A megbocsátás ereje (Verdi: Stiffelio)

VERDI: Stiffelio

Plácido Domingo, Sharon Sweet, Vladimir Chernov, Peter Riberi, Paul Plishka, Charles Anthony, Margaret Lattimore
Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
James Levine
Video Director: Brian Large

Universal / Deutsche Grammophon
073 4288

Giuseppe Verdi akkor is nagyon tudott zenét írni, amikor éppen nem volt igazán elemében – ez lehet az 1850-ben, közvetlenül a Rigoletto előtt íródott Stiffelio New York-i előadásának legfőbb tanulsága. Meg persze az, hogy nem csak a Traviatát meg az Aidát kell(ene) műsoron tartania egy operaháznak, hanem a kevéssé ismert opuszokat is. Tágul a nézők látóköre, az énekesek sem lustulnak el, pénzt is lehet költeni, szóval megfontolandó a dolog.

A Stiffelio egyike azon Verdi-műveknek, amelyek a zeneszerző életében cseppet sem voltak sikeresek: a hűtlen feleségének hosszas vívódás után megbocsátó osztrák nős lelkész históriája legalább annyira megbotránkoztathatta a korabeli közönséget, mint három évvel később a kaméliás hölgy története. A darab talán nem olyan invenciózus és dallamgazdag, mint a busettói Maestro népszerűbb operái, talán nincsenek is olyan árnyaltan megrajzolt szerepek benne, mint Verdi nagy műveiben, ám egy igényesen színpadra állított, zeneileg erős kézzel irányított, és persze mindenek felett jó énekeseket felvonultató előadás mindenképpen érdemes a zenebarátok kitüntető figyelmére.

A Metropolitan Opera 1993-as előadása – mondanom sem kell – éppen ilyen. James Levine sem tud rosszul vezényelni, csak jól és nagyszerűen, ezen a lemezen épp a kettő között van: hagyja érvényesülni a szólistákat, ám a zenekari hangzást is közel tökéletesre fejleszti. Már a nyitányban (amely egyébként a leghosszabb Verdi zenekari bevezetői közül) ízelítőt kapunk abból, ami a későbbiekben vár ránk: a puha vonósjátékból, az erőteljes tuttikból, és a ritmikai precizitásból.

A rendezés (Giancarlo del Monaco munkája) jól illeszkedik a mű alapvetően sötét tónusához, a hatalmas, pazar díszleteken a spórolásnak nyoma sem látszik. Hagyományos értelemben vett színészvezetésről nem nagyon beszélhetünk, az énekesek intelligenciájuknak, habitusuknak megfelelő alakítást nyújtanak. A darab legizgalmasabb, legjobban megírt figurája a címszereplőé, akit Placido Domingo alakít, a tőle megszokott professzionalizmussal. Remekül érzékelteti a kétségek között őrlődő megcsalatott férj lelkiállapotát. A spanyol tenorista ezzel a szereppel ünnepelte 25. évadját a Metben, és 52 évesen is nagyszerű hangi állapotban énekel.

A feleség, Lina alakja már jóval egysíkúbb. Megformálója, Sharon Sweet nem igazán illúziókeltő megjelenése ellenére is megfelelő a szerepre, a voce néhány bizonytalannak tűnő megszólalást leszámítva szépen szól.
Lina apját, a becsület mintaképét Vlagyimir Csernov énekli. Az orosz művész hazánkban sajnos nem annyira ismert, pedig véleményem szerint a 90-es évek egyik legnagyobb baritonistája. Karcos, igazi szláv hangja ebben a szerepben is remekül érvényesül, a 3. felvonásbeli áriája az előadás legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik.

Nem csupán megszállott operabarátok figyelmébe ajánlandó raritás, hanem igényesen megírt, hatásos mű: Verdi Stiffeliója ezen a DVD-n a legjobb arcát mutatja. Egy szó, mint száz: fontos előadás.