"A Norma egy felhőkarcoló legfelső emelete" (Edita Gruberova)

Négy éve láthattuk Pesten, most újra színpadra áll nálunk - Edita Gruberovával pályájáról, szerepeiről, de leginkább a MűPában ma este felcsendülő Normáról beszélgettünk.

   - Legutóbb négy éve járt Budapesten, Donizetti nálunk ismeretlen remekét, a Roberto Devereux-t mutatta be. Az akkori előadás olvasóink szavazata alapján az év operaprodukciója lett. Most mire számíthatunk?

   - Nagyon sokat várok ettől az előadástól, mert számomra Norma szerepe a bel canto csúcspontja. Nemcsak Bellini művei között, hanem az egész bel canto irodalomban. Nagyon jó szereposztást sikerült összeállítani, és örülök annak, hogy megint egy határokon átívelő koprodukció jöhetett létre, a szlovák Filharmónia Zenekarával és a magyar Nemzeti Énekkarral. A próbák nagyszerű hangulatban zajlanak. Nagy öröm számomra, hogy újra felléphetek Budapesten, a Művészetek Palotájában. Igyekszünk több mint 100%-ot nyújtani, hogy a magyar publikum elégedett lehessen.

   - Régóta énekli Bellini egyéb szerepeit, de a Normát csak 2003 óta.. Biztosan más is megkérdezte már: miért várt vele ilyen sokáig?

   - Valóban sokáig vártam vele. A Norma csúcspontja az életemnek, zenei értelemben is, de nem csak úgy. Ez a szerep érzelmileg is a maximumot veszi ki az énekesből. Ebben a Bellini-zenében megtalálhatjuk az emberi lélek teljes palettáját. Tehát nemcsak rendkívüli énektechnikát igényel, hanem egy emberöltő lelki tapasztalatát is.

   - Mennyire fegyelmezett művész? Például a müncheni Norma-rendezés elképzeléseit mennyire tette magáévá, mennyit vitatkozott?

   - Én első helyen a zenére hagyatkozom. Megpróbálok ebből kiindulni, a rendezés számomra csak másodlagos. Mindig a pillanatnyi díszpozíció, a hangi állapot, a partnerek és a karmester együttes hatása dönti el, milyen is lesz az előadás.

   - Nemrégiben debütált a Lucrezia Borgia címszerepével is. Tudatosan építi a karrierjét?

   - Azt kell mondanom, hogy a karrier felépítésének a vége felé járok. A Normával talán már felérkeztem az Olümposzra. Ha lehet így fogalmazni: a Norma egy felhőkarcoló legfelső emelete. Viszont a közönség minduntalan azt kérdezi, hogy mi lesz a következő szerep. Hát így jött el a Lucrezia Borgia ideje. De a publikum még mindig nem elégedett...

   - Én is meg akartam kérdezni, hogy ezek után mit hallhatunk még Öntől?

   - Na, ugye! A legutóbbi két bemutatómat Christof Loy rendezte, az ő színpadra állításával gondolkodom Bellini La straniera [magyarul: Az idegen nő] című operájában.

   - Szintén Münchenben?

   - Még nem tudom, a helyszínt keressük, s én már tanulom a szólamot.

   - Zerbinettát, a koloratúr-irodalom egyik legnyaktörőbb szerepét 1973 óta szinte folyamatosan repertoárján tartja. Ez egyfajta világcsúcs, nem?

   - Valóban 36 esztendeje éneklem. Nem tudok róla, hogy valaki énekelte-e még ennyi időn keresztül, archívumokban kellene utánanézni. Tény: ez nem "normális" dolog. Rettentő magas, "e"-t kell énekelni. De nemcsak a csúcshang extrém, hanem az egész szólam fekvése is. És egy idő után általában a hangszalagok azt mondják, hogy elég.

   - A november 20-i, pozsonyi Norma után egy héttel Bécsben megint Zerbinettát fog énekelni. Hogy lehet átállni ilyen gyorsan?

   - Ez egy olyan kérdés, amire Norma még nem tudja a választ. De komolyra fordítva: Norma és Zerbinetta két külön világ. Tudattal, fejben az ember ezt meg tudja csinálni, de hogy a hangszalagok engedelmeskednek-e? Majd meglátjuk.

   - Amikor nem énekel, mivel tölti legszívesebben idejét?

   - Én mindig éneklek. De szeretek olvasni, néha otthon csak úgy pihengetni, feladat nélkül. Nyáron szívesen kertészkedem, nagy házam van kerttel, van mit tenni-venni.

   - Legközelebb melyik operát hozná el Budapestre?

   - Mindig ez a kérdés: mi lesz a következő? Talán a Lucrezia Borgiát, azt maguknál biztos régen adták. Nagyon jó zene, nagyszerű szerepekkel.

Fotó: Wágner Gábor
Az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet illeti Sánta Zoltánt.