Interjúk
Négy éve láthattuk Pesten, most újra színpadra áll nálunk - Edita Gruberovával pályájáról, szerepeiről, de leginkább a MűPában ma este felcsendülő Normáról beszélgettünk.
Interjúk
Nemrég leközölt salzburgi beszámolómban megemlítettem, hogy hosszas beszélgetést folytattam Bényi Tibor úrral, a Salzburger Festungskonzerte művészeti igazgatója, s hozzátettem: "remélem, a diskurzust interjúformába tudom majd önteni". Sikerült.
Interjúk
„Nagykorú lett” a Zempléni Fesztivál. Az eredeti célkitűzésekről, a profil változásáról, a fesztivál és a régió kapcsolatáról beszélgettünk Hollerung Gáborral, a rendezvénysorozat művészeti vezetőjével.
Interjúk
Július 1-jétől a UPC törölte a Mezzo analóg adását a csatornák közül. A szolgáltató két évvel ezelőtt tervbe vette a komolyzenei adó végleges törlését, akkor egy tiltakozóhullám hatására vonta vissza döntését. Most ez ideig egyedül Földes Imre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt nyílt levelet a történtekről. Ennek kapcsán kérdeztük őt.
Interjúk
Június végén 24 órás szabadtéri zongorakoncertet rendeztek Gyulán. A városban egy Steinway versenyzongorára gyűjtenek, melyet a 2010-es Erkel-bicentenáriumra akarnak megvásárolni; a koncertre a - civil kezdeményezésre indult - gyűjtőakció részeként került sor. Az eredményről és az előzményekről az esemény szervezőjét, Bagyinszki Zoltánnét kérdeztük.
Interjúk
Huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Soproni Régi Zenei Napok. Barthold Kuijkent "Álláspontok és csapdák a régi zene területén" címmel tartott előadása után kerestük meg kérdéseinkkel.
Interjúk
Múlt héten a Szabad Demokraták Szövetségének budapesti és több megyei választmánya is pártelnöknek jelölte Retkes Attilát, aki elfogadta a felkérést. A politikai pályára lépő zenei újságírót telefonon kérdeztük a történtekről.
Interjúk
Nem kőfaragó és balett-táncos, de majdnem: animátor és librettófordító. Nevével találkozhattunk a Macskafogó 2 stáblistáján és az Operaház színlapjain is. Az említett filmet animációs rendezőként jegyzi, dalszínházunknak pedig legutóbb a Xerxes és a Szicíliai vecsernye szövegét fordította le.
Interjúk
Palánkay Klára után Lukács Ervinről írt könyvet Vákonyi Judit, aki vasárnap délután a Vörösmarty téren dedikálta a kötetet. A helyszínen készítettünk vele, s a kiadó szerkesztőjével, Magyarósi Gizellával videointerjút.
Interjúk
A Magyar Állami Operaház évadzáró bemutatójaként vasárnap este kerül közönség elé Verdi ritkán játszott operája, a Szicíliai vecsernye. A műről, a produkcióról, a budapesti Verdi-produkciókról a főpróbát megelőzően beszélgettünk Kovács Jánossal, az előadás karmesterével.










