Egy laza vasárnap Svédországban

2011. július 18.
Brändö, Svédország
Ulric Björklund és Lennart Johansson hangversenye

*

Hallottam olyan svéd kollégáról, aki telente is kerékpárral járt be munkahelyére, vagy napi harminc kilométert tekert, a vasparipán persze szöges bicikligumikkal.
Ilyen babérokra nem vágyok, de a ragyogó júliusi napsütésben elő a kerékpárral, irány a szállásomtól néhány kilométerre fekvő Karslvik (azt persze mondanom sem kell, hogy gyönyörűen kiépített kerékpárúton).

A kemping tele norvégokkal, számukra az itteni klíma olyan, mint nekünk az Adria, de nem ide igyekszem, hanem Európa egyik jelentős vasúttörténeti múzeumába – hiszen ma nosztalgiavonat közlekedik innen az UNESCO-világörökséget képező közeli Gammelstadba.
Gyönyörűen felújított két vagon, a XIX–XX. század fordulójáról, az 1936-os évjáratú kis dízelmozdony már nem ekkora szám, hasonlót jómagam is vezettem.

A még mindig példaértékű svéd szociális hálóra jellemző, hogy enyhén értelmi fogyatékos fiatalok a kalauzok, nagy buzgalommal lyukasztgatják a (harmadosztályú) jegyeket.
A múzeum egy csoda, 430 méter sínpályán 140 vasúti jármű – tudták-e Önök, hogy Svédországban már 1914-ben olyan villanymozdonyt gyártottak, ami óránkénti száz kilométeres sebességgel száguldott? Eszembe jut a legendás magyar 520-as gőzmozdony, na, az is ment, csak felszaggatta a pályát…

De nem offolok tovább, irány Brändö, egy majdnemfélsziget, keskeny csatorna teszi szigetté.
Változatlanul száz ágra süt a nap, a kikötő előtti parkolóban a szervezettség tökéletes, beállunk, majd a kérésre magunkkal hozott kisszékkel becammogunk az „esemény”, a délutáni szabadtéri koncert helyszínére.
Ulric Björklund tenorista, és Lennart Johansson baritonista ad hangversenyt, jelképes belépődíjért, utóbbi vállalta a zongorakíséretet is.
Megtudom, mintegy háromszázötven fizető néző van, a fiatal tenorista édesapja konferál – mindketten helyiek, fellépésüknek egyfajta jótékonysági vonzata is van.

A két énekes közül Björklundé a jelentősebb matéria, amennyire az erősítés megengedi a véleményformálást, fényes, szép lírai voce (ezt az érzést aztán a helyszínen árult CD-jének meghallgatása megerősítette), sajnos, noha magasságai biztosak, a hangerővel forszírozik, kár a pálya e szakaszában Radamest és Vasco da Gamát énekelni, még ha csak koncerten is.
Félreértés ne essék: ezen a délutánon egyetlen operaária sem hangzott el.
Az első részben leginkább Evert Taube kompozíciói szerepeltek. A XX. század egyik nagy svéd „trubadúrja” volt, sok mindennel foglalkozott (rossznyelvek szerint leginkább a nőkkel), szülőhazájában rendkívül népszerű, a 2014-15-ben forgalomba kerülő 50 Koronás bankjegyen az ő portréja szerepel majd.
Népies dalaiban a svéd táj idilljét ábrázolja (azt a csodálatos szigetvilágot, amit a koncert helyszínétől pár méterre a kikötőből mi is rögtön megcsodálhattunk), kevésbé ismert, hogy ő mutatta be a tangót Svédországban, és harcos antifasiszta kompozíciói is játszottak.

A szünetben a publikum kávézik, itt szinte obligát a vele kínált sütemény, fagyizik, beszélget, a második részben a műsor még heterogénebb, az ABBA együttes egy-két volt tagjának szerzeményei is elhangzanak, aztán az O, sole mio, mint utolsó ráadás zárja a délutáni koncertet.
Amely persze messze nem tartozik életem nagy élményei közé – de általa kicsit jobban megértettem a svéd mentalitást, és kezdem kapisgálni, hogy miért is voltak oly népszerűek Jussi Björling fellépései a stockholmi Tivoli-parkban.

(Fotók: Bordás Pál)