„Elejtett gondolatok, elfelejtett recenzens?” (Pernye András: Budapest hangversenytermeiben)
Pernye András: Budapest hangversenytermeiben
(Válogatott zenekritikák 1959-1975)
Szerkesztette, válogatta és az utószót írta Mikusi Balázs
ISBN 978 963 439 2
412 oldal; 3200,- Ft
Gondolat Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár
2012
„Súlyosan tévednek azok, akik érzelemmentességben próbálják meghatározni a modern interpretációt…” – írta Pernye András 1966. október 22-én, Arthur Rubinstein Erkel Színházban tartott szólóestje kapcsán. De ne gondoljuk, hogy ez a gondolat volt a terjedelmes hangversenykritika alfája és omegája, nem dehogy. Annyira nem, hogy még zárójelbe is tette, így, három ponttal a végén.
Azt hiszem Pernye András írásaiban mégis ezek az elejtett gondolatok, a szinte gyökértelenül megjelenő mondatai jelentik az igazi csúcspontot. Persze a cikkek önmagukban is fontosak és jelentősek. Egyfelől pontosan megfelelnek a kritikus azon feladatának, hogy krónikásként tudósítsa a kíváncsi utókort, mi zajlott azon az adott estén a koncertteremben.
Másrészt pedig, ahogy illik, lineárisan végigszaladt az este műsorán, elemezte a felhangzott darabokat, s kapcsolatukat a napi előadó személyével és művészetével. Írásainak ezen részében általában Pernye a biztos kezű zsurnaliszta lendületével könnyedén haladt előre, ítéleteinek nagy-nagy többsége ma is vállalható és bátran hivatkozható.
Fontos ugyanakkor kijelenteni, hogy Pernye cikkei önmagukban nem csúcsai az időszak zenekritikai termésének. Elsősorban azért nem, mert ezirányú működésének legfőbb időszakában, a 60-as években, a 70-es évek első felében Magyarországon – főleg mai szemmel visszanézve – elképesztő színvonalon működött a zenei napikritika. Amikor Pernye csak egy lehetett a fantasztikus névsorban. Hiszen nemcsak a zenei felhozatal volt egészen kiemelkedő, hanem az arról tudósító zenekritikus gárda is. Abody Bélától kezdődően, Fábián Imrén, Fodor Lajoson, Gádor Istvánon, Kárpáti Jánoson, Kovács Jánoson, Kroó Györgyön, Liebner Jánoson, Péterfi Istvánon, Szenthelyi Istvánon, Várnai Péteren és másokon keresztül (mert biztosan hagytam ki még fontos neveket) nagyjából egy időben remektollú szakemberek tudósították a publikumot koncertről koncertre, operaestéről operaestére.
De Pernye mégis ki tudott emelkedni, hiszen ott voltak azok a bizonyos mondatok, amiről a cikk elején írtam. Valami egészen különleges képessége volt a kicsit sablonos szakszövegbe odabiggyeszteni egy-egy olyan gondolatot, amitől az adott hangverseny egy szempillantás alatt más látószögbe került, az este horizontja váratlanul kitágult, az olvasó – bár nem úgy készült – hirtelen egészen más léptékkel látta a dolgot. És utána a következő mondattal már vissza is zökkent a maga picit egyenszürke nyelvezetébe.
A Gondolat Kiadó most az Országos Széchényi Könyvtárral karöltve, Mikusi Balázs gondos válogatásában és szerkesztésében kiadott egy nagy csokor Pernye-zenekritikát, melyeket a zenetudós 1959 és 1975 között, a Magyar Nemzetben követett el. Az Utószóban van sajnos egy árulkodó dátum, ami mellett egyszerűen nem tudok elmenni. Eszerint Mikusi 2000 áprilisában tette le az asztalra e gyűjteményt, s pont egy tucat év kellett hozzá, hogy mi is olvashassuk. Vajon miért kellett ennyi időt várni?
Valaha – korai halálát megelőzően – Pernye András a műfaj legismertebb személyiségének számított az egykori Magyar Televízió népszerű kulturális vetélkedőjének köszönhetően. Ugyan e könnyen jött népszerűség már akkor is gyorsan múlónak bizonyult, de – mások mellett – Pernye életművén nőttünk fel zeneszerető magyarok néhány százezren. Nekünk miért nem hiányoztak e kritikák gyűjteményes kiadásai? Csak jelzem: a most megjelent kiadvány csak koncertkritikai válogatás, nem szerepelnek bennük az operakritikák, lemezkritikák, amelyekből a szerző szintén bőségesen alkotott.
Kicsit fura így leírni, hiszen a címzett mindig ódzkodott az efféle dagályos gondolatoktól, de Pernye András egyfajta nemzeti kincs, akinek írásai a magyar zenekultúra szerves részét képezik. A közös felelősségünk, hogy írásait olvassuk és olvashassuk.