Dupla bemutató (A Telekom Zenekar és Gidon Kremer)
2008. december 17.
Zeneakadémia
Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar
MR Énekkar
Gidon Kremer – hegedű
Vez.: Keller András
GIYA KANCHELI: Styx
BRAHMS–SCHÖNBERG: g-moll zongoranégyes, Op.25
Giya Kancheli Styx című, szokatlan szerkezetű versenyműve most először hangzott el Magyarországon, Gidon Kremer, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar és az MR Énekkar előadásában, Keller András vezényletével. A darab már az első pillanatokban az időn kívüliség különös hangulatát árasztja. A hűvös és nyugodt, csendesen szemlélődő, kissé misztikus, ugyanakkor népies elemeket is tartalmazó, rengeteg üveghangot használó részek (melyet magamban egyszerűen „folyózenének” neveztem el, hiszen Styx annak a folyónak a neve, melyen Kharon, az alvilág révésze viszi át a holtakat a „túlsó partra”) váltakoznak vad, szilaj ritmikájú, rendkívül hatásos részekkel. Ezekben a hangerő, a feszültség pillanatok alatt sokszorozódik meg, s mire a hallgató úgy érzi, nem feszíthető tovább a húr, hirtelen minden véget ér, s anélkül, hogy valamiféle oldódás következne be, egyszerre halálos csönd lesz. Majd kezdődik újra a földöntúli, időtlenséget árasztó folyózene.
Mint azt Kovács Sándor ismertetőjéből megtudhattuk, „a szerző által összeállított szöveg grúz nyelvű szavakból (templomok, természeti jelenségek, tájak neveiből, vallásos és népi énekek fordulataiból stb.) áll, a szavak sorrendjének kialakításánál a hangzás »zeneisége«, a fonetika volt a döntő szempont. (...) A kompozícióval Kancheli elsősorban elhunyt barátaira kívánt emlékezni.”
Ez a zene egészen gyönyörű néhol, még ha ez a szó igazán nem is illik ide. Gidon Kremer előadásában pedig végtelen koncentráltsággal szólalt meg. Jó őt nézni, hallgatni. Játéka mentes minden pózolástól, öncélú virtuózkodástól, magamutogatástól, egyetlen céljának a zene közvetítését éreztem. Ennél többet elemezni Kremer játékát, azt hiszem, botorság volna tőlem. Ami engem illet, meglehetősen tartósan hatott rám. Annyira, hogy a koncert második részét legszívesebben inkább másnapra halasztottam volna.
Úgy vettem észre, nem mindenki osztotta a véleményemet. „Ennél csak jobb jöhet”, sóhajtotta egy hölgy nem messze tőlem. Azok közül, akik Gidon Kremer miatt jöttek el a hangversenyre, néhányan valószínűleg csalódottnak érezték magukat, hiszen Kancheli darabjának hallgatása nem hasonlítható semmiféle megszokott hegedűverseny-élményhez.
Brahms zongoranégyesének zenekari átiratával folytatódott az este, s ez a darab szintén magyarországi bemutató volt. Alapvető élményem a zenekar teljesítményéről ismét az volt, hogy muzikalitásban nagyszerűek, kiválóan reagálnak karmesterük jelzéseire, lelkesen, odaadással zenélnek. Érzékeltem némi szétcsúszást időnként a zenekar két oldala között, s az intonáció sem volt mindig kifogástalan, összességében mégis úgy érzem, nagyszerű koncertet láttunk, hallottunk. És a Schönberg által hangszerelt zongoranégyes utolsó tétele valószínűleg kárpótolta azokat is, akik a virtuózkodást, a harsányságot, a hatásvadász eszközöket részesítik előnyben.