Sugárzásmentesen – Gluck operája, az Íphigeneia Tauriszban a MÁO-ban

Az előadás közreműködői közül a Püladészt alakító Megyesi Zoltán volt az egyetlen, aki – a rendezői instrukciók maximális betartása mellett – a szólam imponálóan perfekt előadásán messze túljutva, a figura filozofikus mélységét is fel tudta mutatni.

Az „ős-Macbeth” Szegeden

A nyolcadik X felé közeledő Pál Tamás egy kamasz kíváncsiságával fedez fel, mutat be új, vagy épp elfeledett műveket.
Rendezőnek Galgóczy Juditot sikerült megnyernie, tudtuk, hogy tőle nem „kosztümös” operajátszást kapunk, de ez a produkció még az ő mércéjével is szokatlan...

Nagyszerű évadnyitó, szépséghibákkal II. – A végzet lovaglóostorral érkezik (Még egyszer a Parasztbecsület/Bajazzók premierről)

Kaptunk egy problémás Parasztbecsületet, valamint egy többé-kevésbé rendben lévő Bajazzókat. De mert ez a két remekmű nagyon is épít az emberi szenvedélyre, s a nagyon különböző személyiségekre, ezért halmozottan nem mindegy, ki ölti fel a szereplők jelmezét.

Nagyszerű évadnyitó, szépséghibákkal I. – Mascagni és Leoncavallo egyfelvonásosai az Operaházban

Ha azt kérdeznék, hogy szüksége van-e a Háznak Pinchas Steinberg állandó opera-dirigensi munkájára, nem csak egyetlen produkcióra, hanem zenekarnevelésre, társulatépítésre úgy, ahogy az egykori nagy vendégkarmesterekre; szükségünk van-e Failoni-, Klemperer-, Gardelli-, Patané-, Szimonov- vagy Saccani-korszak után egy Steinberg-korszakra is, a határozott válaszom: nincs.

Üde utánközlés – Dohnányi: A tenor c. operája az Erkel Színházban

A tenor szövege velejéig szatíra, amit egy pillanatig sem kell (sőt, nem is szabad) komolyan vennünk. A komponista él is ezzel, idézetet idézetre halmoz, sőt, már az is összekeveredik, mi minősül idézetnek és mi nem.