Haydn versus Gourzi (A Philemon és Baucis a Vasúttörténeti Parkban)

Tulajdonképpen két zeneszerző művét hallottuk, hiszen a dirigensi feladatot is ellátó Konstantia Gourzi nem csak egy-két hiányzó számot pótolt Haydn stílusában, hanem huszadik századi hangvétellel írott, hosszabb részleteket komponált a fennmaradt számok mellé, nagyon is keményen ütköztetve a két korszak zenei világát.

JégAnyegin, avagy a csinovnyik halála (Az Anyegin Bécsben)

Falk Richter egy koncepció nélküli „jégszagú” gyászdarabot rendezett, ahol az elejétől a végéig esik a hó, és emellett a fekete az uralkodó szín, s a színpadi sivárságot Seiji Ozawa sem tudta feledtetni. Az előadást az énekes szólistáknak kellett megmenteniük, ami – egy kivétellel – sikerült is nekik.

Ámulat és bámulat (A Figaro házassága a Művészetek Palotájában)

Nem gondoltam volna, hogy a tavaly év végi fesztiválzenekaros Cosi fan tutte ilyen hamar csupán jól megcsinált, élvezetes előadásként marad meg bennem. Ugyanis ez a Figaro elhomályosította a három hónappal ezelőtti, valóban nagyszerű produkció emlékét.

Mahagonny városának felemelkedése és bukása – kettős beszámoló

A sajtótájékoztatón Szikora János – elsősorban az 1929–32-es világgazdasági válságra utalva – többször is hangsúlyozta a Mahagonny aktualitását. Kesselyák Gergely és az énekesek pedig részletesen beszámoltak újszerű zenei élményeikről, az anyag nehézségéről, szokatlan mivoltáról. Az előadók kiemelték a színpadi játék fontosságát, a karakterek adta egyéni megvillanás lehetőségét.

Figaro akkor, Figaro most (A sevillai borbély a MÁO-ban)

Békés András 1986-os Sevillai borbély-rendezése szolgált alapul a Magyar Állami Operaház legutóbbi premierjéhez. Rossini operája az Erkel Színház helyett ezúttal az Andrássy úti épületben került színre, a produkciót a Ház művészeti igazgatója, Kovalik Balázs „aktualizálta” és igazította az új helyszínhez. Ha a rendezés nem is, az énekesek okozhatnak meglepetéseket - mindkét szereposztásban.