Bach-karácsony, oratórium nélkül (Karácsonyi kantáták / Helmuth Rilling)

Rilling felfogását nem középutasnak nevezném, inkább olyannak, amely nem esik romantikus túlzásokba, ugyanakkor egyfajta egyszerűségre törekszik, nyilván historikus előadások tanulságai alapján, de nem különösebben érdeklődve azok valódi természete iránt.

Nevezhetjük ezt kortárs zenének, de akár hívhatnánk free jazznek, vagy kísérleti zenének is, ha nem ragadna mindhez valami sztereotípia, „hátrányos megkülönböztetés”. Márpedig a Fractal Strings nem „sztereotipizálható”, nem húzható klisékbe.

Nem mintegy (Monteverdi Vesprója a Mátyás-templomban)

A Cantus Corvinus produkciójának végig egységesen magas színvonala képezte az este nagyon is pozitív megítélésének alapját. Tiszták, pontosak voltak, hűen engedelmeskedtek Klembala Géza dinamikai utasításainak, ritka élményt nyújtva.

Giya Kancheli Styx című, szokatlan szerkezetű versenyműve most először hangzott el nálunk, és Brahms zongoranégyesének Schönberg által hangszerelt változata szintén magyarországi bemutató volt.

A Pozsonyból érkezett Solamente Naturali Zenekar (néhány magyar taggal kiegészülve), az Ars Longa Kamaraegyüttes és a négy nagyszerű énekes szólista emlékezetes estét szerzett a templom nagyszámú közönségének.

Ismeretlen ismerős (Ünnepi koncert Messiaen születésének 100. évfordulóján)

Rácz Zoltánnak köszönhető, hogy az emlékest végül is Messiaen hagyatékához méltó módon valósulhatott meg, megmutatva, nem olyasvalakiről van szó, akire csak különleges alkalmakkor érdemes odafigyelnünk.

Herreweghe és együttese régizenés hozzáállással muzsikált, a szólista azonban teljes egészében az új idők gyermekeként lépett a színpadra. Így aztán az Eroica szokatlan felfogásban, de jó előadásban szólalt meg, míg Schumann a-moll zongoraversenye apróbb összetűzések nyomait viselve hangzott el.

Carter, Adams, Vajda Gergely, Kurtág – azt hiszem, erről a koncertről minden jelenlévő elégedetten távozhatott. Sokféle muzsikát hallottunk, bőséges volt a zenei étlap kínálata, bizonyára mindenki megtalálta a neki tetsző falatokat.

Sakari Oramo több zenekarnál visel vezető tisztséget, most csak annyit róla, hogy ő lett Rattle utódja a Birminghamiaknél, ami azt jelzi, volt mit várnunk tőle. És amit vártunk, azt maradéktalanul meg is kaptuk – ugyanúgy, miként a Debussy-dalokat megszólaltató Anu Komsitól is.

Úgy hiszem, nem túl sűrűn fordult még elő hazánkban, hogy egy koncerten meghallgathattuk Bach három, két csembalóra komponált versenyművét. Ebből a szempontból ez az este máris különleges csemegének számított.