Megírták, eljátszották, meghallgattuk... - Dvorák: Piano Concerto

Dvorák
Piano Concerto in G minor, op.33
Zlaty kolovrat, op.109
Pierre-Laurent Aimard
Royal Concertgebouw Orchestra
Nikolaus Harnoncourt
Teldec Classics 8573 87630-2

Ha költő, akkor Petőfi!
A szín piros, a zeneszerző pedig Beethoven.
És ha az a zeneszerző véletlenül Antonin Dvorák? Akkor az Újvilág szimfónia - vágja rá azonnal és egészíti ki kerekre az összetartozó dolgokat az egyszerű lélek.

Mi talán nem vagyunk ennyire egyszerűek. Ismerjük Dvorák sok más művét, jó néhányukat szeretjük is. Amelyiket nem ismerjük, arra pedig legalábbis kíváncsiak vagyunk. Nekem az ilyen kíváncsiság sokszor szerez kellemes meglepetést, elég talán a Prágai Keringőkre utalnom, ezekről a jó humorú, szellemes darabokról a Momus olvasóinak is beszámoltam már.

Még röstelkedtem is kicsit, hogy ezt a zongoraversenyt még nem ismerem - amíg végig nem hallgattam a CD-t.

Nem volt könnyű! Nincs rajta mit szépítgetni, valószínűleg életem egyik legrosszabb darabjával találkoztam.
Ha ugyanezt koncerten hallom, biztosan rémülten pillantok körbe: vajon a többiek is ugyanazt hallják? Nem engem hagyott cserben a józan ítélőképességem? Sajnos otthon, fejhallgatóval a fejemen, nincs kitől megerősítést nyernem. Nézem a diszkográfiákat, barangolok az Interneten. Igen, jól emlékeztem, fölvette Richter, sőt, ő állítólag szerette is. Eljátszotta Previn, eljátszotta Schiff...

Mégiscsak kell, hogy legyen benne valami - de nincs. Egy lassú tétel néhány szép dallammal, a két szélén pedig handabandázásnak tűnő gyors tételek. A nagy formai fordulatok ezúttal nem a formabontó géniusz ötlete nyomán szólalnak meg. Talán más is kitalálta őket, hogy aztán azonnal elvesse, mint értelmetlent.

Most ismét csábító nevek tesznek kísérletet a darab \"feltámasztására\". Az élő felvételen Pierre-Laurent Aimard zongorázik, a Royal Concertgebouw Orchestra élén Nikolaus Harnoncourt. Nem rajtuk múlik.

Ráadásnak az Aranyrokka című szimfonikus költeményt kapjuk, bár sokat az sem javít az összképen.

Dvorák zeneszerzői kvalitásait szerencsére nem az én véleményem alapján ítéli meg a zenetörténet. Nem is mernék ilyen szerepre pályázni, de meggyőződésem, hogy az egyébként valóban érdemdús szerző emléke előtti tisztelegésnek nem e lemez közreadása a legjobb módja.

Megírták, eljátszották, meghallgattuk. Ennyi!