Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

A. Scarlatti: Il Trionfo dell\'Onesta / Venere e Amore

2003-08-05 08:31:00 Sz. J.

\"A. Alessandro Scarlatti:
Il Trionfo dell\'Onesta
Venere e Amore
González Mónika - szoprán
Ulbrich Andrea - mezzoszoprán
Savaria Baroque orchestra
Anna Januj - blockflöte
Vez.: Németh Pál
Hungaroton - HCD 32101
2003

A lemezt Daróczi kollegina passzolta át, mondván, kedve ugyan van ahhoz, hogy meghallgassa, csak ideje nincs. Én meg egy nappal korábban lettem állástalan, úgyhogy nálam pont fordítva működött a dolog - ilyenkor általában épeszű ember nem Scarlattiba fojtja bánatát. Aztán valahogy mégis bekerült a lemez a lejátszóba.

Értelemszerűen a füzet olvasásával nyitottam, nem árt tudni, mit várhatok, különösen úgy, hogy a borítón a \"1st recording\" felirat olvasható. Nos, mint kiderült, a korongon hallható két mű a serenata műfajába tartozik, az elnevezés egész egyszerűen az elhangzási körülményekre utal, beleértve az estét, a szabadteret és az olasz nyelvterületet, konkretice nagyrészt Rómát és Nápolyt. Kis allegorikus történetek, jobban mondva azok elbeszélése. A tudomány pillanatnyi állása szerint idősb. Scarlatti tolla alól 32 serenata került ki (22 biztosan az övé, a többire csak közvetett bizonyítékok vannak). A 114 opera és a több mint 800 kantáta mellett tehát (hogyan is kell ezt szépen mondani?) a mester életművében koloritot képező alkotásokkal állunk szemben.

Az Il Trionfo dell\'Onesta (A Becsület diadala) c. opuszban Cupido és a Becsület arról vitatkozik, melyiküknek nagyobb a hatalma. Próbát is tesznek, egy Irene nevű célszemélyt választva kísérleti alanynak. A \"párbajból\" a Becsület kerül ki győztesen, bár - mivel egyetlen tesztszemélyről van szó - a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak.
A történet persze olyan, amilyen, a zene meg nyilván szakmányban készült tisztes iparos munka. Az előadással viszont az a bajom, hogy nem követi még azt a kicsike cselekményt sem, ami fellelhető a műben. Az énekesek sokszor a kelleténél harsányabban tudják le szólamaikat, és ez a visszafogottabb kíséretű részeknél épp elég ahhoz, hogy felboruljon az összhang, hallhatóan más legyen az ének \"tere\". A zenekar amúgy nagyrészt rendben van, de a magasabb hangoknál helyenként itt is ugyanaz tapasztalható, mint az ének esetében: a hegedűk hangja élesen elkülönül a zenei szövettől.
Érthetetlen módon az egész előadás akkor ül le, akkor válik végleg álmosítóvá, amikor az akcióra kerül a sor, Cupido kilövi nyilát, a Becsület meg körmét tövig rágva drukkol az áldozatnak.
Ezután következhetne a mű legszebb része, amikor egy áriában Cupido agitálja a megsebzett hölgyet - csak hát megint a \"túlvezéreltség\" és a \"kettős\" zenekari hangzás.

A Venere e Amore (Vénusz és Ámor) története gyakorlatilag annyi, hogy Ámor közel negyven percen át henceg anyjának, Vénusznak arról, miként hozott össze egy nimfát és egy hős vitézt. Ezen mindketten ujjonganak, mi viszont tudjuk, hogy dramaturgiailag nincs unalmasabb annál, amikor ketten egyetértenek, pláne, ha az áriák szövege rendre \"da capo\"-ra végződik.
A darabban a vonószenekar mellett szerepet kap egy blockflöte is, amely azonban szerencsére csak a történetet bevezető sinfoniában, és Vénusz utolsó áriájában hallható.

A kísérőfüzetről ejtenék még néhány szót - ugyanis elnyomták, ráadásul pont a közreműködők felsorolásánál. Viszont, hogy még rosszabbá tegyék a helyzetet, a hibás részt egyszerűen leragasztották egy etikettel (bár a kivitelezés milyenségéhez a népiesebb \"vinyetta\" kifejezés jobban passzol).
Kuriózumokra építő kiadó, és főképp \"1st recording\" esetében, ez elég snassz.
(Mellesleg, ha érdekli a kiadót, elég jól ismerek valakit, aki épp ráér, és az ilyen hibákat még nyomdába adás előtt kiszúrja.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.