"Ismerd a darabot, legyen szókincsed, zenei és drámai érzéked. Ennyi." (Csákovics Lajos, a Xerxes és a Szicíliai vecsernye fordítója)

Nem kőfaragó és balett-táncos, de majdnem: animátor és librettófordító. Nevével találkozhattunk a Macskafogó 2 stáblistáján és az Operaház színlapjain is. Az említett filmet animációs rendezőként jegyzi, dalszínházunknak pedig legutóbb a Xerxes és a Szicíliai vecsernye szövegét fordította le.

   - Bár a neved csak pár hónapja tűnt fel a MÁO színlapjain, elég régóta foglalkozol operalibrettók fordításával.

   - Amikor nyolcadikos voltam, elvittek minket az Erkel Színházba, ahol a Don Pasqualét néztük meg, Gregor Józseffel a címszerepben. Nekem annyira tetszett, hogy ballagási ajándéknak ezt kértem, lemezen. Megkaptam, de amikor feltettem, megdöbbenve hallottam, hogy olaszul énekelnek, ami engem zavart. A librettó viszont csak nyersfordításban szerepelt a kísérőfüzetben, tehát hiába volt a dallam a fülemben, azt a szöveget nem lehetett ráénekelni. Elkezdtem hozzá saját szöveget fabrikálni hallás alapján, hogy körülbelül stimmeljen. Valamikor másodikos gimis koromban fejeztem be.

   - De hát volt annak magyar fordítása.

   - Persze, több is, de vidéki gyerekként nem tudtam hozzájutni egyikhez sem. Nem volt még Internet - 1988-ról van szó, és Zamárdiról.

   - Akkor, az Erkelben hallottál operát először?

   - Nem, hallottam én már többet is korábban, néztem a tévében a Verdi életéről készült sorozatot, meg a Zenés Tévé Színház műsorait, sőt, élőben is láttam operát, de hát az Aida a siófoki színpadon hat katonával nem az igazi. Talán pont jókor láttam azt a Don Pasqualét. Elég érzékeny korszak a 13-14 éves kor.

   - És téged ezek szerint elég rendesen elkapott a gépszíj...

   - Rengeteg lemezt vásároltam, és egy idő után kezdtem annak örülni, ha nyersfordítás van a kísérőfüzetben, mert akkor én tudok a magam kedvére fordítgatni. Bütykörésztem sok részletet a Don Carlosból meg a Don Giovanniból. Zenei képzettségem viszont egyáltalán nem volt, és egy idő után úgy gondoltam, meg kellene valamennyire ismerkedni a kottával is. Úgy alakult, hogy az első opera-CD-m a Luisa Miller lett, és úgy gondoltam, veszek hozzá kottát, lássam, hogyan is néz ki mindez leírva.

   - Valamikor a kilencvenes években, amikor először találkoztunk, pont említetted, hogy lefordítottad a Luisa Millert...

   - Az volt a második teljes operalibrettóm. Akkor már úgy gondoltam, olyat nincs értelme fordítani, amit már úgyis megcsinált más - jól (mert van, ami nem jól van elkészítve, vagy szerintem helyenként át kellene dolgozni). És mivel közben beleszerelmesedtem a Verdi-operákba, nekiálltam vadászni az ismeretlen Verdiket. Utánanéztem mindenhol, és elég jó helyzetképem lett arról, hogy mi van meg magyarul, mi nincs, mi az, amit csak vidéken játszottak. Egyébként a Miller Lujzáról is kiderült, hogy játszották magyarul. Volt annakidején egy Egressy Béni-fordítás, ha jól emlékszem négy vagy öt alkalommal ment, 1850 körül. Ment az 1950-es években is - bár nem az Operában -, Vasady Balog Lajos vezényletével, azt Hubay Miklós fordította.

   - Elég alaposan körbejártad a témát...

   - Amikor elkészültem a fordítással, elkezdtem utánakeresni, hol lehetne megnézni a többi változatot. Elmentem a Széchényi könyvtárba, ahol volt egy kéziratos súgói példány az Egressy-féle fordításból. Beültem, és három napig másoltam kézzel, mert azt fénymásoltatni sem lehetett. Mondta a könyvtáros néni, hogy ilyesmire még nem volt példa. Nézte, mit csinálok, és elmesélte, hogy ő látta ám ezt a darabot az ötvenes években, a Vasady Balog vezényelte, és a felesége énekelte a címszerepet. Később találkoztam személyesen Vasady Baloggal, aki azt mondta, hogy ebből a változatból már csak egy példány van, az is nála. Évek múlva bementem a Múzeum körúton a Kodály zeneműboltba, turkáltam a partitúrák között, levettem egy használt Luisa Millert - és azt láttam, hogy az elejébe bele van írva: Vasady Balog Lajos. Úgyhogy most nálam van az ő példánya, és bele van vezetve a Hubay-féle fordítás.

   - Neked ez csak szabadidős elfoglaltság volt, hiszen gyerekkorod óta a rajzra gyúrtál. A Macskafogó 2 kapcsán lehetett tőled kérdezni mindenfélét az Origón, és akkor azt nyilatkoztad, hogy már általános iskola 4. osztályában is a Nepp-Ternovszky párost jelölted meg példaképnek.

   - Én már az óvodában is. Amikor még éppen csak totyogtam, láttam a tévében a Bubó doktort, és ez akkora szerelem lett, hogy meg voltam érte őrülve. Fel kellett ébreszteni délutáni altatásból, amikor az ment - a kiságyból vitt át apám a másik szobába, ahol a tévé volt, mert kezdődött a Bubó doktor. Ez az egyik legkorábbi emlékem - szóval, mióta az eszemet tudom, Bubó-rajongó vagyok. Akkoriban lehetett olyan csokikat kapni, amiknek a papírján a sorozat figurái voltak, nekem állandóan azokat kellett venni. Meg kifestőt, aztán persze a könyvet is, amikor '79-ben megjelent Romhányi tollából. Bele voltam őrülve a Bubó-figurákba, és ez a mai napig tart nálam. Az meg isteni csoda, hogy 2000 januárjában egy munka kapcsán összeismerkedtem Ternovszky Bélával, és azóta is nagyon szoros atyai barátságban vagyok vele, szakmailag is a mentorom.

   - Merthogy közben animátor lettél.

   - Az iparművészeti egyetemen animáció szakon végeztem, aztán szereztem egy rajztanári diplomát is. Ezen a pályán dolgozom, és az előbb említett kapcsolat révén rajzolhattam például Mézgáékat reklámfilmekben, meg a könyvek újrakiadásakor - talán vicces, de ezt úgy éltem meg, hogy "megtiszteltetés Mézgáékkal dolgozni". A meg nem valósult, negyedik Mézga-sorozat főcímdalának szövegét is én írtam. És persze Ternovszkyval való ismeretségem révén kaptam lehetőséget a Macskafogó 2 elkészítésénél is.

   - Nem is akármilyet, hiszen te voltál a film animációs rendezője. De hogyan talált meg téged a zenészszakma, ha csak hobbiból fordítgattál operalibrettókat?

   - Nálam ez nem is annyira hobbi volt, hanem mánia. Gyakorlatilag nyolcadikos koromtól a hétvégéim is ezzel teltek. Nem jártam el sehova, hazamentem és fordítgattam. A család erről mindig próbált lebeszélni, hogy ne csináljam, semmi értelme, száz éve ugyanazzal a szöveggel éneklik satöbbi. A fordulat akkor következett be, amikor '97-ben a rádióban Szegedről közvetítették Boito Mefistofeléjét, amit Pál Tamás fordított. Egyrészt nagyon jó fordításnak találtam, másrészt tudtam, hogy ő szereti behozni a köztudatba a nem nagyon játszott darabokat. No, mondom, ez az ember szimpatikus nekem, beszélni kellene vele. Nem sokkal később ültem az Erkelben egy Turandot-előadáson, amikor láttam a színlapon, hogy ő vezényel. Úgy gondoltam, most elcsípem. A szünetben hazarohantam a kollégiumba, magamhoz vettem az Alzira, meg a Kalóz fordítását, és az előadás után hátramentem Tamáshoz, gratuláltam neki a fordításaihoz, és megkértem, nézzen bele az én munkáimba, hátha tudja használni. Ő elvitte magával, megnézte, és azt mondta, tetszik neki, használhatónak találja mindkettőt.

   - És használta is?

   - Nem. Akkor állítólag készült több Verdi-bemutatóra Szegeden, csak történt egy igazgatóváltás, és így az együttműködésünkből nem lett semmi. Viszont a kapcsolat megmaradt, és amikor 2001-ben Tamás lett a Nemzeti Énekkar Verdi 100 sorozatának művészeti igazgatója, eljött az alkalom az első nyílvános megjelenésre. Bár nem az én fordításomban, hanem eredeti nyelven hangzott el a Pünkösdi királyság, a Miller Lujza és a Két Foscari, de a magyar nyelvű szövegkönyvek nyomtatásban megjelenhettek.

   - Folytatás?

   - Tamással továbbra is kapcsolatban maradtam. A következő felkérés akkor jött, amikor a Zeneakadémián tanított, és egyszer Kovalik Balázsnak kellett hirtelen valaki, aki nagyon gyorsan le tudna fordítani egy darabot a féléves operavizsgára. Marschner Hans Heiling című operájának negyedét-harmadát kellet lefordítanom, de úgy, hogy megkaptam vasárnap este a partitúrát meg a hangzóanyagot, és szerda reggel le kellett adnom a kész szöveget, mert a karácsonyi szünetre vitték haza a hallgatók tanulni. Két évvel később jött a Zeneakadémiáról a következő felkérés, akkor Rubinstein Demon című darabjából kellett egy hosszabb jelenetet fordítanom. Több éves szünet után tavaly ősszel hívott föl Kovalik a Xerxes ügyében, és kért egy nyersfordítást a Szicíliai vecsernyéből is - nagyon bántam, hogy utóbbiból csak nyers kellett, mert ezt a darabot magamnak is farigcsáltam otthon, és már majdnem kész voltam a műfordításával. Közben persze gyorsan egy Haydnt is kellett csinálni a Zeneakadémiára, szóval idén eléggé besűrűsödtek a feladatok.

   - A Xerxes szlengesítését neked kell megköszönnünk?

   - Amikor Kovalik engem fölkért, még nem volt szó ilyesmiről, egy abszolút klasszikus műfordítást készítettem. Semmi szleng, semmi trágárság, semmi extra. Hónapok múlva, mikor Balázs beleásta magát a darabba, és megérlelődött benne, hogy pontosan mit is szeretne, volt több összeülésünk. Akkor ő már több helyen belenyúlt a szövegbe, és kérdezte a véleményemet. Hát, mondtam, Balázs, te rendezed, csinálj vele, amit akarsz. De ő szerette volna, ha én is dolgoznék rajta, az új koncepció alapján. Közösen alakítgattuk az anyagot, voltak szövegrészek, amikből hat-nyolc verziót küldtem neki, és egy idő után már nem tudtam követni, hogy mit ki írt. A próbákra sajnos már nem tudtam bejárni, és gondolom, ott is volt még finomítás, így a kész anyaggal csak akkor szembesültem, amikor a műsorfüzetet véglegesíteni kellett a rendezői zongorakivonatból. Abban már tényleg nem tudtam megállapítani, hogy melyik mondat kié, vagy melyik rész gyúródott több verzióból össze.

   - Verdi, Marschner, Rubinstein, Haydn, Händel - a lista alapján eléggé változatos nyelv- és stílusismeretre volt szükség. Hány nyelven beszélsz?

