaly a Hallgatag asszonyban excellált, és nagyon jó volt most is.

Rácz Zoltán felkészültsége, pontossága és ügyszeretete lenyűgöző, de nagyobb apparátust igénylő művek előadásánál gyakran érzem, túl-koncentráltnak, merevnek, kiszámíthatónak. Gyakran elkélne egy kicsit több „espressivo”.

A szünet után felhangzó zongoraetűdök Fejérvári Zoltán előadásában egyáltalán nem tűntek nehéznek (pedig hát...) A hangversenynek zenei szempontból ezt a részét éreztük legkevésbé problémásnak. Élveztük.

Ahogy a koncertet – és az egész sorozatot záró opuszt is. A „Síppal dobbal nádihegedűvel” viszonylag késői darab. Sziporkázó, virtuóz és felhőtlenül derűs gyöngyszemek, az Amadinda, és Károlyi Katalin darabhoz méltó, sziporkázó és virtuóz előadásában.

Pár éve azt írtam:

„2006 óta minden év májusának végén számíthatunk az UMZE Ligeti összes művét bemutatni kívánó sorozat-koncertjére, és az idei már megint kiemelkedőre sikerült.
Nem tudom, hány évre lehet majd beosztani a folytatást, de ha egyszer majd véget ér, remélem rögtön elkezdik elölről...”

Biztosan így is lesz. Lehet, hogy nem ugyanezekkel az előadókkal és nem ilyen sorrendben, de Ligeti hangversenyek ezután is lesznek a Művészetek Palotájában, ahogyan szerte a világon.