Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Operabemutatók

2009-06-30
-Siklódi Csilla-

A 2008-as szakmai bemutató után gyorsan elterjedt a produkció jó híre, és már a Wikipedia szócikke is tudja, hogy az 1919-es Glastonbury Festival után a Halastó Kórus mutatta be másodjára e darabot. Nem csoda, hogy az idei előadásokra elővételben elkelt minden jegy.

Operabemutatók

2009-06-16
-Szilgyo-

A Moszkvai Helikon Színház visszajáró vendége a miskolci Bartók+... fesztiváloknak. Játszották már itt Giordano alig ismert Szibériáját, tavaly egy csodálatos Borisz Godunovval és egy remek Kisvárosi Lady Macbeth-tel kápráztatták el a közönséget, idén pedig Alban Berg Luluja mellett két, hazánkban nem sűrűn hallható operát adtak elő: Rimszkij-Korszakov Mozart és Salieriét, valamint Mozart Apolló és Jácint című művét.

Operabemutatók

2009-06-02
-Szilgyo-

Az Ybl-palotában első ízben műsorra került mű nyilvánvalóan nem a szerző legsikerültebb alkotása, ám egy ízléses, professzionális rendezésben, négy felkészült énekessel szép sikert arathat. Tulajdonképpen a mostani bemutató meg is felelt a fenti kívánalmaknak, ám azért maradt némi hiányérzet a hallgatóban.

Operabemutatók

2009-05-18
-zsoly-

A bemutatóra a tervezetthez képest két héttel később került sor. Az alkotók ezt a díszlet bonyolultságával, és a nagyszámú közreműködő munkájának precíz összehangolásához szükséges idővel indokolták. Az eredmény őket igazolta, megérte várni két hetet a Berlioz-opus magyarországi színpadi bemutatójára.

Operabemutatók

2009-05-05
-zsoly-

Állítólag Cura és a társulat a pesti Operában készültek a tavalyi Otellóval vendégszerepelni, s ez valamilyen oknál fogva meghiúsult. A szegedi vezetés lecsapott a Cura naptárjában lévő két üres napra, a tenor pedig igent mondott, és 2008 után 2009-ben is énekelt a Tisza-parti színházban. Nem is akárhogy!





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.