   - Nyelvvizsgám semmiből nincs. Amennyit olaszul tudok, azt mind a fordítások kapcsán szedtem magamra, úgyhogy ez nem annyira olasztudás, mint inkább a régies kifejezések ismerete. Az orosz nekem még kilenc évig kötelező volt, németül tanultam, az megy. Franciából csak a magam kedvére fordítgattam, például a Zsidónőből egy áriát. De véleményem szerint ahhoz, hogy egy színpadi énekelt drámát lefordíts, nem annyira nyelvismeret, mint inkább drámai érzék kell; karakterizáló képesség, hogy tudd, mi az, amit egy adott szereplő egy adott szituációban mondhat, és mi az, amit nem, hogy melyik szó (vagy épp csak kötőszó) mire utalhat a már megtörtént vagy a bekövetkező eseményekkel kapcsolatban. Ismerd a darabot, legyen szókincsed, zenei és drámai érzéked. Ennyi. De ez csak az én véleményem, lehet, hogy más fordító azt mondja erre, hogy hülyeség. Persze abban talán mindenki igazat ad nekem, hogy a zenét elsősorban érezni kell. Meg nem árt, ha valamennyire tud énekelni az ember.

   - Te tudsz. Vagy csak szeretsz?

   - Mindig szerettem énekelni, Siófokon is jártam magántanárhoz, de Pesten kezdtem komolyabban tanulni. Jártam két évig Várnai Edit nénihez, utána pedig Póka Eszterhez, aki zseniális énekesnő. Ő rettentően kicsiszolta fülemet, meg valamennyire a torkomat is.

   - Ezzel is csak úgy a magad kedvére foglalkoztál, vagy tervezted a színpadi megmérettetést is?

- Amikor egyetemista voltam, sokat énekelgettem nyilvánosan. Sarkantyú Illéssel és a mára már ismertté vált Ruttkai Borikával megalakítottuk a Karaj OKÉ együttest, szintetizátorkíséret mellett retróztunk, csak akkor még nem tudtuk, hogy ezt úgy hívják - a '60-as, '70-es évek magyar és olasz slágereit énekeltük (utóbbiakat is magyarul).

   - De operát énekeltél-e nyilvánosan?

   - Soha. Állítólag lett volna rá tehetségem. Eszter és Edit néni is azt mondta, hogy előttem nagy jövő állhatna, mert szép bel canto basszushangom van. De az énekesi munka rettentő macerás - ennyi rálátásom azért lett az évek során a szakmára. Mindig az adott percben kell tökéleteset nyújtani. Ott nincs az, hogy á, most semmi kedvem hozzá, majd eléneklem holnap este, vagy ha jobb hangulatom van, akkor két óra múlva. Rengeteg nélkülözéssel jár az a szakma, állandó feszültséggel, ráadásul a pálya telített, így mindenki kénytelen taposni, hogy jusson valamire, ez pedig nekem nem stílusom.

   - Miért, az animációzás világában nem így megy?

   - Hát,... valóban, ez is egy telített szakma, de mivel én sosem mentem munka után, mindig az talált meg engem, ez nekem korábban nem tűnt fel különösebben. Volt évente 3-4 reklámfilm, azzal vidáman elvoltam abban az évben, törlesztőrészletek még nem nehezítették az életemet, később a Macskafogó 2 pedig fix fizetést jelentett. Ám míg Grabowszkiék lekötötték minden energiámat, közben elhagytak a reklámok, és az egyéb megrendelések... Csak a MOME keresett meg, hogy tanítsak az elsősöknek "mozgatást".

   - Akkor legalább van időd a librettófordító-vonalat erősíteni. Gondolom, lett eredménye a tavaszi operás dömpingednek.

   - A jövő évadban is ott lesz a nevem. Ez a munka sem volt egyszerű, de nagy kihívásnak vettem és nagy megtiszteltetésként tartom számon: Sári József Napfogyatkozásához kellett átültetnem a meglehetősen sajátos fogalmazású német eredetit, ráadásul nem csak a szöveg, hanem a zene is modern, legalábbis az én romantikus zenei gondolkodásomnak - a kottafejek is gyakran olyanok, hogy "kábé így kell énekelni". Olyan jelzések vannak a partitúrában, amilyeneket korábban nem láttam, s talán még a képzett zenészek sem nagyon ismernek. Persze ez csak egy technikai probléma, úgy nekem, mint az előadóknak - én már tehetségemből telően megoldottam, nekik meg pláne nem jelent majd gondot.

Rigoletto, Csákovics-módra: