És most valami egészen más (Marcus Weeks: Zene)

MARCUS WEEKS: Zene
144 oldal
3700 Ft
Képzőművészeti Kiadó
Mű-értő sorozat
2005

Szokatlan könyv ez a mezőnyben.
Lapozgatása közben beugrott Bernstein előadássorozata éppúgy, mint a Picasso kalandjai, vagy a Micimackó és a Tao, nem is szólva Monty Pythonék munkásságáról. Bár a könyv, célját figyelembe véve, nem hozhatja 100 százalékban a fentiek világát, azért úgy másod-unokatestvéri ágon rokonságban áll velük.

Mert mi is ez a cél? A fülszöveg szerint az olvasó \"egyszerű, közérthető formában ismerheti meg a klasszikus zene történetét, a különböző stílusokat\". Ajjaj, ne is folytassuk, és ne is számoljuk össze, hány könyv akadt már a kezünkbe ebben a műfajban. De ha a hátsó borítón a fent említett szöveg mellett olyasmiket is olvasunk, hogy \"jó lenne bevenni a zenei sznobok védőbástyáit\", meg, hogy \"Tra-ta-ta-tamm! Tra-ta-ta-tamm! Ha a klassszikus repertoárból mindössze ennyit ismer…\", akkor, ha más nem is, a szokottnál \"lazább\" stílus már belelapozásra késztethet.

Nem bánjuk meg.
A szerző, Marcus Weeks tökéletes arányokkal dolgozik. Meglepő lehet, de gyakorta csupán két-két oldalt áldoz be \"egymáshoz\" köthető szerzőkre, és van, hogy két-három mondattal intéz el neves komponistákat. De kiindulópontnak, összefoglalónak nem is kell ennél több - így kerülhető el az a csapda, amelybe nagyon sokan beleestek már azok közül, akik elvileg az amatőröknek, ismerkedőknek írnak könyveket, mégis akadémikusan (vagy éppen \"gügyögve\") zúdítják rájuk a komplett zenetörténetet.

A könyv (és a teljes sorozat) másik érdekessége a forma. Ugyanis dacára annak, hogy könyvről van szó, a tördelés az újságok képi világát idézi. Ahogy kell: az obligát illusztrációk mellett kis keretesekkel, melyek minden oldalpáron megtalálhatók, és főként a taglalt témával/szerzővel kapcsolatban hívják fel a figyelmet kortársakra, ajánlott zeneművekre, vagy egyéb érdekességre.

További (szintén az egész Mű-értő sorozatra jellemző) formai ötlet az oldalak tetején végighúzódó időszalag, amelyen az aktuális kor idéződik meg - fontos, vagy furcsa események egy-egy mondatban, a rómaiak osztrigatenyésztésétől Lady Diana haláláig. És (szinte már értelemszerűen) ez a felsorolás sem kánon-követő: látszólag találomra összeszedett, lényegtelennek tűnő, nagyrészt a tárgyhoz nem tartozó információk sokasága, valójában \"szétszórtságában\" is jelentős történelmi, társadalom- és kultúrtörténeti pillanatfelvételek sora.

Mindezek mellett már természetesnek tekinthető (de legalábbis elnézhető) az, hogy a könyv végén, az előadókról szóló két oldalon a szerző bevallottan szubjektív szempontokat követve válogat.
\"És az énekesek? Hogy őszinte legyek, legtöbbjüket ki nem állhatom - de azért akadnak kivételek.\"
Hogy ez az ő baja, vagy a mi bajunk, az most mindegy, mindazonáltal reméljük, hogy a sorozat később megjelenő, operával foglalkozó kötetét nem Weeks írja majd…

Külön köszönet illeti fordítót, Petrányi Juditot és/vagy a szerkesztőket a frappáns al-, fő- és keretes-címekért.

Minden pozitívum, és a tökéletes összkép ellenére meg kell említeni egy fájó hiányosságot: a képjegyzékben sajnos csak a jogtulajdonosokat említik meg, így mind az archív illusztrációk, mind a láthatóan ehhez a könyvhöz készült hihetetlenül jó, találó rajzok alkotóinak neve titokban marad.

De ezt leszámítva a könyv nemhogy nyugodtan, de nagyon is ajánlható mindenkinek, aki tudni akarja, hogy mit tartalmazott az Asszonyok petíciója a kávé ellen, ki készítette el az első termékkatalógust, és milyen következménye lett annak, hogy Lothrop Withington lenyelt egy élő aranyhalat.
És most valami egészen más: