Segítség szegény elgyötört atyák számára (Zenei lexikon gyerekeknek)

MONIKA és HANS-GÜNTER HEUMANN:
Zenei lexikon gyerekeknek
192 oldal
5990 Ft
Rózsavölgyi és Társa

*

Ajánlás

„Papa!” – „Tessék!” – „Mi az, hogy barokk?” – „Hát ez meg hogy jut eszedbe?” – „A zongorakottámnak az a címe, hogy Könnyű zongoradarabok a barokk korból” – „Barokk kornak nevezik az 1600 és 1750 közötti időszakot, amikor csodálatos zenét komponáltak. Johann Sebastian Bach is ennek a korszaknak egyik jelentős zeneszerzője.” – „Mozart is barokk zeneszerző volt?” – „Nem, ő a bécsi klasszikus zene képviselője.” – „Ő nem olyan szép műveket komponált?” – „Dehogyisnem. Ő is különlegesen szép műveket komponált, de másképpen.” – „Szebbeket, vagy nem annyira szépeket?” – „Hát ezt nagyon nehéz volna megmondani…” – „No, ha ez ilyen nehéz, már nem is csodálom, milyen nehéz nekem a barokk darabokat gyakorolni.”

Bizony, néha ilyen beszélgetéseknek is ki van téve egy szegény elgyötört atya… És mivel nyílván nem én vagyok az egyetlen olyan szülő, akit a gyermekei ilyen kérdésekkel bombáznak, a legteljesebb mértékben meg vagyok győződve arról, hogy egy jól érthető, szemléletes zenei lexikon – mint amilyen ez is – rendkívül fontos a gyerekek számára. Már órák óta a legnagyobb élvezettel bújom ennek a kedves kis lexikonnak a levonatát. Gratulálok a nagy fantáziával megáldott szerzőknek és a Schott zenei kiadónak.

Peter Schreier

A legteljesebb mértékben egyetértek Peter Schreier szavaival. A gyermekeknek valóban szükségük van egy jól érthető, szemléletes zenei lexikonra. Monika és Hans-Günter Heumann könyve pedig sok szempontból meg is felel ezen elvárásoknak. Ami már első látásra is a könyv legnagyobb érdemének tűnik, az a rengeteg színes rajz. Andreas Schürmann akvarell technikával készült színes illusztrációi igazán kedvesek, jól érthetőek, sokszor tréfásak, ötletesek. Azt gondolom, ez nagyon fontos egy gyermekeknek szóló könyv esetében.

A lexikon felépítése nem teljesen szokványos. Abban persze igen, hogy a szócikkek ábécésorrendben követik egymást, de némelyik fogalom magyarázata kisebb párbeszéd formájában zajlik. A könyv két „szereplője”, Klári és Frici beszélgetései nyomán tudhatunk meg számos dolgot hangszerekről, szakkifejezésekről, műfajokról, korszakokról, s egyéb zenei fogalmakról. Sőt lassanként a két gyermek egész családját (beleértve különféle idegen országokba szakadt távoli rokonait) is megismerhetjük. Ily módon kiderül például, hogy Frici felmenői közül néhányan New Orleansban élnek, s amikor Frici meglátogatja őket a családjával, egy rakás dolgot mesélnek a kisfiúnak a jazz keletkezéséről.

Egyébként megdöbbentő, mennyire művelt családban él ez a két kedves zenebarát gyermek. Az anyukák, apukák, nagymamák és egyéb rokonok fejből mondják a gyerekeknek a legkülönbözőbb évszámokat, a zeneszerzők műveinek számát, vagy akár azt is, mikor fejlődött ki a klarinét és hogyan nevezték az ősét.

A lexikon egyébként különféle szimbólumokat is használ, gondolom a könnyebb érthetőség kedvéért, bár nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban szükség van-e ezekre. Mindenesetre szépek, színesek, és a könyv elején összesítve megtekinthetők. Kis ikonok jeleznek például egy-egy országot. Ha, teszem azt, egy szó olasz eredetű, a könyv ezt egy kis ikonnal jelzi, amely a pisai ferde tornyot ábrázolja. A spanyol vonatkozásokat egy bika szarvai, a franciát az Eiffel-torony, a görögöt egy oszlopfő, az oroszt pedig hagymakupolák szimbolizálják. Nekünk, magyaroknak a gémeskút lett a jelünk.

Ami néha zavaró lehet olvasás közben, az a magyar fordítás milyensége. Az az érzésem, hogy a fordítók, R. Keresztény Györgyi és Reviczky Béla nem igazán tájékozottak a magyar zenei szaknyelvben. De talán még a zenében sem. És ez bizony nagy kár. Mert a lexikonban szereplő magyarázatok időnként nehezen érthetőek, máskor olyan szavakat tartalmaznak, amilyeneket a mindennapi zenetanulás során a gyermekek nem igazán használnak. Ilyen például az „ütem” szócikkben szereplő alapütés szó. Amennyire én tudom, ezt a szót igen ritkán használjuk a mérőütés megnevezésére, miképp viszonylag kevésszer mondjuk a hangállomány szót is (a hangterjedelem helyett.)

Akadnak azonban ennél sokkal kellemetlenebb hibák is, amelyek szintén a fordítók zenei műveletlenségét jelzik. A „kadencia” szó magyarázatában a fordítás Beethoven 5. zongoraversenye kapcsán így hangzik: „Egy szólóhangverseny vége előtt a szólistának még egyszer alkalma nyílik arra, hogy egész játéktechnikai tudását bemutassa.” Azt hiszem, ilyet nem ír le senki, aki életében halott már zongoraversenyben felhangzó kadenciát.

Néha viszont csak a fogalmazás ügyetlensége az, ami zavaró: „A fehér muzsikusok a 20. század elején kezdték el utánozni a feketék zenéjét, amely egyre színesebb lett.” olvasható a „Jazz” címszónál. Most sem értem egészen, hogy a feketék, vagy a fehérek zenéje lett-e ily módon színesebb a fordítók szerint. De nem szeretném tovább ragozni a hibák ismertetését. A lényeg az, hogy a könyv valóban szép kiadvány és rengeteg igazán hasznos információt tartalmaz. A kisebb hibákat pedig talán egy következő, javított kiadásában már nem is fogjuk viszontlátni.