Hangszeres művek
Az Il Giardino Armonico mellett - legalábbis itt nálunk - halványabb fénnyel tündököl Fabio Biondi és együttese, az Europa Galante. Pedig ezen a téren Biondi talán az egyik legjobb hegedűs.
Hangszeres művek
Az 1960-ban született művészt a kortárs zene elhivatott specialistájaként ismertük és szerettük meg. Aztán újabb koncertjein Kurtág és Ligeti műveit nagy kedvvel párosította a romantika jelentős zongorista zeneszerzőivel.
Hangszeres művek
A majd\' negyvenéves felvételeket a legújabb technológiával remixelték újra. Hogy mennyire hitelesek, azt véleményem szerint maguk az egykori előadók sem tudnák megmondani. Viszont jól szólnak.
Hangszeres művek
Az Újvilág szimfónián kívül Dvoráknak sok más művét ismerjük, jó néhányukat szeretjük is. Amelyiket nem ismerjük, arra pedig legalábbis kíváncsiak vagyunk. Mint például erre a zongoraversenyre.
Hangszeres művek
Cziffra egyértelműen a zongorairodalom legnehezebb darabjai mellett kötelezte el magát. Ez a fajta manuális tudás már-már a démonival tart rokonságot - ha Paganini az ördög hegedűse volt, Cziffra bizonyosan a zongoristája.
Hangszeres művek
Remekművek, kitűnő előadásban. Talán ez lehetne a mottója ennek a kiadványnak, melyen Lutosławski, a huszadik század második felének legmeghatározóbb zeneszerzője maga irányítja a kompozíciók ihletőit, Anne-Sophie Mutter és Krystian Zimermant.
Hangszeres művek
Malek Miklós három rézfúvós versenyművet komponált a Rádiózenekar három kitűnő művésze számára. A forma hagyományos, a stílus... Nos, éppen itt van zavarban az ember. Mert mit is hallunk voltaképpen?
Hangszeres művek
Ilyen Bach oboaversenyek, mint amilyenek most kiadásra kerültek, egyszerűen nincsenek. Nem léteznek. Kész, passz. Na persze, ha sejtjük, hogy lenniük legalábbis illenék? Ez esetben egészen más a helyzet.
Hangszeres művek
Schiff Bach-játéka fogalom, de ezt a fogalmat nehéz volna konkrét lemezfelvételhez kötni, pedig - látszólag - gazdag a kínálat. Valójában nagyon sok az átfedés, a sok kiadvány gyakran egy és ugyanaz.
Hangszeres művek
Az igen találó La Musique című lemez arról (is) szól, hogy érdemes elővenni a fuvola-repertoár alig-alig ismert kincseit, és hogy nem csak a Badinerie-vel, a Boldog lelkek táncával vagy a Syrinxszel lehet zajos sikert elérni.