Külföldön
Sokat gondolkodtam, hogy milyen címet adjak ezen prágai beszámolómnak. A Halálra ítélve mellett még a Kivégzendő is eszembe jutott. Nem Antonia, Cavaradossi, avagy épp Radames miatt, bár sorsuk alapján adekvát lehetne így indítani a tudósítást. A kép árnyaltabb - a szomorú apropót más adja.
Külföldön
Szegeden élő népszerű tenorunkkal alkut kötöttem, mindkettőnknek egyszerű volt a dolga: én vezetek, ő pedig Mario Cavaradossit fogja énekelni a Pozsonyi Nemzeti Színházban.
Külföldön
Meghökkentő, de életemben először találkoztam a mű valósan komplex változatával, a húzások nélkül a szokásosnál jó félórával tartott tovább. Ennek ellenére (vagy épp ezért?) a nézőteret zsúfolásig megtöltő, amúgy reakciókész publikum pisszenés nélkül, feszült figyelemmel koncentrált a cselekményre, s az oldottabb jeleneteket (még az ezerszer hallott poénokat is) harsány derűvel fogadta.
Külföldön
EU-elnökségünk kapcsán Brüsszelben az év folyamán az érdeklődők több izgalmas, magyar vonatkozású kiállítást tekinthetnek meg, s a kulturális programok sorában kiemelkedő helyet foglalt el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar két fellépése.
Külföldön
Szerettem volna Kaufmannt olyan szerepben hallani, amelyben jobban meg tudja mutatni kvalitásait, de Bécsben az idei szezonban csak ezt énekli. Maradt tehát a Werther, gondolván, a lényeg úgyis ki fog derülni: olyan énekes-e Jonas Kaufmann, amilyennek a felvételein hallottam? Csalódottan kell leszögeznem: nem olyan. Illetve: nem egészen olyan.
Külföldön
A Winterstürme második mondata után Domingo nem énekelt tovább, majd leállt a zenekar. A tenorista a dirigensi pulthoz lépett, belenézett a kottába, majd elölről indulva végigénekelte a Tavaszi dalt. Láthatóan idegesen, kissé a kíséret előtt járva.
Külföldön
Ha lenne időm és kedvem, összehasonlítanám, hogy az utóbbi mintegy másfél évtizedben a Prágai Opera avagy a MÁO "fogyasztott-e el" több igazgatót, főzeneigazgatót. A verseny valószínűleg igen szoros lenne.
Külföldön
Amikor az ember külföldi koncertlátogatásait alapvetően az általa nem befolyásolható hivatalos útjaihoz igazítja, olykor szomorúan kell tudomásul vennie, hogy semmilyen izgalmas rendezvény nem esik szabad estéire, máskor meg örvendezve csodálkozik jó szerencséjén. Ezúttal Európa három nagyvárosában sikerült három nagyon eltérő jellegű, de a maga módján érdekes hangversenyt kifognom.
Külföldön
Belép az ember Temesváron a Piaţa Victoriei egyik éttermébe, s évszázadnyit repül vissza az időben. Azt hittem, ilyet már csak Menzel kedvéért építenek fel egy filmstúdióban. S az előadáson ugyanez a monarchia-fíling köszön vissza.
Külföldön
Edita Gruberova októberben – öt alkalommal színpadra állva – Donizetti Lucrezia Borgiájával ünnepelte a bécsi Staatsoperhez fűződő negyvenéves kapcsolatát. Négy évtized, 700 este – egyetlen színházban! Méghozzá nem is akármilyen szerepekben.