Könyvek
Az A/4-es méretű könyv nem kisebb dolgot vállalt magára, mint a magyar hanglemez-történet tételes bemutatását. Apróság ez, ha a mindennapi élet szerteágazó mivoltát nézzük, de hatalmas feladat, ha megpróbáljuk ennek a lassan 110 esztendeje üzemelő kulturális iparág minden szegmensét áttekinteni.
Könyvek
A jelen kötet, mely a sorozat második kiadványaként Fodor operakritikusi munkásságának legjavát kívánja bemutatni (ezúttal Verdi- és Wagner-operák egyes audio- vagy videofelvételeiről írottakat csokorba gyűjtve), kiválóan alkalmas arra, hogy az olvasó elé tárja Fodor kritikai normarendszerét és annak nyilvánvaló, élesen kirajzolódó korlátait.
Könyvek
A sok kisebb-nagyobb töredékből, amelyből az egész összeáll, akár nagy, történelmi tabló is kerekedhetett volna – Bartók 1881-ben született, a regényt ez év elején fejezte be az író –, de csak pillanatfelvételek sorozatát kapjuk, tagadhatatlan, ezek sokszor érdekesek.
Könyvek
Bár fordítási és fogalmazási hibák egyaránt sújtják ezt a kiadványt, a rengeteg színes rajzzal tarkított és sokszor párbeszédes formában megírt szócikkek megfelelnek annak, amit egy jól érthető, szemléletes zenei lexikontól elvárhatunk.
Könyvek
Az első beszélgetés a kezdetekről szól: hogyan lett a gyermek, majd ifjú Kodályból az, ami. A második a népdalgyűjtésről, a harmadik a zeneszerzőt mutatja be, a negyedik a magyar zeneoktatási, -nevelési koncepció megszületését és lényegét írja le, az ötödik pedig a komolyzene akkori helyzetén elmélkedik.
Könyvek
A Kairosz Kiadó vallomásos könyvsorozatának legújabb főszereplője Medveczky Ádám. A népszerű karmester Simon Erika kérdéseire keresetlen szavakkal, lendületesen avatja be az olvasót a titkaiba. Megtudhatjuk, miért lett muzsikus, mit jelent számára Isten, és miért fontos neki a magyarsága.
Könyvek
Az emlékév első kézzelfogható, tárgyi nyomai már a boltok polcait nyomják: a Rózsavölgyi Kiadó egy komplett monográfiával, a Budapest Music Center egy retrospektív CD-sorozat első kötetével jelentkezett eleddig.
Könyvek
Nem nagyon tetszik ez a mostani világ Szinetár Miklósnak. A nemrégiben nyolcvanadik születésnapját ünneplő jeles színházi rendező, főiskolai tanár, tévéelnök-helyettes, zsűritag, operaigazgató etc. zűrös korunkat egy fikciós és eléggé borús hangulatú levélváltásban értékeli, melyet – a jubileumra időzítve – az Európa Könyvkiadó jelentetett meg.
Könyvek
Ezt a relikviát nem én turkáltam. A Corvina Kiadó találkozhatott össze szerencsésen egy emlékkönyvvel és a szerzőjével. A találkozásból könyv született, melyben nemcsak az emlékkönyvvel, hanem történetével és – akkor – gyermekkorú gazdájával is megismerkedhetünk.
Könyvek
A 2002-ben lezárt dolgozat a korábbi Verdi-kötethez hasonló erényeket csillogtat: primer információkban gazdag, mégsem oktalanul adathalmozó, beszédes, de nem szószátyár, alapos, de nem tudálékos, továbbá hangulatosan olvasmányos írás, mégsem válik sehol sem zavaróan terjengőssé.