Malek Miklós: Brass Concertos

Malek Miklós
Brass Concertos

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Geiger György - trombita
Hőna Gusztáv - harsona
Varga Zoltán - kürt
Vez: Malek Miklós
Hungaroton - HCD 32249

Malek Miklós kitűnő zenész. Ez tény. Ezt nem csak trombitaművészi diplomája - sőt, legkevésbé az! -, hanem egész életműve bizonyítja. Malek Miklós még annál is jobb hangszerelő. Ez is tény. Talán a legjobban a Valahol Európában c. musical egyszerű dallamocskáinak professzionális feltuningolása mutatja. Malek Miklós mégsem lesz soha \"szomorúzene-szerző\". Pedig vágyik rá, legalábbis ez a lemez ezt sugallja.

Hogy pontosan hol is a határ a két műfaj között, azt természetesen nem lehet megmondani. Csak érezni lehet. De azt elég pontosan.
Számtalan zeneszerző esik abba a hibába, hogy kevésnek érzi a saját működési területét. Webber Requiemje vagy McCartney Liverpool-oratóriuma mind azt példázzák, hogy ami működik 4-5 percben, az nem áll meg félórás-órás méretben. Félreértés azt képzelni, hogy egy szimfonikus zenekar puszta hangzása \"komollyá\" tesz bármilyen zenét, viszont tény, hogy ebben az esetben a mennyiségi változás negatív minőségi változást eredményez.

Hogy ennek mi az oka? A szerzők tehetségét botorság lenne kétségbe vonni. Hát akkor? Talán a gondolkodásmód. Ami alapvetően eltér a két műfaj szerzőinél. A zenei anyanyelv. Hogy ki, mit tekint hivatkozási pontnak. És ezt még véletlenül se keverjük össze az ízléssel, a \"ki milyen zenét szeret\" kérdésével. Hisz ez utóbbi abszolút magánügy.

Malek Miklós három rézfúvós versenyművet komponált 1997 és 2001 között a Rádiózenekar három kitűnő művésze számára. A forma hagyományos - hisz mind a háromtételességet, mind az egybekomponált nagyformát régen megszokhattuk már -, a stílus...
Nos, éppen itt van zavarban az ember. Mert mit is hallunk voltaképpen?

Szimfonikus könnyűzenét? Nem. Klasszikus kortárszenét? Biztosan nem. Még csak nem is azt, amit manapság crossover néven emlegetnek, hisz ott minden egyéb igyekezet ellenére a jazz és a könnyűzene dominál, hanem valami furcsa elegyét a komoly- és a szórakoztató zenének. Leginkább Hidas Frigyes műveire emlékeztet, de éppen ellenkező előjellel. Míg Hidas a szomorúzene birodalmából tesz látogatást a dallamos, populáris hangzások, a jazzes ritmusok világába, addig Malek concertói a könnyűzene világából próbálnak átlépni a klasszikusok közé. Az én ízlésem és megítélésem szerint kevés sikerrel.

A legegyszerűbb ügy a Geiger György szólójával megszólaló trombitaverseny. Három rövid tétel, gyors-lassú-gyors beosztással. Technikás, látványos, könnyed darab. A második tétel finomívű trombitaszólója valóban szép, bár korántsem értek egyet Retkes Attila ismertetőjével, mely szerint a rézfúvós hangszerek ritkán állnak a lírai kifejezés szolgálatában.

A harsonaverseny - a szólista Hőna Gusztáv - enyhén szólva is túlméretezett. A 22 percnyi egybekomponált mű nem tartalmaz elég igazán érdekes és karakteres anyagot ahhoz, hogy ennyi ideig lekösse a hallgatót. És egy kicsit hasonló a gondom a kürtversennyel is. Bár Varga Zoltán igazán mestere a hangszernek, ez itt kevés.

Mielőtt bárki is felhördülne, sietek leszögezni, hogy nem az a bajom, hogy egy \"kortárs\" zenemű végre hallgatható. Az csak javára szolgálhat mindenkinek. És távolról sem annyira ritka jelenség, mint azt sokan szeretnék. A problémám az átmenetiséggel van. A se ide, se oda nem tartozással, amely elbizonytalanítja a hallgatót. A booklet szerint a következő versenymű Horgas Eszter számára készül. Ezen nem csodálkozom. Sőt. Kifejezetten jó ötletnek tartom. Bár az is biztos, hogy nem az én lemezgyűjteményemet gazdagítja majd.