Operabemutatók
Akár várhatott volna még ez a bemutató, ha már 120 évet kibírtunk nélküle. Legalább egy kidolgozottabb és ihletettebb előadásig. Akik ezen az estén elmentek az Operaházba, nagy valószínűséggel - hozzám hasonlóan - csalódottan tértek haza. Ez a csalódás kisebb részben a műnek, nagyobb részben az előadásnak volt köszönhető.
Operabemutatók
A miskolci Pillangókisasszony nagyon erős produkció, bár ez csak menetközben derül ki. Ha eltekintünk az első felvonástól, elmondhatjuk, hogy jó néhány B kategóriás európai színház örömmel befogadná stílusos és modern rendezését, a zenei megvalósítás minőségét, de főleg a címszereplőt, Létay Kiss Gabriellát.
Operabemutatók
A szegedi Walkür-projekt előzetesen elég \"necces\" vállalkozásnak tűnt, de – bár a zenekar igencsak maszatosan szólt – az énekeseknek köszönhetően minden rendben, nagyon is rendben volt.
Operabemutatók
Három évtized rettenetes nagy idő ebben a hangfajban. Ezen az ünnepi estén a voce már több ponton kevésnek bizonyult, mégis, Tokody minden rezdülése azt sugallta, amit Verdi szeretne.
Operabemutatók
Már a Parasztbecsület bevezető hangjainál megcsapott a régi \"erkeles\" előadás szele, és azon töprengtem, hogy vajon Káel Csaba látta-e Békés András egykori rendezését. Merthogy a színrevitel pontosan követte azt a metódust, ami a 60-as, 70-es évek hazai operaelőadásaira oly jellemző volt.





