Vokális művek
Ami mindenképpen figyelemre méltó, az az, hogy olyan énekegyüttesről van szó, amely tagcseréktől függetlenül egyaránt érti, érzi és érzékeltetni is tudja, hogy mi a különbség mondjuk Thomas Morley és a Beach Boys között.
Vokális művek
A 60-as, 70-es évek nagy magyar operaénekesi nemzedékének tagjait nem sokszor hallhattuk itthon. A Hungaroton feladata pótolni, amit lehet. Ezen a lemezen Kovács Eszter Wagner-szerepeiből kapunk válogatást.
Vokális művek
A korongon hallható két mű a serenata műfajába tartozik. A tudomány pillanatnyi állása szerint idősb. Scarlatti tolla alól 32 serenata került ki (22 biztosan az övé, a többire csak közvetett bizonyítékok vannak).
Vokális művek
A 14 Haydn misét rögzítő sorozat harmadik lemeze nemcsak a fanatikus Haydn rajongók számára lehet érdekes, de azoknak is élményt nyújt, akik a \"Papát\" eddig kizárólag instrumentális szerzőként tartották számon.
Vokális művek
Ritkán hallott Verdi áriák és nyitányok, alternatív operarészletek, fénykorában lévő fehér kendős tenorista. Kettős recenzió egy újra kiadott Pavarotti-albumról.
Vokális művek
Schubert stílusát Dieskau autentikusnak nevezi. Szerinte Schubert úgy ír, ahogy gondolkodik, ahogy érez, ahogy beszél. Természetesen. Szerencsére Dieskau ugyanígy énekel.
Vokális művek
Elhiszem, hogy egy misében nem kinálkozik annyi lehetőség a \"harapós\" megszólalásra, mint mondjuk egy szvitben, de talán ezt sem kellene végig kivett protézissel énekelni.
Vokális művek
Flórez produkciója - talán a színpadi tapasztalat miatt - könnyed, elegáns, nemes. Sehol sem izzadtságszagú, magasságai sztratoszférikusak, a hang egész tartományában kiegyenlített.
Vokális művek
A kórus concerto, mint műfaj sem a háromkötetes zenei lexikonban, sem a húszkötetes Grove-ban nem szerepel. Lehet, hogy nem is létezik? Pedig ahhoz képest elég jó.
Vokális művek
Minden tekintetben meggyőző, roppant áttetsző, csodálatosan tiszta hangzású felvétel született, melyben nyoma sincs sem a romantikus gőznek, sem a \"régizenés\" arroganciának.
