Bécsi vér (A Don Giovanni a Tavaszi Fesztiválon)
2009. április 5.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MOZART: Don Giovanni
Ildebrando D’Arcangelo, Wolfgang Bankl, Krassimira Stoyanova, Aga Mikolaj, Saimir Pirgu, Alexandra Reinprecht, Nagy Zoltán, Dan Paul Dumitrescu
A Bécsi Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Fischer Ádám
Másodszor vendégszerepelt a Művészetek Palotájában a Bécsi Állami Operaház, és másodszor is Mozart-operát hozott el a repertoárjából. Mégis, micsoda különbség: a két és fél évvel ezelőtti Figaro házassága csupán a nagyszerűen muzsikáló zenekar és két szólista okán maradt emlékezetes, a mostani Don Giovanni viszont ízig-vérig színház volt, jelentékeny hangokkal és karizmatikus zenei irányítással.
Egy koncertszerű előadás elsősorban mindig a zenei élmény ígéretével csábítja be a hallgatókat, itt azonban szerencsére ennél többről volt szó. Talán mondani sem kell, hogy a bécsi muzsikusok anyanyelvi szinten beszélik a Don Giovanni nyelvét, esetükben nem csupán zenekari kíséretről van szó, mindig egyenrangú partnerként vesznek részt a játékban. Ráadásként ezen az estén a dirigens, Fischer Ádám egyetlen pillanatra sem hagyta úgymond lazítani a zenekart, ami drámai sodrású, feszültséggel teli előadást eredményezett.
Szinte csak jókat mondhatok az énekes közreműködőkről is, annak ellenére, hogy egyikük-másikuk képességeinek határán mozgott. Közéjük sorolandó a Don Giovannit éneklő Ildebrando D’Arcangelo, akinek minden adottsága megvan a hatalmas igényeket támasztó címszerep megformálásához. A megjelenése ugyanúgy eszköze a karakterizálásnak, mint nagyszerű színészi adottságai. Amennyiben az embernek mégis támad némi hiányérzete, az a vokális megvalósításnak köszönhető: a nyers, némiképp differenciálatlan hang nem varázsolja el minden esetben a hallgatót. D’Arcangelo alakítása azonban ennek ellenére is emlékezetes marad.
Mint ahogy emlékezetes marad Wolfgang Bankl Leporellója is. Bankl nagyszerű Figarót énekelt a bécsiek korábbi vendégjátékán, és most is ugyanazokat az erényeket csillogtatta. Muzikalitás dolgában nem sok pályatársa múlja felül. Az énekes mindamellett egyszerű színészi eszközökkel képes összetett figurát formálni a hálás szerepben. Az pedig, hogy mindezt szinte utolérhetetlen természetességgel teszi, csak a legnagyobbak sajátja.
Donna Anna szerepe színészileg közel sem ennyire hálás. Krassimira Stoyanova is elsősorban a hangi adottságaival, hatalmas vivőerejű drámai szopránjával és remekbe szabott áriáival kápráztatta el a hallgatóságot.
Amennyivel Donna Elvira bonyolultabb figura Donna Annánál, annyival volt izgalmasabb Aga Mikolaj játéka. Ráadásul a szép hangú, intelligensen éneklő lengyel szoprán szerepeltetése vokális szempontból is jó döntésnek bizonyult.
A többiekről röviden: Don Ottavio két áriáját árnyalt vokális eszközökkel szólaltatta meg Saimir Pirgu.
Alexandra Reinprecht vérbő, tűzről pattant Zerlinája sokkalta jobb benyomást tett rám, mint ugyanő korábban Susanna szerepében.
A Bécsi Operaházban ösztöndíjasként kisebb szerepeket kapó Nagy Zoltán egyelőre csupán rokonszenves jelenség Masettóként.
Dan Paul Dumitrescu basszushangján jól érvényesült a Kormányzó fontos szólama.
Minden fanyalgás ellenére élményt adó, emlékezetes előadás volt április 5-én ez a Don Giovanni. Soha rosszabb zárását a Tavaszi Fesztiválnak.
