Tudtam, hogy a szerző már egy ideje nagy munkában van, de ezt azért még föltételezni sem mertem. Ezután a könyv után már könnyű dolga lesz a jövő diszkográfia-készítőinek.

A könyv lapozgatása közben beugrott Bernstein előadássorozata éppúgy, mint a Picasso kalandjai, vagy a Micimackó és a Tao, nem is szólva Monty Pythonék munkásságáról. Bár a könyv, célját figyelembe véve, nem hozhatja 100 százalékban a fentiek világát, azért úgy másod-unokatestvéri ágon rokonságban áll velük.

A Ligetivel folytatott beszélgetések során sok mindenről szó esik - az életrajzi elemek és a zene mellett irodalomról, tudományról, politikáról, globalizációról. A könyv minden sora közérthető, segít megismerni az embert, és ezáltal közelebb kerülni zenéjéhez is. De mindemellett a \"nyelvtanulás\" nem úszható meg: elő a lemezeket, partitúrákat, kottákat!

Egy tervezett sorozat első két, már megjelent példányát kaptuk kézhez: A bűvös vadász és A varázsfuvola alapján készített könyveket. Egészében véve alapvetően jó vállalkozás szemtanúi lehetünk, bár vannak fenntartásaink. De mivel nem mi vagyunk a célcsoport, a kiadványokat gyermekeinkkel is teszteltettük.

Tudták, hogy Mendelssohn I. szimfóniája viseli az Olasz melléknevet, Mackerras Bach barokk operáit is vezényelte, a középső C pedig a zongora billentyűzetén körülbelül középen elhelyezkedő hang? Úgy tűnik, van még mit tanulni - vagy nekünk, vagy a szerzőnek.

Jonathan Carr Mahler-könyve csak jóindulattal nevezhető elmélyült zenetörténeti munkának, mert pont Mahler zenéje az, amelyből igen keveset kapunk benne. Carr újságíró, és ebbéli minőségében nem is hazudtolja meg önmagát. A könyvet inkább csak jól megírt életrajzként érdemes és szabad olvasni.

Műfajilag nehezen besorolható, igen vaskos könyvet jelentetett meg az Európa Kiadó. Brigitte Hamann történész műve egyszerre életrajz, dokumentumgyűjtemény, kor- és kórtörténet. Története a legnagyobb (nem zenei) hatású zeneszerzőnek, Richard Wagnernek, leszármazottainak, csodálóinak és ezek testvérharcának.

Maga Dahlhaus nem foglal állást az évszázados vitában, \"mindössze\" leírja, elemzi, összeveti és nem utolsó sorban, kommentálja az elődök ezzel kapcsolatos megnyilvánulásait, ám ez így is rendkívül tanulságos, sőt, egy filozófus-esztéta tollából hitelesebb is, mintha egyes szám első személyben kinyilatkoztatna.

Az 1932-ben Torontóban született és ugyanott 1982-ben elhuny Glenn Gould sosem békült ki azzal, hogy csupán egy zongorista legyen. Egész életében írt, hangjátékokat készített, tévéfilmeket csinált, olykor vezényelt, zenét szerzett. Mindamellett aligha vitatható, hogy zongorázása az egyetlen igazán maradandó érték, melyet létrehozott. Most megjelent írásainak válogatása ha nem is revelatív, ám kellemes, olykor egészen üdítő olvasmány.

Daniel Barenboim - Edward W. Said: Kánon és ellenpont

Ez a két úr, a tudós és a művész, nem csak a maga szakterülete iránt érdeklődik, az ő szemükben a \"zene, kultúra és politika sajátos egységet alkot\". Fel sem merül bennük, hogy tudásuk és kiválóságuk sérülne attól, hogy a szennyes mindennapokkal vegyül...