Külföldön
A címszereplő úgy ötven körül járhat, de nem néz ki többnek hatvannál, sajnos, a voce ennél öregebb. Edgar hanganyaga nem rossz, a stílus annál inkább, pár napja eljöttem már Prágából, de lehet, hogy még mindig egy fermatán „ül”. Sajnálatos, mert amúgy minden benne volt ebben az estében, hogy emlékezetes legyen.
Külföldön
A 77 éves zenekar október 28-i, „Hangverseny a Köztársaságért” elnevezésű, a Lengyel Intézettel közösen szervezett különleges koncertjére a fiatal Łukasz Borowiczot hívták meg vendégkarmesterként. Nem csodálkoznék, ha 15-20 év múlva ő lenne a Lengyel Nemzeti Zenekar főzeneigazgatója.
Külföldön
Ez a rendezés 327. (!) alkalommal került színre. Nem véletlenül. Jómagam is vagy tucatszor láttam már, szinte mindig telt házzal. Az, hogy ez az előadás mindig megmarad majd az emlékezetemben, az Abigélt Prágában első alkalommal alakító Boross Csillának köszönhető.
Külföldön
Domingo 221 alkalommal énekelt a Bécsi Állami Operában kosztümös teljes szerepet, utánaszámoltam, ebből tizenhatot láttam, nem rossz arány – de oly megrendítő alakítás, mint most a Boccanegra III. felvonása, alig-alig akadt köztük.
Külföldön
Ezt a Trubadúr-produkciót idén tavasszal mutatták be, a rendezés, Lubor Cukr munkája a „szegény ember vízzel főz” esete – de jól főz! A minimáldíszleteket vetítés egészíti ki, gyorsan, ötletesen peregnek egymás után a képek. Az egész valahogy középút a tradicionális, kosztümös operajátszás és avantgárd rendezés között.
Külföldön
Magyarországon kevesen hallottak Neudorf bei Staatz opera- és klasszikus zenei fesztiváljáról, melyet idén immár 13. alkalommal rendeztek meg, lelkes helyiek támogatásával az alsó-ausztriai település mellett található kirchstetteni kastélyban.
Külföldön
Ulric Björklund tenorista, és Lennart Johansson baritonista szabadtéri hangversenye messze nem tartozik életem nagy élményei közé – de általa kicsit jobban megértettem a svéd mentalitást.
Külföldön
Norbotten Svédország legészakibb megyéje, területe nagyjából Magyarországnyi, lakosainak száma mintegy 250 000. A huszonezres lélekszámú Piteå a délkeleti csücsökben található, és Észak-Európa egyik legmodernebb hangversenytermével büszkélkedhet. A nagyteremben – teljes kihasználtság mellett – 721 néző fér el.
Külföldön
Jozef Bednárik neve fémjelzi a rendezést, azé a Bednáriké, aki huszonéve legalábbis meghökkentette a pesti közönséget, amikor a pozsonyiak Gounod Faustjával vendégszerepeltek nálunk.
Külföldön
A színvonal átlagos, eltekintve egyebek mellett Kyu Nam Choung Che gelida maninában énekelt magas c-jétől - ilyet ma Magyarországon nem sokan képesek produkálni, egy kezemen össze tudnám számolni a neveket.