Filmek
Egy nevezetes, Alagna-kirohanós produkció a Scalából, egy bécsi gálaest a Nílus-parti jelenettel, és egy zürichi előadás felvétele. Két és negyed Aida, hatalmas minőségbeli különbségekkel. Míg az első csak a legelvakultabb rajongóknak ajánlható, addig a másik két felvétel minden zenebarát figyelmére igényt tarthat.
Filmek
Hát itt van, megjött a Zéta által nemrég emlegetett Mahler–Hampson–Bernstein-DVD! Mindenekelőtt szögezzük le: ez a felvétel, ha nem is feltétlenül azért, mert maradéktalanul egyetértünk a megszólaló értelmezésekkel, de mindenképpen egy figyelemreméltó gyöngyszem a terjedelmes Mahler-archívumban.
Filmek
A darab 1981-ig volt színen, a felvétel ideje az utolsó békeévnek tekinthető. Egy évvel később merőben új, mondhatni forradalmi gondolatkör telepedett a bayreuthi falak közé, a Parsifal már Götz Friedrich rendezésében került színre. (Persze 76-ban már bemutatták Chéreau Ringjét, s épp 81-ben debütált Ponnelle Trisztánja is.)
Filmek
Ha valaki olyan adottságokkal sáfárkodhat, mint Flórez, könnyű megcsinálni a karriert. Nem is ő, hanem a címszerepet vállaló Raimondi az igazi világcsoda. Ilyen előmenetelt bemutatni valamirevaló hang nélkül, közepes muzikalitással, na az a teljesítmény! Ám ez az előadás mégiscsak az ő markáns színpadi jelenlétével nyer babért.
Filmek
Furlanetto elég nagy művész ahhoz, hogy saját képére formálja a figurát, Don Pasqualéja ennek megfelelően kellőképpen veszedelmes alak, hirtelen haragú, zsémbes öregúr, akit azonban szerencsére nem csak szánni, de szeretni is lehet. A Scala 1994-es előadása egyebek tekintetében is teljesen rendben van.
Filmek
E bayreuthi Trisztán-produkcióról egy barátom mesélt nekem huszonöt évvel ezelőtt. Azóta csak olvastam róla különféle beszámolókban, visszaemlékezésekben, kritikákban. Az előadás időközben egyfajta legendává nemesedett, nem csak az én privát operaéletemben, hanem a Wagner-produkciók világában is.
Filmek
A darab talán nem olyan invenciózus, mint Verdi népszerűbb operái, ám egy igényesen színpadra állított, zeneileg erős kézzel irányított, és persze mindenek felett jó énekeseket felvonultató előadás mindenképpen érdemes a zenebarátok kitüntető figyelmére. A Met 1993-as előadása – mondanom sem kell – éppen ilyen.
Filmek
A hat kantáta afféle válogatás a legnépszerűbbek közül, így kerülhetett ide az Actus Tragicus, és a kakukktojásnak tűnő világi mű, a Kávékantáta is. A filmek minden különösebb ötlettől mentesek, és bár a karmester kommentárjai érdekesek, összességében véve jobban járunk Koopman korábbi, sikerültebb felvételeivel.
Filmek
Ez a Figaro az emberi gyarlóság egész tárházát vonultatja fel: kicsinyesség és féltékenység, hűtlenség és romlottság ad egymásnak randevút egy múlt század eleji polgári ház lépcsőfordulójában. A szólisták a mai abszolút élvonal reprezentánsai, a produkció zenei irányítására pedig Nikolaus Harnoncourt-t sikerült megnyerni.
Filmek
Steve Reich 1995-ben komponálta City Life című darabját, amelynek öt tételét a kilencvenes évek New Yorkjának zajokból és zörejekből összeálló lüktetése inspirálta. Manfred Waffender filmjének alapötlete egészen egyszerű: először bemutatni a mű születését a bemutató napjáig, aztán pedig rögzíteni az előadást.
